Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
2003-ban, a nemrég nálunk járt Sleep ritmusszekciójából alakult az Om, amely Chris Hakius dobos kilépésével már inkább csak Al Cisneros basszusgitáros-énekes saját projektjeként fogható fel. A legutóbbi, 2009-es God is Good album egy érdekes vegyülete volt a keleti kultúrának és a stoner-doom metalnak, amit már az új dobossal, Emil Amosszal vettek fel. Három év elteltével itt egy új szerzemény, amely a közelgő Adavaitic Songs nagylemezen szerepel majd. A több mint hatperces State of Non-Return egy hamisítatlan stoner-doom szám, amit a dal közepétől kezdve egyre erőteljesebben ölel át egy vonós szekció. A hajtás után megmutatjuk.
Melody Gardot - The Abscence
A legtöbb fesztivállátogató számára a színpadok backstage-ét egyfajta misztikus köd takarja, ahová csak a beavatottak mehetnek be, és ott olyan dolgok történnek, amibe bárki belepirul. Nos, hogy ez így van-e, azt most négy olvasónk kiderítheti a Magyar Telekom és a Lángoló Gitárok közös játékán, ugyanis őket idegenvezetéssel bevisszük a Volt, a Balaton Sound és a Campus két-két koncertjére, ahol nem csak a kulisszák mögé pillanthatnak be, hanem még koncerteket is nézhetnek a színpadról. Elsőként a Volt fesztiválos eseményről mondjuk a részleteket.
Az idősebbik Gallagher testvér nem bonyolítja túl a dolgokat és megjelentette immáron ötödik kislemezét is ugyan arról a tavaly kiadott Noel Gallagher's High Flying Birds-albumról (
A jövő hét két igazi csemegét tartogat azoknak, akik valami igazán keménykötésű koncertre vártak. Június 27-én szerdán a Pecsában lép fel a Zakk Wylde vezette Black Label Society, a rákövetkező este pedig a death metal élő klasszikusa, a Cannibal Corpse teszi tiszteletét a Club 202-ben. Ha két egymást követő este is bírni fogod a gyűrődést, ráadásul mindkét zenekart szívesen megnéznéd, ez a játék neked szól, mivel egy szerencsés nyertesnek a koncertek szervezője, a Concerto Music felajánl egy belépőt mindkét koncertre.
Pontosabban csak kétötöd, mivel Yoko Ono Thurston Moore-ral és Kim Gordonnal állt ismét össze egy új projekt erejéig. A
Rob Zombie már jó ideje főleg horrorfilm-rendezői pályáját építgeti - kisebb-nagyobb sikerrel - ezért is meglepő, hogy a volt White Zombie-frontember egy hokis film előkészületeibe fogott. A Broad Street Bullies című alkotás egy ’70-es évekbeli amerikai jégkorongcsapatról szól majd, akik annyira legendásan kemények voltak, hogy még a félelmetes szovjet válogatott is levonult ellenük a pályáról. Zombie elmondása szerint a mozi olyan lesz, mintha a Boogie Nightsot összegyúrnák a Rockyval és nem csak mint rendezőként fog részt venni a produkcióban, hanem producerként és forgatókönyvíróként is. A zenész egyébként júniusban kezdte meg a munkálatokat az új, egyelőre még cím nélküli nagylemezéhez, amely még 2012-ben megjelenik.
Eddig bírta a Seattle-i progresszív metálzenekar Geoff Tate énekes marhaságait, és az évek óta elmérgesedő viszonyra egyfajta pontot téve kihajították az együttesből. Tate helyére a Crimson Glory énekese, Todd La Torre érkezett. Scott Rockenfield, a zenekar dobosa az ilyenkor szokásos "kreatív nézetkülönbségek" című nesze semmi, fogd meg jól típusú indokot vette elő, a sajtóközleményt azzal kiegészítve, hogy ez így lesz jó mindenkinek, és a zenekar nevében sok sikert kíván Tate-nek. (A képen még együtt ücsörögnek.)
Goldie, a drum and bass és jungle egyik legrégebbi figurája ismét Magyarországra jön, ahogy ezt lassan évente megteszi egyszer. Az aranyfogsoros- akit nem emiatt hívnak Goldie-nak - DJ és producer az egyik emblematikus figurája a brit urbánus kultúrának és nem csak mint a jungle-zene úttörője, hanem mint a elismert graffitiművész, aki részese volt minden idők legnagyobb brit falfirkász megmozdulásának, azzal a Robert Del Najával, aki később megalapította a Massive Attacket. Hiába számít már veteránnak, mindössze hét nagylemeze jelent meg eddig, de például a '98-as Saturnz Returnon olyanok vendégeskedtek, mint David Bowie, Noel Gallgher vagy KRS-One. Goldie más területeken legalább annyira - ha nem még inkább - aktív, mint a zenélésben. Szerepelt többek között Guy Ritchie Blöffjében, egy James Bond filmben és egy rakás hírességes valóságshow-ban, köztük a Big Brotherben is. Június 22-én, péntek este a Parkban lép majd fel méghozzá az angol drum and bass DJ-k házi kedvencével MC GQ-val. Ja, és egyébként megvolt neki Björk, csak szólok.