Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A$AP Rocky - Long. Live. ASAP
(A$AP Worldwide)
Amikor hiphopról beszélgetek emberekkel, mindig rá kell jönnöm, hogy akármilyen sokat hallgatok, valamiért elenyésző azoknak a lemezeknek a száma, amik összességében is megállják a helyüket. Persze, létezik Doggystyle, Slim Shady LP, vagy akár Labor Days, de ezektől és pár társuktól eltekintve a hiphoplemezek általában 4-5 jó dalról, és egy tonna töltelékről, funkciótlan skitekről és 80 perc körüli játékidőről szólnak.
Ezért is különösen örvendetes az új generáció megérkezése: Tyler the Creator, Kendrick Lamar vagy akár Drake már egy ideje bemutatják, hogy a klasszikus húsz évvel ezelőtti dolgokban gyökeredző lövöldözős, káromkodós niggerezős vonalat szuperül lehet olyan köntösben kiadni, hogy azt a stílus legfontosabb célközönsége, az értelmiségi fehér srácok is úgy bólogassák le, mintha csak Harlemben kellene a golyók elől hajolgatni. Ez a vonal sem mentes a raphez amúgy is kötelező megalomániától, de megvan benne az az őszinte bunkóság, ami a milliárdos Jay-Z vagy Kanye West produkcióiból már nagyon rég hiányzik.
Ide sorolható a mérhetetlenül idegesítő művésznevet felvett A$AP Rocky is, akinek első lemeze összesít mindent, amit 2013-ban hiphop alatt szokás érteni: általában faék egyszerűségű zenei alapok, ehhez faék egyszerűségű szövegek (pussy, money weed, that's all a nigga need), mindenből áradó lazaság. A Long Live A$AP persze nem ezektől jó lemez, hanem attól a nagyon ritkán hallható arányérzéktől, amivel hozzányúl a klasszikus sampleres alapokhoz, hogy aztán a lehető legújsulisabb barkácsalapot vegye elő.
Ettől a variálástól (na meg a felesleges skitek hiányától) nem lesz unalmas ez az egy óra. Végig magával ragad, hogy milyen remek lett a Skrillex zenei alapjával készült Wild For the Night, hogy aztán megkapjuk a 1 Traint, ami Kendrick Lamar, Joey Bada$$, Yelawolf, Danny Brown, Action Bronson és Big K.R.I.T. vendégszereplésével egy szinte tökéletes allstar válogatott.
Ami nagyon ritka, hogy A$AP Rockynak még azok a részek is jól állnak, amikor épp visszavesz a gettózásból. A Phoenix giccses zongorázgatós alapja valószínűleg 2Pac Changese óta a legjobb ilyen jellegű szerzemény, a Santigold refrénjével felturbózott Hell pedig még azt is bemutatja, milyen lett volna a Salem két évvel ezelőtti lemeze, ha rendes MC-t kerítenek hozzá.
Mivel A$AP Rocky már most nagy névnek számít, szurkolni igazából nem kell a Long Live A$AP sikereiért. Bőven elég örülni neki, hogy végre sikerült valakinek ennyire jól összefoglalni, mit kell várni egy hiphop lemeztől mostanában.
