Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Chris Brown és Rihanna kapcsolata soha sem volt erőszakmentesnek nevezhető, és most, hogy a kanadai rapper Drake is képbe került, úgy néz ki a buli folytatódik. Chris Brown nemrég feltöltött egy képet, amin az orrában lévő kokainrög mellett egy sérülés is látható. A két rapper és társasága állítólag ugyanabban New York-i bárban iszogatott és Brown egy üveg italt küldött Drake-nek. Ő köszönte szépen és visszaküldte rajta egy olyan cetlivel, hogy: „életed szerelmét dugogatom, ez a helyzet”. A heves vérmérsékletéről is ismert Brown és Drake között aztán elcsattant az első pofon, amit üvegdobálás és verekedés követett. A zűrzavarból még nagyobb balhé kerekedett, aminek köszönhetően számtalan szórakozni vágyó is megsérült. Miközben Brown megúszta egy kisebb sebbel, sokan súlyos sérüléseket szereztek kettőjük összetűzésének köszönhetően. Hajtás után mutatunk pár fotót is és egy videót is, de csak is erős idegzetűeknek!
Miután Amszterdamban a Stone Roses dobosa, Reni
Nemrég mi is
A Depeche Mode-ból való kiválása után Alan Wilder hosszú szünet után két éve kezdett ismét koncertsorozatba a Recoil zenei projektjével. A több mint 50 állomásos turné keretein belül Magyarországot is meglátogatták és a második fellépésről videós anyagot is készítettek. Az Umatik filmes csapattal, a Neo klipekért is felelős Herkó Attila rendezésében készült 84 perces koncertfelvétel júniustól megrendelhető Blu-Rayen. A buli mellett Budapestről is forgatott a stáb, ami ugyanúgy megtalálható lesz rajta, mint a Recoil klipjei és korábbi felvételek is. Alább látható a film trailere.
The Cribs - In the Belly of the Brazen Bull
Budapestre jön Mike Portnoy heavy metal supergroupja, az Adrenaline Mob. A tavaly alakult zenekarnak tagja a volt Dream Theater- és Avenged Sevenfold-dobos mellett Russel Allen (Synphony X), John Moyer (Disturbed) és Mike Orlando (Sonic Stomp). A márciusban megjelent Omertá bemutatkozó lemezzel turnézó együttes pénteken, azaz június 15-én lép majd fel a Petőfi Csarnokban. A debütáló albumról