Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A héten nem törték túlságosan össze magukat a zenekarok, hogy igazán különleges videókat készítsenek, legalábbis az eheti klipmegosztásban mintha valamivel kevesebb lenne az igazán kreatív ötlet. A belga Triggerfinger mozifilmes videót csinált, a Tankcsapda pedig mozifilmes rendezőt kért fel új klipjéhez. A Dropkick Murphys és Gary Clark Jr. inkább az intimitást választotta igaz, mindketten a maguk módján teszik ezt, a pedig Killers legalább annyit megtett, hogy a halál unalmas turnévideós műfajba egy kis monumentalitást csempészett. További három magyar vonatkozású videó is helyet kapott a válogatásban, planetmalcolm képhibás tájképekkel operál, a Flexible Juice pedig leginkább semmivel, mégis szórakoztató, amit összehoztak, ellenben a Wasabi Kht.-vel, akik kimaxolták a teljesen semmilyen, dögunalmas klip fogalmát.
Két nap múlva már a boltokban is lehet majd kapni a Soundgarden King Animal című új nagylemezét, amire 16 évet kellett várniuk a rajongóknak, na nem azért, amiért mondjuk a legutóbbi Guns N' Rosesra, hanem azért, mert a zenekar egész egyszerűen feloszlott a kilencvenes évek közepén. Pár éve viszont már Chris Cornell énekes is úgy gondolta, talán hasznosabb lesz a zenekarral, mint szólóban folytatnia, így semmi akadálya nem volt a nagy reunionnak. Ennek a gyümölcsét lehet most alább meghallgatni, illetve a lemezt nyitó dalra készült klipet is meg lehet nézni annak tévéműsoros élő felvételével együtt.
Egy hónapja jelent meg az ausztrál Tame Impala második albuma a Lonerism, amiről a Feels Like We Only Go Backwards című kislemezhez készült videó. A '70-es évek szétcsúszott animációs stílusára hajazó pszichedelikus klip egy három és fél perces LSD-utazás, amelynek munkálataiért Joe Pelling és Becky Sloan felelt. Hajtás után az új Tame Impala-videó, amit erősen ajánlunk
A Karen és
November 12-én az A38-on koncertezik Omar Rodriguez-Lopez
Ma jelent meg hivatalosan a Green Day ¡Dos! című nagylemeze, ami a háromrészes albumsorozat legújabb darabja, és nálunk is meglehet hallgatni
Roger Waters, a Pink Floyd alapítója és fő dalszerzője bejelentette, hogy a történelmet író produkciójával, A Fallal (The Wall) visszatér 2013-ban Európába. Az elidegenedésről és az átalakulásról szóló mesterművét teljes egészében, csúcstechnológiájú produkcióval adják elő. A Falat eddig 192 alkalommal vitték színpadra világon, több mint 3,3 millió rajongó láthatta, és ezzel a rocktörténet legsikeresebb művévé vált. A 2013-as turné 18 stadion előadást foglal magában, olyan helyeken, mint a római vagy a berlini Olimpiai Stadion, az Amsterdam Arena és két Telenor Arena előadás Oslóban. Ennek a rövid turnénak lesz része augusztus 25-én Budapest is, így a magyar rajongóknak nem kell külföldre utazniuk, hogy láthassák a világ egyik legmonumentálisabb előadását.
Két koncert erejéig ismét a Kornnal zenél együtt Brian Head Welch, a nu metal zenekar alapítótagja. A gitáros 2004 után először játszik majd végig egy teljes koncertet, méghozzá a 2013-as németországi Rock am Ring és Rock im Park fesztiválokon. Welch hét éve távozott a Kornból, amely azóta kisebb átalakuláson ment keresztül (lásd például