2012.02.24. 13:00 – Lángoló Gitárok

iPhone-t lopott egy rajongójától Chris Brown

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csúnyán megütheti a bokáját Chris Brown, aki mostanában talán megint egykori csajával, Rihannával kavar, a legújabb hírek szerint ugyanis vélhetően súlyosan megszegte próbaidejét, amit éppen az énekesnő 2009-es bántalmazása miatt kapott. Történt ugyanis, hogy az énekes-rappert egy rajongója lefotózta Miamiban, amint éppen egy Bentleybe szállt be a rapper Tyga társaságában (akit ne tévesszük össze a kanadai Tigával, már csak azért sem mert utóbbi nem is rapper), Brown azonban – "Ezt nem fogod feltölteni sehova, te kurva" felkiáltással – kikapta a nő kezéből a nagyjából 500 dollár értékű iPhone-t, majd elhajtottak a kocsival. Az olyan remekbeszabott diszkóslágerek alkotóját, mint a Yeah 3x ezek után most lopás miatt keresi a miami rendőrség, és ha bebizonyosodik, hogy valóban igazak a Christal Spann nevű rajongó vádjai (aki azóta már biztos nem rajongó), még az is lehet, hogy újra rács mögé kerül, bár azért ennek még ne kezdjen senki előre örülni. A friss Grammy-díjas Brown egyelőre nem reagált a lopás vádjára.


pop bulvár hír rihanna rnb chris brown



2012.02.24. 12:00 – Lángoló Gitárok

A Kiss énekese Whitney Houston halálával reklámozza cégét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egészen sokkoló, ahogy Gene Simmons (balról a harmadik), a Kiss magyar származású basszusgitáros-énekese az alábbi videón átváltozik profi biztosítási ügynökké, bár ő tagadja, hogy az lenne. Simmons jelenleg az általa is alapított Cool Springs Life-ot reklámozza, ahol csak tudja. A cégről röviden csak annyit, hogy prémium életbiztosításokat ajánl gazdagoknak, illetve segít egy olyan stratégia kidolgozásában, ami megóvja az életünk alatt, kemény munkával elért dolgainkat, illetve biztosítja a hozzátartozóink jólétét, ha váratlanul jobb létre szenderülünk. Mindezzel nem lenne semmi baj, minden sztár azt csinál, amit akar nagy unalmában, csak éppen Simmons Whitney Houston halálával reklámozza a cég kihagyhatatlan ajánlatait. Az Izraelben született rocksztár végighaknizza az összes pénzügyi műsort, belemutat a kamerába, hogy kattintson mindenki a weblapjukra, majd elmondja, csak reméli, hogy Houstonnak volt valami hasonló biztosítása, mert kár lenne a szépen felépített életéért, a gyermekéért, a tőle már rég elvált Bobby Brownért, meg úgy a családjáért cakumpakk, és hogy most térjen észhez mindenki, mielőtt belealudna a fürdőkádba. Itt az egyik reklámfellépése.


rock whitney houston hír kiss gene simmons



2012.02.24. 11:00 – _fá_

A koncert, ami nem is lehetett volna jó – Emika fellépése az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Emika @ A38 Hajó, 2012.02.23.

20120223 emika a38 mush011

Az egy dolog, hogy Emika egyértelműen a tavalyi év egyik legjobb lemezét adta ki, de ettől függetlenül nagyon nehéz volt elképzelni, hogy csütörtöki koncertje akár jól is elsülhet. Nem a szokásos fanyalgás mondatja ezt, egyszerűen elég megnézni egy koncertvideóját YouTube-on, ahol Emika tökegyedül áll a színpadon pár elektromos bizbasz társaságában, és nyögvenyelősen próbálja visszaadni azt a rideg hangulatot, amit az albumon komoly részben a stúdiós trükkök segítségével ért el. Kicsit úgy tűnnek, mintha felturbózták volna jobb zenével az éttermekben is idegesítő magyar slágereket éneklő szintiseket, ami azért tényleg nem túl mozgalmas, legalábbis annyira biztos nem, hogy akár egy órán keresztül is lekösse az embert, legyen itt bármilyen fasza fénytechnika.


pop elektronikus dubstep koncertbeszámoló emika



2012.02.24. 10:00 – gihi

Ha most nem megyünk, akkor már soha többet - The Moog-interjú (+dalpremier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hetek óta terjednek azok a pletykák, miszerint a The Moog zenekar elhagyja az országot és hosszabb időre Amerikába költözik. A pletykák most már tények, előtte viszont még kiadják harmadik lemezüket, a tavaly télen Seattle-ben, Ken Scott producer segítségével rögzített Seasons from the Undergroundot. A hajtás után Szabó Tamás (a képen jobb szélen), a zenekar énekese mesél részletesen az utazás okairól, céljaikról és arról, mit várnak a költözésről, illetve egy dalt ízelítőként meg is lehet hallgatni a nagylemezről, aki pedig többre vágyik, látogassa meg a Dalok.hu oldalát a négyszámos előzetes kislemezért.


interjú moog rock inide



2012.02.24. 09:00 – Lángoló Gitárok

Lemmy szerint ne vedd meg a következő Motörhead-díszdobozt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még tavaly írtunk arról, hogy Elvis Costello egy díszdobozos kiadványa kapcsán arra buzdította rajongóit, hogy semmiképpen se vásárolják azt meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy az rohadt drága. Hasonló helyzetbe került most a Motörhead, akiknek hamarosan The Complete Early Years címmel jelenik meg egy dobozos kiadványa, benne egy rakás korai cuccal, az első nyolc albummal, néhány kislemezzel, poszterekkel és egy fotókat tartalmazó könyvvel ellátva. Ezzel még nem lenne gond, időről időre kell valami a legdurvább fanatikusoknak, ami azonban még Lemmynél is kicsapta a biztosítékot, hogy a csomag ára 600 dollár, azaz körülbelül 130 ezer forint lesz.


rock hír motörhead díszdoboz lemmy



2012.02.24. 06:01 – Lángoló Gitárok

A Nap Dala - Bruce Springsteen: This Depression (Wrecking Ball exkluzív magyarországi premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg át nem adja helyét a következőnek. A lemezt nyitó We Take Care of Our Ownhoz már klip is készült, hétfőn bemutattuk az album második dalát, az Easy Moneyt, kedden a Shackled and Drawn került sorra, szerdán Tom Morellóval zenélt Springsteen a Jack of All Tradesben, csütörtökön lejátszottuk a Death To My Hometownt, ma pedig a szintén Tom Morellóval rögzített This Depressionnel folytatjuk a tíz napon át tartó exkluzív premierünket. (Hétvégén kis szünet jön, de hétfőtől indul a lemez b-oldala.)


premier rock hír exkluzív bruce springsteen



2012.02.23. 17:00 – gihi

A legjobb időben, a legjobb helyen – Amber Smith-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Négy évvel az Introspective sikere után a napokban új lemezzel jelentkezik az Amber Smith. Poniklo Imre, a zenekar énekes-gitárosa beszélt a cím nélküli lemezről, a tagcserékről és azokról az élményekről, melyekből az új dalok megszülettek. (Kritikánk a friss albumról itt olvasható.)


indie interjú rock amber smith



2012.02.23. 16:00 – Lángoló Gitárok

Meghalt Billy Strange

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Életének 81. évében elhunyt Billy Strange gitáros, zeneszerző, zenei rendező, aki könnyűzene történetének számos feledhetetlen szerzeményében játszott fontos szerepet. Több slágert írt Elvisnek, közreműködött a Beach Boys leghíresebb lemezén, Nancy Sinatra albumain, és ő írta például Chubby Checkernek a Limbo Rock című dalt. Saját korának szinte minden meghatározó zenészével együtt dolgozott hosszabb-rövidebb ideig. Billy Strange jellemzően az az ember volt, akit igazán széles körben ugyan kevesen ismertek, szerzeményeit és a közreműködésével készült dalokat viszont az egész világ dúdolta.


rock hír gyász rock and roll billy strange



2012.02.23. 13:30 – mista

Obama megint énekelt: most a Fehér Házban nyomta Jaggerrel és B.B. Kinggel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kis túlzással lassan ott tartunk, hogy ha Barack Obamának nem sikerül újraválasztatnia magát idén, esetleg unaloműzésként beléphet valami zenekarba, mostanában ugyanis folyamatosan a zenével, zenészekkel kapcsolatos hírek látnak róla napvilágot. Pár hete ugye írtunk azoknak a zenészeknek és előadóknak a listájáról, akiknek a támogatására számít, majd nyilvánosságra hozott egy 28 számból álló playlistet is újraválasztási kampányához, a kettő között pedig még egy nagyon híres Al Green-számba is belekezdett a még híresebb Apollo Theater színpadán. Ez utóbbit folytatta most, amikor a Fehér Házba szervezett blues-esten egy rakás nagynevű zenész társaságában kezdett ismét énekelni.


rock hír blues mick jagger barack obama bb king



süti beállítások módosítása