Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az angol énekesnő tavaly jelentette be, hogy hosszú időre visszavonul a zenéléstől, idén pedig már gyereket vár párjától, ez azonban nem akadályozta meg Adele-t abban, hogy elkészítse a soron következő James Bond-mozifilm betétdalát, amihez egy dalszöveges videó is készült. A szerzemény megjelenését azért tették október 5-re, mert 50 évvel ezelőtt a mai napon mutatták be Angliában a Dr. Nót, az első James Bond-filmet. Az egyébként nagyszerű, Skyfall című dalt egy 77 fős kamarazenekarral készítette az énekesnő, amit megmutatunk a hajtás után.
Egy friss interjúban visszavonta Morrissey a Ramonesszal kapcsolatos azon véleményét, amit 17 évesen fogalmazott meg a Melody Maker zenei hetilapban. A pár hete előkerült, 1976-os kiadásban az ifjú Steve Morrissey egy olvasói levélben bírálta a Ramonest, amelyet akkor egy degenerált, tehetségtelen brigádnak titulált, akik mellett a Stooges egy koncertmesternek tűnik és ahogy lehet el kell, és el is fogja őket felejteni az emberiség, ellenben a New York Dollsszal és Patti Smith-szel. A
Az izlandi Agent Fresco idén júniusban a Soundkitchen szervezésében már fellépett Budapesten, egészen pontosan az Akváriumban - és ha már erre jártak, a koncert előtt forgattak is egy videót. Az akusztikus koncertklipek klasszikus stílusjegyeit felvonultató, gyönyörűen fényképezett kisfilm a Design Terminálban készült. A zenekar Lightbulb Universe című Kraumer Award és Nordic Music Prize díjas LP-jéről a Silhouette Palette című dal egy az eredetinél lassabb, unplugged verzióban került felvételre. A videót az elmúlt időszakban a Hangmással, a Quimbyvel, Harcsa Veronikával és a Singas Projecttel is dolgozó
Nyilvánossá vált, hogy melyek azok az előadók és zenekarok, amelyek jövőre bebocsátást nyerhetnek a Rock and Roll Hall of Fame-be. A 15 jelölt között ott van Albert King bluesgitáros, a Chic, a Deep Purple, az idén elhunyt Donna Summer, a Heart, Joan Jett és a Blackhearts, a Kraftwerk, a Marvelettes, a Meters, a Paul Butterfield Blues Band, a brit Procol Harum, Randy Newman, az nemrég
Az elektronikus zenében először az olasz Bloody Beetroots thrash electro producer - művésznevén Sir Bob Cornelius Rifo - hozakodott elő azzal az ötlettel, hogy az október 23-án megjelenő Chronicles Of A Fallen Love című számukhoz kivételesen nem letölthető hangminták segítségével lehet remixeket készíteni, hanem az alkotók mindössze csak a dal kottáját kapják meg anélkül, hogy előtte hallották volna bármit is belőle. Az
Steve Harris - British Lion
Hatalmas hírünk van! A TMZ videóstábja egy kaliforniai autóparkolóban elkapta