Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Már biztos mindenki kívülről fújja, hogy az idei Sziget mínusz egyedik napján a Csík zenekar áll majd színpadra Daloskönyv című előadásával, ami minden eddiginél több vendéget és feldolgozást tartalmaz majd, az amúgy is bátran kísérletezgető népzenészektől. Alább Szabó Attila hegedűs-gitárossal közösen összeválogattunk pár dalt, amikkel ugyan a poént nem lőjük le, de mégis képet kaphat a kedves olvasó, hogy mire is számítson hétfőn este az Óbudai-szigeten.
Megjelent a trailere a Black Metal Man című iOS-re készített videojátéknak, amelyben egy férfi menekül a fény elől, hogy minél előbb a pokolra juthasson. Egy-két nem csak black metalos utalást is elrejtettek az összesen hat pályával rendelkező játékban, amely igazából sötétebb Super Mario, akinek néha egy-egy új szint előtt le kell állnia headbangelni bónusz pontokért. A játék már letölthető az Apple Store-ból, mindössze 79 eurocentért és a készítők az online bolt legsötétebb, legnyomasztóbb játékaként emlegetik, de azért 12 év fölött már mindenkinek ajánlott. Az előzetes megnézhető a hajtás után.
Egyelőre nagyon keveset tudni a londoni electropop duó készülőben levő második nagylemezéről, de a Do You Chew? után máris itt a második videoklip hozzá, a Hurricane. A klipet most is Geoergia Hudson rendezte, amiben a tagok egy elhagyatott épületben zenélnek. Az együttes egyébként nemrég adott koncertet a Fishing On Orfű fesztiválon. Hajtás után megmutatjuk a videót.
A Forbes magazin Electronic Cash Kings listájában a világ legjobban kereső DJ-it szedi össze, ahol idén az első helyen a holland Tiesto végzett, aki évente 22 millió dolláros jövedelmet könyvelhet el. Tiesto bevétele kimagaslik a listáről, hiszen az öt követő Skrillexnél hét millióval többet visz haza, míg a Skrillex után következők között csak pár milliós különbségek vannak. A harmadik helyen a nemsokára három részre szakadó Swedish House Mafia jön, majd David Guetta, Steve Aoki és Deadmau5. A lista érdekessége, hogy az top10-ben egy bizonyos DJ Pauly D is szerepel, évi 11 millió dollárral, akit legtöbben az MTV Jersey Shore trash realityjéből ismerhetnek, ahol a zselézett fészekhajú izomagyat alakítja, vagyis saját magát. A top10-es lista a hajtás után.
Nem kíséri el a Kornt európai turnéjára Fieldy Arvizu basszusgitáros, mert felesége augusztusra gyereket vár, ezért pótemberként Ryan Martinie ugrik a helyére, aki nem mellesleg a Mudvayne-ben lát el hasonló feladatokat. Az átmeneti tagcsere a Sziget-fellépésüket is érinti, ezért ott már a Mudvayne-basszusgitárossal lesz látható az együttes. Eközben halad Jonathan Davis
Cypress X Rusko
Eddig arról szóltak a pletykák, hogy Ed Sheeran a The Whoval ad közös koncertet az olimpiai záróceremónián, de az énekes most egy ausztrál rádiónak elmondta, hogy egy másik legendás rockzenekarral lép fel, méghozzá a Pink Floyddal. Pontosabban csak egy számot játszik el - a Wish You Were Here-t -, azt is Nick Mason dobossal, ugyanis nem biztos, hogy Roger Waters vagy Dave Gilmour vállalja a fellépést. A londoni Olimpia záróeseménye a brit könnyűzene 50 évét ünnepli meg, aminek a fellépőlistáját egyelőre hatalmas titkolózás övezi és eddig csak a Kaiser Chiefs, a The Who, a Take That, George Michael és Emili Sande koncertjét jelentették be.
Csak augusztus 21-én jelenik meg a Yeasayer Fragrant World című nagylemeze, de a brooklyni pszichedelikus popzenekar szombat hajnali kettőig elérhetővé tette mind a tizenegy dalt az új albumról. Az elérhetővé tevés alatt azt értették, hogy elrejtették őket az interneten és mindenkinek magának kellett őket megkeresnie különböző támpontokból kiindulva. Akinek nincs ehhez kedve, annak elég a tovább-gombra kattintani, mert összegyűjtöttük mi is a teljes lemezt egy lejátszóba.
Szeptember 11-én jön ki a NOFX sorrendben tizenkettedik nagylemze, aminek egész egyszerűen a Self Entitled címet adták. Erről az albumról jelent meg az első szám a Ronnie & Mags, amihez egy rövid megszólalást is mellékeltek Fat Mike frontembertől, aki a szado-mazo iránti elkötelezettségéről beszélt. Elmondja, hogy egész életében ehhez vonzódott, és most, hogy elvált, végre együtt élhet egy dominával, akivel ki is használják a házában lévő kínzókamrát. Mielőtt a szemöldökünk fennakadna a homlokunkon, inkább hallgassunk bele az új dalba, és próbáljuk meg nem komolyan venni Fat Mike-ot.