2013.02.06. 14:40 – Hirdetés

Nyerj egymillió forintot a zenekarodnak – Még mindig lehet jelentkezni az R33 Tehetségkutatóra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már csak a jövő hét végéig lehet jelentkezni az R33 második tehetségkutatójára – a jelentkezési határidő február 15.-én, pénteken éjfélkor jár le. Ha te is zenélsz, de eddig elkerülte a figyelmed a lehetőség, most itt az alkalom, hogy bővebben beavassunk a részletekbe, miért érdemes elindulni, mik a nyeremények, és miért jó ez neked és a zenekarodnak? Ne feledd: a fődíj egymillió forint, amit teljes egészében a zenekarodra költhetsz. 

Mint azt tudjátok, az R33 nemcsak egy kedvelt underground szórakozóhely Budapesten, hanem egy művészeti közösség is, amely egyik fő céljának tekinti azt, hogy megjelenési és megmérettetési lehetőséget biztosítson a különböző underground zenekaroknak, előadóknak. Az R33 Tehetségkutató nagyon fontos állomás ezen az úton, amelyen tavaly közel 260 zenekar indult, és nyertesek közül azóta már többen megjelentették az első albumukat, amelynek elkészítésében a tehetségkutatón nyert stúdióidő mellett mi is segítségükre voltunk, hiszen az R33 Stúdióban minden adott ahhoz, hogy minőségi felvétel készüljön, a felszereléstől a kitűnő szakemberekig. 

Az idei R33 tehetségkutatón minden döntőbe jutott zenekar három nap stúdióidőt nyer, a  fődíj pedig nem kevesebb, mint 1 000 000,-Ft, valamint egy nagylemez elkészítése az R33 stúdióban, amit bárki megnyerhet, feltéve, ha jelentkezik, és a legjobb produkciót nyújtja a sorozatban a szakmai zsűri előtt. 

A fődíjat tetszés szerint bármire elköltheted, ami a zenekarod előrelépését szolgálja. Vehetsz belőle új, profi hangszereket, készíthetsz felvételt profi stúdióban, de költheted az elkészített lemez reklámjára is, hiszen egy jó lemeznél az is fontos, hogy minél több hallgató tudjon a megjelenéséről. 

A díjak mellett minden zenekar kedvezményes vásárlásra feljogosító utalványt kap a Rockyourself.hu webáruház felajánlásában. Emellett az R33 stábja minden fellépő koncertjének hang- és képanyagátrögzíti profi minőségben, ami kitűnő eszköz lehet bárkinek koncertek szervezéséhez, bemutatkozó anyagként. 

Kedvcsinálóként hadd ajánljuk figyelmetekbe friss netes válogatáslemezüket, amelyen a tavalyi tehetségkutató nyerteseinek – Run Over Dogs, Fool About, Love From Above, Talking Horse és mások- dalai szerepelnek. A felvételek az R33 Stúdióban készültek a Tehetségkutatón nyert stúdióidő felhasználásával. 

Jelentkezés és részletes információk: tehetsegkutato.r33.hu 


hír tehetségkutató r33



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása