Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem csak film készül Jimi Hendrix életéből és vetítik a mozik a woodstockos fellépését, hanem még egy új lemez is napvilágot lát 2013-ban az ő nevével ellátva. A People, Hell and Angels című 12 számos albumon eddig kiadatlan dalok szerepelnek majd, amelyeket a gitáros az Experience-től külön írt 1968 és 1969 között. Vannak felvételek, amelyek a soha ki nem adott First Ray of the New Rising Sun-albumra kerültek volna, amihez nem sokkal halálát megelőzően kezdett hozzá. Hendrixhez képest ez egy sokkal kísérletezősebb hanganyag lesz, második gitárral, fúvósokkal és billentyűsökkel. A zenész eredetileg több turnusban szerette volna megjelentetni a First Ray of the New Rising Sunt, de közben olyan dalokat is írt, amelyek nem fértek volna bele az albumkoncepcióba.
Tíz év szünet után lényegében megjelent az Aebsence második nagylemeze, az ...is dead (magyarán Aebsence is dead). A lemezt fizikailag nem lehet majd beszerezni, a gödöllői folkos, grunge-os rockzenekar weboldalára kerül majd fel ingyenesen, addig viszont itt a Lángoló Gitárokon végig lehet hallgatni. Perneczky András gitáros elmondta, hogy a tíz év szünetre nincs mentségük, egyszerűen ilyen a természetük, és motiváció sem volt sok az intenzívebb működésre. A dalok viszont nem ilyen sokáig születtek. „Az Aebsence eléggé szakaszosan működik. Kimaradnak hetek, néha hónapok is. Az első lemez után évekig nem írtunk egy számot sem, majd írtunk párat, amit ki is dobtunk. Utána szépen lassan elkezdtek csordogálni az új dalok. A lemez anyaga már vagy három éve majdnem teljesen összeállt. A dobok már közel két éve fel is lettek véve, csak most jutottunk el a kiadásig." – nyilatkozta Perneczky, a tervekről pedig hozzátette – „Fel szeretnénk hívni a zenekarra ismét a figyelmet. Tíz év alatt felnőtt egy új generáció. Mindenképpen szeretnénk az évenkénti egy koncerten változtatni, de az elsődleges cél a harmadik lemez mielőbbi megjelentetése, amihez néhány dalvázlat már el is készült." Lemezbemutató november 24-én a Kék Yukban, alább pedig végighallgatható a teljes nagylemez.
A fővárosi Gozsdu Manóban játszik pénteken a SoNaR, az instrumentális elektronika egyre markánsabb hazai képviselője, amelynek érett zenéjét és szokatlan akcióit a külföld is kezdi felfedezni. "Tavasz végén jelent meg On Air című albumunk, amelyet a közönség és a média is kedvezően fogadott, elsősorban ennek számait fogjuk pénteken játszani, akárcsak a három évvel ezelőtti anyag, a Celluloid néhány darabját. Rövid koncerteket szoktunk adni, mert a zenénk meglehetősen intenzív, de ez most egy másfélórás szett lesz" - mondta Kovács Marcell, a SoNaR egyik alapítója, programozója, szintetizátorosa.
Kanadában reneszánszát éli a punkzene, azonban az újgenerációs előadók lehet sehol sem lennének a NoMeansNo nélkül, akik december 5-én negyedjére lépnek fel Magyarországon, most éppen a budapesti A38 Hajón. Az 1979-ben, a Wright-testvérpár által alapított zenekar évtizedek óta az underground punkzene egyik kultikus együttese, amely sokak szerint a matek rock műfaj egyik elődjének is tekinthető. Nem véletlenül, mivel Rob és John Wright - illetve az 1993-ban beszállt Tom Holliston - formációja a kezdetektől fogva emelt bele olyan elemeket a zenéjébe, mint a jazz, a hardcore, a funk vagy a blues úgy, hogy eleinte csak ketten léptek fel egy dobbal és egy basszusgitárral. Szövegileg viszont abszolút punk attitűddel rendelkeznek, sokszor kifejezetten provokatív, egyszerre humoros és társadalomkritikus dalokat írva, ahogyan az együttes neve is egy nemi erőszak-ellenes kampány szlogenjéből kölcsönözték. Több mint három évtizedes pályafutásuk alatt 12 nagylemezt hoztak össze - egyet a Dead Kennedys-frontemberrel, Jello Biafrával közösen - és számtalan EP, kislemez, koncertalbum és válogatás fűződik a nevükhöz. Előzenekarként a márciusban
Steve Hackett – Genesis Revisited II
Vannak zenészek, akiknek egyáltalán
Ma este Budapesten, egész pontosan a Pecsában lép fel a Nile. Ráadásul csak mint előzenekar, de ha azt nézzük, hogy utánuk még olyanok aprítják majd a népet, mint a Morbid Angel és a Kreator, akkor semmi szégyellnivaló nincs a bemelegítő státuszban, plusz a kegyetlenül technikás death metaljukból bőven elég is a 45 perc. Valószínűleg nem a magyar koncert tiszteletére, de pont most jelent meg az amerikai csapat új klipje, amit a legutóbbi nagylemezük nyitódalához, az Enduring The Eternal Molestation Of Flame-hez készítettek. A videót Jon Simvonis rendezte, aki rettenetesen megtisztelve érzi magát, hogy összehozhatta ezt az ősi egyiptomi és núbiai rituálét megelevenítő kisfilmet, ami mellesleg erősen emlékeztet a régi Morbid Angel-videók hangulatára. A klipet a hajtás után lehet megnézni. A ma esti
Ha nem lenne idén elég, hogy a Green Day egymás után három albumot is megjelentet - kritikák az első kettőről
A cím kicsit sántít. A 15 éve alakult négytagú gödöllői Aebsence ugyanis sosem tűnt el, csak nagyon lassan dolgozik. A dalaiban népzenei elemeket is használó, mélabús, grunge-os rockzenekar bemutatkozó nagylemeze 10 évvel ezelőtt jelent meg Unusual címmel, és végül is lehet azt mondani, hogy azóta rendszeresen koncerteznek. Évente egyszer. Szóval igazán nagy meglepetés, hogy végre elkészült a csapat második nagylemeze, amit csütörtökön teljes egészében bemutatunk itt a Lángoló Gitárokon. Addig viszont itt a Circle of Confusion című dal, amihez egy klip is készült, illetve a videó alatt meg lehet hallgatni az első lemezt is az elejétől a végééig. Hátha valaki nem tudná kikről van szó.