Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Múlt héten kiszivárgott, hogy még idén ősszel megjelenik Rihanna (nyolc év alatt a) hetedik stúdiólemeze, aminek még nincs címe (talán egyszerűen csak 7?), viszont egy kislemez már hivatalosan is megjelent hozzá Diamond címmel. Ezt meg is lehet hallgatni alább. A dal producerei amúgy a Stargate és Benny Bianco voltak, a szöveget pedig a David Guetta mellől is ismert Sia szerezte, aki rettentően büszke erre a munkájára, annyira, hogy hivatalosan is elérhetővé tette azt.
Május végén jelent meg Slash Apocalyptic Love című nagylemeze, amiről kritikusunk elég
Szeptember 30-án, vasárnap este fellép a Dürer Kertben a Nasum. A svéd grindcore zenekar épp karrierje csúcsán trónolt, mikor Mieszko Talarczyk gitáros-énekest a halálba sodorta a 2004-es indiai-óceáni szökőár. Ezután a csapat feloszlott, 2011-ben viszont úgy döntöttek, hogy egy világ körüli turnéval búcsúznak el a közönségtől, ahol
2084 címmel október 3-án jelenik meg Ákos új nagylemeze. A két év munkáját összegző, szintipopos hangzású anyag tizenhárom új dalt tartalmaz majd. Az album ajándék DVD-vel jelenik meg. A DVD-n az egész album hallható dolby stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS formátumban. Szerepel a korongon az Előkelő idegen és a Tipikus sztereó klipje is, valamint melléjük egy tízdalos koncertfilm is felkerült, amelyet a 20. Sziget nulladik napján rögzítettek. A '80-as évek szintihangzását idéző albumon a hangtervezéstől a komponáláson-feljátszáson-feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. Az anyagot Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte, a maszterért Sellyei Tamás felel, a borítófotókat Emmer László fotóművész készítette. A lemezbemutató december 15-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában, viszont van lehetőség akár már a jövő héten is élőben látni Ákost, méghozzá egy klubkoncerten, ingyen. Részletek alább.
Több mint 20 éve jelent meg a Kispál és a Borz bemutatkozó nagylemeze, a Naphoz Holddal, amelynek tiszteletére hazai zenészek készítették el egy-egy dalhoz a saját verziójukat. A Holnaphoz Holddal feldolgozáslemez nagyrészben olyan magyar szobazenészek feldolgozásait tartalmazza, mint Hó Márton, a Mayberian Sanskülotts, a Pluto (akik egyedüliként két dalt is átdolgoztak) vagy éppen Kovácsovics Fruzsina, de Occam & Manoya néven a Zagar dobosa és a Neo énekesnője, Hódosi Enikő is szerepel az albumon. A hajtás után nem csak a teljes album hallgatható meg, hanem a lemezen közreműködő zenészek közül is mesélnek páran a saját Kispál-feldolgozásaikról.
November 20-án Live 2012 címmel koncertlemez ad ki a Coldplay, amit a legutóbbi
Ismét elindul a Majdnem Híres Rocksuli akkreditált könnyűzenei menedzserképzése: a 2013. január 16-án kezdődő suliba már októberben megkezdődnek a felvételi beszélgetések. Az MHRS új évfolyamának első féléve május 8-án szóbeli vizsgával ér véget. A szervezők felhívása: „Ha olyan 17-35 éves fiatal vagy, akit behatóbban érdekel a könnyűzene története, annak szakmai háttere, illetve tágabb popkulturális összefüggései, ha zenekarok kezdő és haladó menedzsere vagy, netán zenész, zenerajongó, újságíró, PR-területen dolgozó, aki szeretne a popszakmában érvényesülni, lemezkiadónál, zeneműkiadónál munkát vállalni, fesztivál- és rendezvényszervező lenni - legyél te is Majdnem Híres!"
Akik úgy tartják, hogy Lana Del Rey csak egyszeri durranás lesz, most kifacsarnak belőle mindent és vége, azoknak új muníció érkezik a Born To Die - The Paradise Edition képében. Ahogy az kitalálható, az album a hölgy év eleji,
Két hét múlva jelenik meg az All We Love We Leave Behind című új Converge-lemez, amin a 2009-es Axe To Falltól eltérően teljesen vendégmentes lesz, és amin a hardcore metál csapat próbál a lehető legközelebb kerülni a saját élő hangzásához. Erről az albumról már egy dalt