Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egyre több fesztiválra jelentik be az első neveket, így várható volt, hogy Magyarországon is előkerül pár jegyvásárlásra csábító előadó. Idén, a nagyobb rendezvényeket tekintve a Volt jelent be először öt nevet, amik közül egy mindenképpen a 2013-as fesztiválszezon egyik legnagyobb durranásának ígérkezik. Jön ugyanis a jelenleg új lemezre készülő Queens Of The Stone Age is Sopronba, akik végre kárpótolják majd a tavaly elmaradt budapesti koncertjük miatt is a rajongókat (azt nem tudjuk, hogy Dave Grohl dobol-e majd nálunk is, vagy ez csak a lemezre szól). Rajtuk kívül nagy név még, bár nem számítanak ritkaságnak a Volt színpadán sem, a 30 Seconds To Mars, igaz idén nem láthattuk Jared Letót és csapatát, szóval egy évet legalább kihagytak. Az idei Balaton Sound-os fellépése után jövőre a Voltra érkezik Example, illetve fellép még Sopronban 2013. július 3 és 6 között Jamie Woon valamint a Parov Stelar Band is.
December 1-én a We Are Rockstars és az Ivan & The Parazol koncertje kezdi meg az év utolsó hónapját a budapesti Corvintetőn. Előbbi
Volt már itt a Lángoló Gitárokon egy
Szerdán írtuk, hogy Nick Oliveri nem csak, hogy közreműködik a Queens Of The Stone Age új nagylemezén, de még a Kyuss Lives!-ba is visszamegy, amiben így ugye Josh Homme-on kívül ismét az összes Kyuss-alapító együtt zenél. Oliveri a Kyuss Lives!-ból való kiszállásakor azt nyilatkozta, hogy azért nem folytatja, mert szerinte (és John Garcia énekes
Két napja lett volna
Huszonegy évvel az eredeti megjelenés után
F.O. System – F.O. System
Második dalát mutatja be a jövő tavaszra tervezett harmadik nagylemezéről a budapesti Óriás zenekar. A Helyet tudni
Elkészült egy új videó Trent Reznor How To Destroy Angels side projectjének