2013.01.17. 21:51 – Németh Marcell

Dörömbölni kell az ajtókon, és korán kelni – Leslie Mandoki-interjú

Meghökkentő sztárfelhozatallal érkezik Budapestre február 16-án a magyar származású zenész és producer, Leslie Mandoki, akit választott hazájában már nem csupán a Dschinghis Khan című 1979-es diszkósláger túlmozgásos énekeseként, hanem többek között Angela Merkel kampánydalának szerzőjeként tartanak számon. Az 1975-ben még Mándoki László néven Nyugat-Németországba emigrált dzsesszdobos pályafutása szülőhazájában jórészt ismeretlen, azonban tavaly a magyar állam is kitüntetéssel ismerte el a zenész munkásságát, aki egy hónap múlva Budapesten látja vendégül a német politikai-gazdasági elit tagjait. Mi köze a krautrocknak Goethe levelezéséhez? Tartott-e attól, hogy a popsztárkodás véget vet a karrierjének? Van-e olyan magyar párt, amelynek szívesen dolgozna? Európa egyik legbefolyásosabb zenészével, a világ egyik legjobban berendezett stúdiójának tulajdonosával koncertjének sajtótájékoztatóján beszélgettünk. (Fotók: Huszti István)

Mióta hordasz bajszot?
Az érettségiig nem volt szabad, aztán a vizsgák után megnövesztettem, és azóta nem vágtam le.

Felismernének még nélküle?
Nem tudom. Én egy konzervatív gyerek vagyok, részemről ez nem marketingötlet volt.

Annak idején mi volt a saját személyes indokod, ami miatt úgy döntöttél, hogy elhagyod Magyarországot?
Elmentem a hadkiegészítő parancsnokságra beszerezni egy papírt, hogy egyáltalán útlevelet kérvényezhessek, és ott közölték velem, hogy maga innét nem utazik sehová. Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy nem kaptam útlevelet. Felhúzta az elvtárs az ablakot, hogy maga innét nem utazik sehova, és mindjárt vissza is csapta, hogy ne legyen alkalmam megszólalni, így magamnak tudtam csak válaszolni, hogy „de, én igen”. Így papírok nélkül vágtunk neki a világnak. A kommunista hatalom ezt illegális határátlépésnek hívta, később el is ítéltek emiatt a távollétemben.

És mi a helyzet azzal a diáktüntetéssel, amiről korábban nyilatkoztál?
Az ellenzéki diákmozgalom zenekara voltunk.

Tavaly decemberben országszerte komoly diáktüntetések zajlottak a felsőoktatásban tervezett megszorító intézkedések miatt. Javasolnád egy most érettségizőnek, hogy hozzád hasonlóan külföldön próbáljon szerencsét?
Nem javasolnám. Én azért vágtam neki, mert nem engedtek. Azért vágtam neki, mert cenzúráztak, lehallgattak. Ha csak közeledtem volna a saját hazám határaihoz, agyonlőttek volna. Az apámat, nagyapámat megkínozták a kommunisták. Hogyan lehet összehasonlítani mindezt egy szabad, európai uniós tagállammal, ahol mindenki azt csinál, amit akar, és mindenki elérheti a céljait? Persze egy fiatal életéhez hozzátartozik, hogy bepakol a hátizsákjába, és útra kel, hogy megnézze magának, mi igaz abból, amit a világról olvasott, de ennek semmi köze ahhoz, hogy az ember elmenekül egy diktatúrából.

Az eredeti úti célod nem Nyugat-Németország, hanem Amerika lett volna. Miért maradtál végül a németeknél?
Érdekelt, hogy Goethe és Schiller levelezését eredetiben olvashassam. Azt gondoltam, kicsit beleszimatolok abba, milyen környezetben működött a Can és a Kraftwerk, hol jött létre Klaus Doldinger Passportja, aztán megyünk tovább Amerikába – ez volt a terv, de közbejött a siker.

Fotók: Huszti István

Mit gondolsz, pusztán a zenészi képességeid elegendőek lettek volna ahhoz, hogy Nyugat-Németországban beinduljon a karriered?
Egy országban sem várnak rád tárt karokkal, ha migránsként próbálsz kopogtatni az ajtón. Dörömbölni is kell néha, korán kelni, és későn feküdni. A lényeg, hogy hinni kell abban, amit csinálsz. Erről mindig édesapám mondása jut az eszembe: éld az álmaidat, és ne álmodd az életedet.

Attól nem féltél, hogy mialatt a Dschinghis Khan tagja vagy, nem lesz lehetőséged lépést tartani azokkal a műfajokkal, amiket igazán szeretsz?
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megkérdezted, ugyanis csakis erről volt szó! Nem akartam, hogy Bravo-poszterek sztárjaként és szépségkirálynő-választások zsűrielnökeként végezzem, meg hasonló dolgokkal vesztegessem el az éveimet. Nem erről szólt az életem.

A sajtótájékoztatón azt mondtad, hogy a popsztárkodás elől távoztál Amerikába. Ezek szerint mégiscsak tartottál attól, hogy a Dschinghis Khan egyik énekesének könyveltek el?
(nevet) Zenész vagyok, és a zenével akartam megmozgatni a dolgokat, nem pedig a Dschinghis Khannal, ami nem az én világom volt. Most már bánom, hogy nem próbáltam meg jobban élvezni azt az időszakot, mert a szórakoztató zenének is megvan a helye az életben, de fogalmazzunk úgy: az nem volt nekem elég.


Leslie Mandoki 1982-ben, immáron nem a Dschinghis Khan tagjaként, Thomas Gottschalk műsorában

Addig viszont jó egy évtized telt el, hogy Bencker Lászlóval megnyitottad a mostani Park Stúdió elődjét.
Ez lassan alakult ki bennünk. Nem akartam már ide-oda rohangálni. Volt olyan hónap, hogy négyszer kellett Los Angeles és München között ingáznom. Megismerkedtem a feleségemmel, és eljött az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy ilyen rohangálás mellett – úgy, hogy hetekig Los Angelesben vagyok – nem lehet családot alapítani. Most is nehezen tartható a beosztásom, de hetente már csak egy-két napra vagyok távol Münchentől.

Tehát elsősorban saját magadnak hoztál létre egy stúdiót?
Egy kicsit kevesebbet akartam repülőn ülni. Nem akartam annyit távol lenni az otthonomtól, a gyerekeimtől, akik akkoriban születtek.

Miért térnek vissza épp a te stúdiódba a zenészek? Másképp fogalmazva: szerinted miért éri meg Leslie Mandoki barátjának lenni?
Ez egy jó kérdés, csak épp nem szeretem megválaszolni. A többieket kellene megkérdezni.

Úgy tudom, van egy hatalmas udugyűjteményed. Van köztük olyan darab, ami különösen közel áll hozzád?
A legkedvesebb udumat elhozom Budapestre is. Az a legnagyobb kincsem. Egy nápolyi származású szobrászművész építette, aki sajnos már nincs közöttünk.

Pályafutásod melyik részét tartod a legjelentősebbnek?
Most vagyok a legboldogabb, és azt hiszem, mindegyik lépcső fontos volt. A sajtó mindig kiemel valamit a Phil Collinsszal, Lionel Richie-vel, Jennifer Rushsal vagy az FC Bayernnel, a Volkswagennel és az Audival közös munkáimból, de nekem a zenekarom, a Soulmates a legfontosabb, ennek ünnepeljük most a húsz éves évfordulóját.

Nyílt titok, hogy nagyon jó kapcsolatokat ápolsz a legbefolyásosabb politikai körökkel Németországban. Egy zenésznek miért jó ez?
Mert a zenével befolyásolni szeretném a világot. Jó, ha ismerem azokat, akik a döntéseket hozzák, mert az ő figyelmüket talán egyik-másik, engem érdeklő témára is fel tudom hívni.

Mindezt a politikai színtér egymással szemben álló képviselőivel is meg tudod tenni?
Ez teljesen természetes. 

Azzal tisztában vagy, hogy nálunk ez elég nehezen működne?
Bizonyára ismered azt a mondást, hogy két magyar, három párt, de Németországban ez teljesen természetes. A legkülönbözőbb német pártokból jönnek vendégek a februári koncertre. A pártállás ugyanis csak egy dolog, a hazaszeretet az igazi összetartó erő.

Van-e összefüggés aközött, hogy tavaly állami kitüntetést adtak át neked Budapesten, a mostani koncertedre pedig több mint kétszáz embert hívtál meg, egytől egyig neves német közéleti-gazdasági személyiségeket?
A két dolognak nincs egymáshoz semmi köze. Ezek az emberek egyébként is eljönnek a koncertjeinkre, és mivel most ez egy jubileumi koncert, Berlinbe vagy Londonba is ugyanúgy eljöttek volna.

Ennyi befolyásos embert ritkán szoktak csak úgy meghívni valahova. Semmi egyéb célod nem volt vele?
Az egy másik dolog, hogy megvan bennem az igény, hogy Budapestet úgy mutassam be nekik, ahogyan én látom. Ez Európa egyik legcsodálatosabb városa, rengeteg művészi és emberi érték rejlik benne.

Nem lenne hiányérzeted, ha ezek az emberek pusztán csak a város szépsége és egy vendégéjszaka erejéig tartózkodnának nálunk?
Hadd fogalmazzak úgy: ezzel tartozom a hazámnak. Mindent, amit az életemben tettem, itthon tanultam, és ha alkalmam adódik, hogy a jubileumi koncertem alkalmából ennyi befolyásos, döntéshozó ember kísérjen el a szülővárosomba, akkor hatalmas nagy megtiszteltetés, hogy Budapestet abban a pompájában tudom nekik bemutatni, ahogy én látom. Különösen fontos ezt megtennem egy olyan időszakban, amikor nagyon tiszteletreméltó kollégám, Schiff András azt nyilatkozza, hogy nem akarja már többet átlépni az ország határát, és nem akar színpadra lépni Budapesten. Én ugyanis ezt másképp látom.

Pár évvel ezelőtt kampánydalt írtál Angela Merkel pártjának, a CDU-nak. Miért vállaltad el ezt a munkát?
Mert Angela Merkel felkért rá. Azért tettem le mellette a voksomat, mert őt Németország és Európa nagy szerencséjének tartom. Engem mint művészt a válasz érdekel, nem a kérdés, és oda teszem a zenémmel a támogatásomat, ahol a megfelelő válasz van. Ilyen egyszerű.

Ha Magyarországról érkezne egy hasonló felkérés, lenne olyan párt, akiknek szívesen dolgoznál?
Semmiképpen nem vállalnám el olyan párt felkérését akár a bal-, akár a jobboldalról, amelynek valamikor is tisztázatlan ügyei voltak, egyszóval piszkos a kezük. Problémám van mindenkivel, aki a cenzúrát, a kínzásokat, a lehallgatást propagálja, és emberek agyonlövését a határon. Egyértelmű tehát, hogy a valamikori kommunista diktatúrától és annak minden politikai vonzatától teljesen elhatárolom magamat. A másik kizáró ok a bármiféle olyan jobboldali befolyás, amely a magyar kultúra egysége és az összetartás ellen van. Én mint demokrata ember, aki a demokráciáért kis híján agyonlövette magát az elmenekülésekor, mély tisztelettel vagyok aziránt, ha egy nép kétharmados többséggel választ magának vezetőket. Ez egy népi momentum. Európában nincs más kormány, amit kétharmaddal választottak volna meg. Baden-Württembergben, Európa Bajorország után második legjobban prosperáló régiójában hatvan évig konzervatív kormány volt, most pedig egy szélsőbaloldali kormány (Zöldek–szociáldemokrata koalíció – N. M.) irányítja a tartományt, és egy valamikori marxista az elnök. Soha nem hallottam még egy svábtól sem, hogy „nem szabad Svábországba menni” vagy „most nem érdemes ott beruházni”. Szeretjük az országunkat, a hazánkat, a kultúránkat, és én Magyarországért mindent megtennék.


interjú jazz pop rock leslie mandoki



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.