2012.05.18. 12:02 – Lángoló Gitárok

A Félsziget is jubilál idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Erdély legnagyobb fesztiváljának tízedik kiadása a megszokott helyszínen és időpontban, augusztus 23-26-ig várja idén a látogatókat, akik a jubileum miatt idén féláron vehetnek jegyet a bulira. „A Félsziget fesztivál tizedik kiadását együtt szeretnénk ünnepelni azokkal, akikkel az elmúlt években együtt buliztunk Erdély legnagyobb rendezvényén - ezért döntöttünk úgy, hogy mindenki számára hozzáférhető jegyárakat szabunk meg, hogy az esetleges anyagi nehézségek se állhassanak a közös ünneplés útjába” – nyilatkozta Bodor László fesztiváligazgató. „A jegyárak csökkentése természetesen nem jelenti azt, hogy csökkenne a színvonal, idén is változatos, több nagy sztárt, de romániai és magyarországi előadókat is szép számmal felvonultató programmal várjuk vendégeinket. Szintén a hűséges rajongóinknak üzenünk azzal is, hogy több olyan előadót is meghívtunk, aki az elmúlt években felejthetetlen fellépésekkel járult hozzá a fesztivál sikeréhez” – tette hozzá.


fesztivál hír erdély félsziget



2012.05.18. 10:07 – Lángoló Gitárok

A Black Sabbath nem könyörög Bill Wardnak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Black Sabbath nem kíván reagálni (most már csak volt) dobosuk, Bill Ward legutóbbi közleményére, amiben kijelenti, hogy nem lép fel a legendás rockzenekar idei három koncertjén, bármennyire fáj is ez neki. A zenekar maradék három tagja csupán annyit közölt, hogy minden éremnek két oldala van, de bővebben nem foglalkoznak a dologgal, inkább készülnek teljes erővel a soron következő koncertekre. Azt egyelőre teljes titokban tartják, hogy ki ül be majd Ward helyére, de a szombati birminghami bemelegítő bulin majd ez is kiderül.


rock hír black sabbath



2012.05.18. 09:00 – mista

A függetlenség napjára időzít Azealia Banks

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A mostanában egyre jobban felkapott amerikai rappercsaj, Azealia Banks tegnap a Twitteren jelentette be, hogy Fantastic című kiadványának megjelenési dátuma július negyedike lesz, vagyis éppen az Egyesült Államok nemzeti ünnepére esik. A választás nyilván nem véletlen: a mixtape megjelenését komoly várakozás övezi, hiszen mióta Azealia Banks a BBC Sound Of 2012 listájának harmadik helyéig jutott, valamint az NME cool listájának élén végzett, azóta a nemzetközi zenei sajtó az idei év egyik nagy durranásaként kezeli a csajt, amit csak tovább fokoznak folyamatosan érkező, menő producerekkel (pl.: Diplo) készített számai, vagy például a Scissor Sisters dalában való közreműködése és hasonlók. Ráadásul a nyáron megjelenő mixtape gyakorlatilag az őszre ígért első debütáló albumának előszobájaként tekinthető, ami a várakozások szerint sokat elárul majd a nagylemezről is. Az ünnepi napon való megjelentetése pedig nyilvánvalóan még tovább fokozza a körülötte bontakozódó felhajtást. A közelgő mixtape-ről egyébként már kikerült a netre egy szám, Hudson Mohawke és Nick Hook produceri közreműködésével készült a Jumanji, amit néhány napja már megmutattunk, most viszont itt a lapozás után meghallgathatja, aki eddig lemaradt róla. Emellett azt is eláruljuk, hol lehet látni és hallani a kisasszonyt az elkövetkező hónapokban a világon, hátha valaki éppen arra jár.


hiphop hír azealia banks



2012.05.18. 08:00 – Lángoló Gitárok

Jazzaj fesztivál és workshop a Mika Tivadar Mulatóban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ismét Jazzaj Fesztivál május 22-étől: a zenészek három napon át alkotnak a kortárs free jazz, experimentális pop és elektroakusztikus improvizált zene jegyében a Mika Tivadar Mulatóban. A közönség a külföldi és magyar művészek eszmecseréje mellett a különböző improvizációs stílusokban előadott produkciókat hallgathat. A koncertek mellett a radikális kortárs zene teoretikusa, a dobos Eddie Prévost tart improvizációs workshopot a jelentkezőknek, amely egy várhatóan izgalmas, nyilvános koncerttel zárul. A fesztivál a műfaj friss hajtásait fogja össze: itt mutatja be lemezét a Mezei Szilárd Szabad Szextett és a rubik.erno.quintet, de a Jonas Kocher vezette Doneda-Grom-Kocher-Sambolec francia-szlovén-svájci kvartett is új CD-vel érkezik. A részletes programért ide érdemes kattintani.


ajánló jazz pop koncert hír program elektronikus experimentális



2012.05.17. 16:30 – mista

Build For Love – A Kraak & Smaak és Romanthony új közös kislemeze és klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem nagyon volt még itt szó a holland Kraak & Smaak formációról, na de majd most. A nevükkel ellentétben trióként működő producercsapat a hét elején a brit Jalapeno Records gondozásában hozta ki hivatalosan legújabb kislemezét a tavaly megjelent Electric Hustle című albumukról, rajta Build For Love című dallal és annak remixeivel, komoly nevekkel a borítón. Egyrészt a számhoz az amerikai house egyik nagy alakja, Romanthony kölcsönözte a hangját (csak hogy képbe kerüljön az is, aki nincs képben: annak idején egyebek mellett ő énekelte például a Daft Punk One More Time című gigaslágerét is), másrészt a három remixből kettőt a Roach Motel formáció készített, ami Pete Heller és Terry Farley duója, akik a kilencvenes években ezzel az alteregójukkal, valamint más nevek alatt több, azóta klasszikussá érett house tracket adtak a világnak. A Build For Love című dalhoz a kislemez megjelenésével egyszerre egy Veez Nixon rendezésében készült videoklipet is kiadtak, ami a lapozás után látható, mellette pedig a teljes kiadvány meghallgatható. A fent látható kép természetesen a borító.


hír house elektronikus kraak & smaak pete heller romanthony roach motel terry farley



2012.05.17. 15:15 – Lángoló Gitárok

My Stepdad's a Cop and My Stepmom's a Domme - Új NOFX-kislemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elég régen jelent meg az utolsó NOFX-sorlemez, úgyhogy a mókás kedvű kaliforniai punkzenekar rajongói már tűkön ülve várják a következő albumot. Ennek hamarosan vége, ugyanis ősszel már kiadják a 2009-es Coaster utódját, de hogy addig se maradjunk új NOFX-anyag nélkül, itt a My Stepdad’s a Cop and My Stepmom’s a Domme című kislemez és dal, ami arról szól, ami a címe. A b-oldalán egyébként a szintén új She Didn’t Lose Her Baby szerepel, mindkettőt megmutatjuk a kedves olvasóknak.


punk hír nofx



2012.05.17. 14:30 – Lángoló Gitárok

Right By My Side – Itt van Nicki Minaj legújabb videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nicki Minaj mostanában nagyon keményen nyomul, ehhez kétség sem férhet. Alig pár hete posztoltuk itt a Lángolón legutóbbi klipjét, amiben fürdőruhában mutogatta lassan védjegyévé váló fenekét, tegnap este pedig felkerült a YouTube-ra egy még újabb műalkotása. A szintén a Pink Friday: Roman Reloaded című albumán megjelent, Chris Brown közreműködésével készült Right By My Side című dalhoz Benny Boom által rendezett klip érdekessége, hogy Minaj és Brown mellett az egyik főszerepet Nas alakítja, bár a dalban egyébként nem szerepel. A klip kettejük, mármint Nas és Minaj szerelmi kapcsolatát mutatja be, amiben akadnak furcsaságok, de hát ezt fedezze fel mindenki magának a lapozás után. Chris Brownnal is vannak benne ölelkezős jelenetek, csak aztán nehogy még a végén Rihanna beguruljon! Soha nem lehet tudni.


hiphop hír klip nas rnb chris brown nicki minaj



2012.05.17. 13:00 – Lángoló Gitárok

Take my Bones Away - Új Baroness-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Yellow & Green címmel július 17-én jelenik meg a Baroness új nagylemeze, amiről a Mastodon farvizén induló sludge metal zenekar már bemutatott egy dalt. A hajtás után is meghalgatható, egészen populáris Take My Bones Away a Yellow korongon kap majd helyet, és ebből rögtön ki is derült, hogy a sorlemezeit színekről elnevező Baroness nem tököl, rögtön két albumot is odatesz a nép elé. Akit érdekel, a csapat augusztus 1-én Bécsben ad koncertet ezzel a nagyívűnek ígérkező alkotással.


rock metál hír sludge baroness



süti beállítások módosítása