Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Fluor Tomi tavaly még azokhoz is eljutott, akik tényleg hallani sem akartak sem a hip-hopról, sem az elektróról, a kettő keverékéről pedig pláne, így természetszerűen kialakult egyfajta szeretem-gyűlölöm kapcsolat felé. Az elmúlt időben viszont Fluornak akkora ellentábora lett, hogy most a Hősökből ismert Ecküvel közösen jól megválaszolnak minden felmerülő kérdést, és elmondják, szó sincs itt celebségről. Az egész alapja pedig természetesen a Köpköde című új dal és klip, ami szintén ezt a témát járja körbe.
A High On Fire nemrég kiadott egy
Az augusztus 20-i programokat kiegészítve már 19-én megkezdődnek a koncertek a budai rakparton, ahol déli 12 órától megnyílik a Magyar Ízek Utcája. A Bem, illetve a Clark Ádám téren koncertek várják a rajongókat, ahol a Keresztes Ildikó Band, a Mókus és a Fabula Rasa, a Ferenczi György és a Rackajam, Odett, és a Silver Shine mellett fellép még a Mystery Gang is. Utóbbi zenekar frontemberével, Egri Péterrel készítettünk egy rövid interjút.
JEFF the Brotherhood - Hypnotic Nights
A Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, John Frusciante nemrég
Korábban már
Azt már régóta tudjuk, hogy új albumot jelentet meg a két éve újjáalakult seattle-i grunge zenekar, a Soundgarden, de pontos dátumot eddig nem adtak meg. Most viszont kiderült, hogy a várva várt megjelenés idén novemberben 13-án lesz. Chris Cornell és zenekara legutoljára 1996-ban hozott ki nagylemezt, majd egy évvel később feloszlottak. Az együttes legutoljára a Bosszúállók című mozifilmhez készített zenét, ezt
Nemrég a Euromillions nevű lottó győztese egy bizonyos Adrian Bayford lett, aki több mint 50 milliárd forintnak megfelelő összeget nyert a sorsoláson. A szerencsés győztes azt nyilatkozta, hogy frissen szerzett vagyonának egy részét szívesen költené arra, hogy ismét összeálljon a klasszikus Guns 'N Roses, Slash-sel, Duff McKagannel, Steven Adlerrel, Izzy Stradinnel és persze Axl Rose-zal. A nyeremény győztese egyébként egy zenebolt tulajdonosa, és hatalmas rajongója az együttesnek. Úgy tartja, hogy lehet Slash és Axl Rose 20 éve nem játszottak együtt, biztos van az a pénzt, amiért ezt megtennék neki. Slash egyébként nemrég csillagot kapott a híres hollywoodi sétányon, ahol Charlie Sheen színész nyilatkozta, hogy nagyszerűen illik Slash csillaga arra a járdakőre, ahol egyszer majd Axl Rose aludni fog.
Igaz Grimes, az ifjú kanadai énekesnő korábban már szerepelt tévéműsorban, a legutóbb Jimmy Fallonnál adott koncertje azért számít kuriózumnak, mert ez volt az amerikai tévés bemutatkozása. A dalszerző-producer idén már egyébként a harmadik nagylemezét jelentette meg, amelyet legegyszerűbben indie popként lehetne jellemezni, de rengeteg kísérletezés, szintetizátor és indusztriál hatás is megtalálható a zenéjében. A hajtás után megmutatjuk, ahogy előadja a Genesis című számát.