2012.04.08. 17:23 – Lángoló Gitárok

A színpadon verték meg a Kolin énekesét

A Kolin a napokban kétszer is fellépett a dán LSD On CIA-vel itthon, egyszer az A38-on, egyszer pedig Pécsen. Utóbbi koncertjét viszont kénytelen volt az ötödik szám után abbahagyni a csapat, mivel Linczényi Márk énekest a színpadon annyira megütötték, hogy le kellett állniuk. Az együttes állandó show-eleme, hogy Linczényi a színpadra hív egy lányt, akit megcsókol, Pécsett viszont nem csak a lány, hanem annak volt barátja is a színpadon termett, és órásit csapott ököllel az énekes arcába. "Senki nem is látta az ősembert a színpadon, csak miután megvolt az ütés. A kidobók helyett a saját emberünk rohant oda a másik helyiségben levő merchpultunktól, és vitte le a színpadról a félkegyelműt, amikor a vér a számon belül és kívül egyszerre kezdett el folyni." - írta le a pillanatot Linczényi, aki gurgulázva ugyan, de még befejezte a dalt, majd ment az ügyeletre, ahol összesen hat öltéssel varrták össze a sebet.


pop hír kolin



2012.04.08. 10:00 – Sajó Dávid

Macskák, macskákat látok mindenhol! – klipmegosztás

Az eheti válogatás meglehetősen szürreálisra sikeredett. A hosszú idő után visszatérő Orbital macskatámadással fenyeget, miközben a bájos Liz Green videójában gonosz módon szúrnak halálra egy kedves papírfigurát. Rufus Wainwright Helena Bonham Cartert kérte fel, hogy frusztrált könyvtárosnőt játsszon, aki végül rögtön két Wainwrighttal is összeszűri a levet. Eközben a Far East Movement nem pöcsölt, és az LMFAO egyik tagjával az oldalán (na meg Justin Bieberrel a refrénjében) elugrott Amszterdamba partizni egyet. Az Unknown Mortal Orchestra legalább annyira bizarr anyaggal jelentkezik, mint amilyen a zenéje, és magyar tartalom is bőven jutott a végére. A thekillingscreens „csináld magad” módszerrel mutatja be egy pénteki napjukat, miközben a Polar Dear tagjai egymásra vadásznak az erdőben.


klipmegosztás



2012.04.06. 17:00 – Lángoló Gitárok

Only The Horses – Itt a Scissor Sisters legújabb dala

Március közepén már írtunk róla, hogy május 28-án érkezik az új, negyedik Scissor Sisters nagylemez, amint többek között Calvin Harris, Pharrell Williams, Diplo, a BoysNoize-ból ismert Alex Rihda, valamint a nagyszerű Azealia Banks is közreműködik. Már akkor is említettük, hogy a Magic Hour című új album megjelenését a tervek szerint egy héttel előzi majd meg a Calvin Harris közreműködésével készült Only The Horses című kislemezes dal, azóta viszont az egy hétből, úgy tűnik, kettő lett, így május 13-án adják ki hivatalosan. Valójában azonban nem kell rá ennyit várni, az együttes ugyanis egy hivatalos lyric videó kíséretében nemrég feltöltötte dalt YouTube-ra, úgyhogy a kattintás után máris bárki meghallgathatja. Calvin Harris mellett egyébként Alex Rihda volt a szám másik producere, aki már az előző megjelent számban, az Azealia Banksszel kézült Shady Love-ban is közreműködött. Fent a kislemez tervezett borítója látható.


pop hír scissor sisters elektronikus calvin harris alex rihda



2012.04.06. 15:30 – Lángoló Gitárok

Roni Size is jön az idei EFOTT-ra

Így tavasszal már folyamatosan érkeznek az új infók a nyári fesztiválokról, most éppen az EFOTT dobott be két új nevet az eddigi infók sorába: az idén Velencén, július 3. és 8. között megrendezésre kerülő fesztivál pénteki napján egy különleges, élő zenei elemekkel kiegészített produkcióval fellép az ismert hazai DJ, Julia Carpenter, a zárónapon pedig a kilencvenes évek végi drum and bass-robbanás egyik kulcsfigurája, a bristoli Roni Size is a lemezjátszók mögé áll a fesztiválon, ahol ugye, mint az korábban már kiderült, John Dahlbäck is DJ-zik majd, úgyhogy a hazai zenekarok mellett egyelőre főleg híres lemezlovasoknak lehet örülni az EFOTT eddig bejelentett programjából. A hajtás után Julia Carpenter mondja el, pontosan mivel is készül a fesztiválra.


fesztivál hír elektronikus efott drum & bass roni size julia carpenter efott 2012



2012.04.06. 14:00 – Hirdetés

Különdíjszavazással bővül a Fonogram

A magyar zenei élet meghatározó díja, a Fonogram – Magyar Zenei Díj az idei évben különdíjszavazással bővül a Ballantine's jóvoltából. Az elismerés sorsáról továbbra is szigorú szakmai zsűri dönt, ám idén a közönség is szerepet kap: a Ballantine's Facebook oldalán választják meg az év énekesét, énekesnőjét és zenekarát.

A különdíjakat május 8-án a Fonogram – Magyar Zenei Díj Gálaestet követő zártkörű közönségpartin adják át. A partira a leadott szavazattal lehet megváltani a belépőket, ahol a közönség találkozhat a díjazottakkal és együtt ünnepelhet velük. A szavazók között a szervezők további értékes tárgynyereményeket is kisorsolnak. Bővebb információk a facebook.com/balliface oldalon találhatók és szavazni is itt lehet.


pop rock hír díj fonogram



2012.04.06. 12:30 – Lángoló Gitárok

Dance Again – Új Jennifer Lopez-videoklip

Be kell, hogy valljuk, minket is meglepett, de Jennifer Lopez tavalyi, Papi című számának klipje még a 2011-es év legjobb videói közé is bejutott, aminek köszönhetően azóta kicsit nagyobb figyelemmel kísérjük az énekesnő klipes dobásait. Legújabb alkotásában, az elmúlt években a lakossági diszkószámokban valamiért kötelező elemként használt Pitbull (már a neve is remek!) közreműködésével készült Dance Again című számhoz forgatott klipjében ugyan felborul a gravitáció és ez eredményez pár egész jó jelenetet, lényegében azonban csak a szokásos szexizés megy, úgyhogy ezzel biztosan nem ismétli meg a Papi sikerét. És sajnos még csak azt sem mondhatjuk, hogy a klipben többször látható szoftgruppen-jelenetekkel ügyesen lopott Kylie Minogue-tól. Aki viszont szereti nézegetni a művésznő fenekét, biztosan jól ellesz a lapozás után látható a videóval.


pop hír dance klip jennifer lopez pitbull



2012.04.06. 11:00 – Lángoló Gitárok

Már nincs kómában a Crazy Town énekese, de intenzíven van

Két napja írtunk róla, hogy kómába esett és korházban fekszik az egykor rövid ideig népszerű Crazy Town zenekar frontembere, Shifty Shellshock. Azóta kiderült, állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépen kellett tartani, ahonnan viszont mostanra már levehették, sőt, magához is tért, már képes a kommunikációra is, viszont az állapota még mindig nem stabil, ezért továbbra is intenzív osztályon van. Arról, hogy Shifty miért került kómába és kórházba, hivatalos információ nincsen, az amerikai bulvárlapok ismerősökre hivatkozva azonban nagyon valószínűnek tartják, hogy az énekes komoly drogproblémái okozták az állapotát. Shellshock korábban többször is szerepelt a Celebrity Rehab című műsorban.


bulvár hír crazy town



2012.04.06. 09:45 – Lángoló Gitárok

Sixteen Saltines – Jack White legújabb klipje

Az elmúlt hetekben-hónapokban számos alkalommal írtunk Jack White közelgő szólóalbumáról, ami most már annyira közeleg, hogy még ebben a hónapban meg is jelenik. Ennek beharangozásaként újabb klip készült a lemezhez, mégpedig a nemrég már bemutatott, második kislemezként megjelent Sixteen Saltines című dalhoz. A videó rendezője az elmúlt időszakban több emlékezetes klipet is jegyző AG Rojas volt, ő készítette például Spiritualized pár hete az egyik klipmegosztásban is nagyon megdicsért kisfilmjét is a Hey Jane című dalra.


rock hír blues klip jack white



2012.04.06. 08:30 – Lángoló Gitárok

Hello, nyár! – Fluor új videoklipje

Kezdjük a napot egy kis mókával és kacagással: ugyan egyelőre még csak a tavasznak örülhetünk, Fluor Tamás elkészítette legújabb klipjét Hello, nyár! című számára. A videóban a főszerepet természetesen ő, egy fiatal lány és egy varázslatos fényképezőgép alakítja, a szám szintihangjairól pedig már az első másodpercekben azonnal eszünkbe jutott Calvin Harris egy-két tavalyi slágere. Hogy ezzel Fluor idén nálunk mire megy, azt még nem tudni, az viszont már biztos, hogy a klip tegnap került fel a YouTube-ra és azóta már közel harmincezerszer nézték meg, ami alapján nagyon úgy tűnik, hogy még mindig nem ment ki a divatból a srác.


pop hír dance elektronikus klip fluor



2012.04.05. 17:30 – Sajó Dávid

Több mint egy pattogó fenék – Nicki Minaj-lemezkritika

Nicki Minaj – Pink Friday: Roman Reloaded
(Universal)

Ha tetszik, ha nem, Nicki Minaj legalább annyira meghatározó figurája az aktuális lakossági popnak, mint Lady Gaga, David Guetta vagy Justin Bieber. Azonban ő az, akit még az előbbi előadókon szocializálódott közönség sem tud igazán hová rakni, ahogy mi is csak vakargatjuk a fejünket, ha a neve szóba kerül. Április 3-án viszont megjelent előző lemezének a folytatása, a Pink Friday: Roman Reloaded, amellyel kiderülhet, hogy a platóskocsi méretű popójáról is ismert előadónő valójában több-e, mint egy mesterségesen kreált multikulti celeb vagy egy csak túlságosan extravagáns 21. századi női hiphop-előadó.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (1,8/5)

lemezkritika pop hiphop dance elektronikus nicki minaj



2012.04.05. 16:15 – Lángoló Gitárok

Ondó és más jól ismert folyadék – LSD on CIA-interjú és dalpremier

Ezen a héten pénteken, április 6-án a Kolin vendégeként a vicces nevű dán LSD on CIA zenekar lép fel az A38-on. Az együttes főként garázsrockot játszik, tavaly már zenéltek a Szigeten is, most főváros mellett Pécsen is játszanak. Ma pedig itt a Lángoló Gitárokon debütál a legújabb daluk, a Dive Into The Dark. Emiatt, valamint hazai fellépéseik alkalmából Mikkel Konyher (ő látható a fenti képen), a zenekar énekes-gitárosa válaszolt pár kérdésünkre.


interjú premier rock exkluzív garázsrock lsd on cia