2013.03.16. 15:57 – Németh Marcell

Hogyan jövök én ahhoz, hogy Hamlet legyek?! – Nagy Feró-interjú

Húsz éve leköltözött vidékre, de továbbra is hordja a bőrdzsekijét a Beatrice idén 67 éves énekese, aki szerint a magyar rockzenészek megérdemlik a sorsukat, és nem sajnálja, hogy nem az ő együttese lett az új Ramones. Milyen veszélyt látott a Beatrice közönségében az államhatalom, és mi köze volt a lengyel hajógyári munkásnak a zenekar ellehetetlenítéséhez? Miért viseli rosszul, ha előítéletesek vele szemben, és mi állt az elhíresült Hal a tortán-balhé hátterében? Március 16-án jubileumi koncertet ad a Beatrice, Nagy Feróval ebből az alkalomból beszélgettünk csövesekről és almaborról, az időzített társadalmi bombákról, a látens alkoholista Gertrúdról, valamint arról, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sír a szaxofon a szép arcú Quasimodóért. (Fotók: Barakonyi Szabolcs/Index)

Még a zoknid is babos.

Direkt miattatok vettem fel ezt is, meg a legújabb sálamat is. Egy repülőúton vettem, de nehogy elmondjátok, mert egy rocker csak turkálóban vásárolhat. 

Magáz téged valaki ebben az országban?

Nemrég találkoztam néhány fiatal kollégával az Alkohol együttesből, ők művészuraztak is, az fájt a legjobban. (nevet) Én mindenkivel tegeződöm, mert úgy gondolom, a világban mindenkivel tegeződni kell, kivéve, ha valaki kéri. Akkor csakis a magázódás jöhet szóba. 

Mióta élsz vidéken?

Lassan húsz éve. Azt szokták mondani, hogy biztos azért költöztem el, mert megutáltam Budapestet, de ez nehogy félrevezessen, mert imádom a várost. Falun viszont nagyobb a nyugalom, és ott vannak a kutyáim is. Régen több állatom volt.

Elég nehéz elképzelni téged, amint tyúkokat etetsz.

Az a baj, hogy az emberekben, ahogy benned is, van egy csomó előítélet. Nekem a rockandroll azt jelenti, hogy nem tudom, a következő percben mi fog történni. Valaki egyszer azt mondta nekem kicsit rosszallóan, hogy egy rocker hogy járhat síelni? Nem értettem, akkor mit kellene szerinte csinálnom? Egész nap innom, naponta két nőt megkúrnom, és bőrdzsekiben büdösödnöm? Pedig szeretem a bőrdzsekit, csak ilyenkor direkt kifordítom, mert ha egyenruhában látsz meg, akkor esélyem sincs kikerülni abból a skatulyából, amibe beleteszel. Nekem a rockandroll a korlátlan szabadságot jelenti, amit nem szabad túlzásba vinni, mert a többiek nyakon vágnak. Mármint a társadalom. Néha persze azért csinálja az ember, hogy kapjon egy nyaklevest. 

Szoktál síelni?

Imádok. Szeretek kalandosan pihenni, élve lejönni a hegy tetejéről egy hóvihar közepén. Ez is olyan nekem, mint a foci, ahova minden héten kétszer járok. Kikapcsol, mert ki tudom benne élni a hiperaktivitásomat. A mindennapi életben sem szeretem, ha beszorulok valahová, és nincs mit csinálnom. 

Úgy tudom, előfordult már, hogy azt mondtad koncert után, hogy ezt most elrontottad. Ezek szerint sokkal tudatosabban alakítottad ki a színpadi szerepedet, mint amilyennek az elsőre tűnhet.

Nekem az a jó koncert, amikor én is, és a közönség is jól érezzük magunkat. Van, amikor csak ők érzik jól magukat: a nyolcvanas évek végén például volt egy hihetetlenül sikeres korszaka a Beatricének, ami számomra szánalmasnak tűnt. Sokszor úgy voltam vele, toljuk le a koncertet, a többi egyáltalán nem érdekelt. 

Fotók: Barakonyi Szabolcs/Index

Volt azért olyan időszaka is, amivel elégedett voltál?

A mostanit tartom a legjobbnak, mert az utóbbi tíz évben lettünk kiforrott zenekar. Sikerült olyan szövegeket írnom, mint még soha. A legutolsó lemezünk, a Vidámság és Rock & Roll szerintem kurva jó lett. Nekem. Hogy sikeres-e, az egy másik kérdés. De én nem tudok elvárás alapján dalokat írni. A Magna Cum Laudénak például sikerült megírnia a pálinkás dalát, amivel gyakorlatilag meghívást nyertek az ország összes falubáljába. Ez is nagyon fontos egy rockzenekar életében. A 8 óra munkát nem magamnak írtam, mégis az lett a Beatrice „lakodalmas” nótája, pedig van mellette sok más számunk. 

A csöves közönség tudatos választás volt a részedről?

Ők találtak meg engem. Eleinte nem is nagyon értettem, hogyan viszonyulnak hozzám. Nem éreztem magam csövesnek, volt hol laknom, bár nem volt gazdag a családom, egy lakótelepen éltem. A Nagyvárosi farkas én vagyok, és a Jerikót is magamról írtam. Eszembe nem jutott volna, hogy bárki magára veszi majd. A Nem kell az én protest songom volt. Azt a világot, amiben éltem, nem tudtam elfogadni. Időnként tudomásul kellett vennem, de végig ott maradtam a tagadásnál. Amikor hozzánk csapódtak a csövesek, próbáltam megfejteni az okát. Le voltak döbbenve, amikor elhívtam őket beszélgetni, mert az ő szemükben már nagy sztár voltam. „Mit szoktatok inni?” – kérdeztem tőlük. „Almabort” – felelték. Nem mondhattam erre, hogy gyerekek, ne vicceljetek már, vegyünk valami rendes kannásbort! Volt, hogy éjszakákat beszélgettünk át. Akkor döbbentem rá, hogy egy csövesnek, aki magasról tesz a társadalomra, igaza van. Nincs más választása. A munkásszállóban alkoholistát csinálnának belőle a kőművesek, nem tudná a saját életét élni, nem lehetne saját nője, mert hova tudná elvinni? A bokorba, ahol addig is csinálta vele? A lakás ára elérhetetlen volt egy munkás fizetéséhez képest, havi száz forintokból nem lehetett összegyűjteni két-háromszázezret. Ehhez képest tényleg jobb volt lejmolnia, a híd alatt laknia, ami nehéz meg fagyos élet, de mégis a szabadság egy fokának számított. Szóval egyszer csak kiderült, hogy nagyjából ugyanaz a bajunk a világgal, és tulajdonképpen ugyanahhoz a szellemi közösséghez tartozunk.

Beatrice: Nagyvárosi farkas (1989, KEK)

A Fölöspéldány művészcsoporttal volt néhány közös fellépése a Beatricének. Miért szűnt meg az együttműködés köztetek?

1979-ben volt velük két vagy három közös fellépésünk. Eleinte nagyon örültünk nekik, mert arra gondoltunk, hogy ha ezek a fiatal írók és költők – az akkori marginális értelmiség tagjai – feljönnek egy félórára a színpadra, a gyerekek megismerhetnek majd egy más kultúrát is a csápolás mellett. Szerettem volna, ha tudatosul bennük: vannak más lehetőségeik is, hogy megvalósítsák önmagukat. Egy kicsit rá akartam venni őket arra, hogy fogjanak tollat és papírt, váljanak művésszé. Az egyik fellépésen Szilágyi Ákos elszavalta, hogy „keresd a láncot, a vécéláncot, amellyel még lehúzható ez a város / kitörölhető szaros segg ez a kerület.” Persze, hogy botrány lett belőle. A hatalom ugyanis felfigyelt arra is, hogy nagyon vegyes a társaság, aki a koncertjeinkre jár: ipari tanulók, gimnazista fiatalok, egyetemisták és értelmiségiek is jöttek. Gyakorlatilag nem is közönségről, hanem szabályos társadalmi tömbről volt szó. A helyzetünk ebből a szempontból nagyon hasonlított a lengyel Szolidaritás mozgaloméra, amely szintén a munkásosztály és az értelmiség találkozásából jött lére, a kommunista blokk pedig már akkor be volt szarva tőle – nem ok nélkül, hiszen nem sokkal később a lengyel kormány bevezette a hadiállapotot, hogy kézben tartsa az eseményeket –, és úgy gondolták, hogy nálunk ezt a veszélyt a Beatrice hordozta magában. A budapesti KISZ-bizottságból rögtön szóltak, hogy be fognak minket tiltani, ha folytatjuk, ezért inkább mi magunk döntöttünk úgy, hogy nem lesz több közös fellépés a Fölöspéldánnyal, akik persze nehezteltek ránk emiatt. 

Amikor a szemedre vetették, hogy a csöves életmódot népszerűsíted, mit válaszoltál?

Erdős Péter mondta, hogy ne foglalkozzunk a közönséggel, mert az rendőrségi ügy. Mit mondhattam volna? Hallgattam elkeseredve. Abban a rendszerben nem nagyon lehetett válaszolni. Ha pofán vágott a rendőr, csak reménykedni lehetett, hogy nem teszi meg még egyszer. Próbáltam olyat képet vágni, mint aki nem a rendszer ellensége, különben agyonvertek volna. A rendőrőrsön nem forradalmárkodott az ember. 

Mi lett a Beatrice közönségével, amikor megalakult a Bikini?

Igazából elég nagy megalkuvást tettünk. Megfogadtuk, hogy új zenekar leszünk, ezért nem játszunk Beatricét. A közönség nem hagyta. Egy idő után már öt-hat Beatrice-számot játszottunk, részben kényszerűségből, mert a közönség a Beatricével kapcsolta össze a nevemet, ezért egy teljesen új műsorral úgy érezhették volna, hogy becsapjuk őket. Egy idő után viszont a Beatrice hírneve is átragadt az új együttesre, és lényegében emiatt sikerült az Ős-Bikinit eladnunk a közönségnek. Annak a két lemeznek (Hova lett…, XX. századi híradó – N. M.) az anyaga egyetemi klubokba, nem csápolós koncertekre való. Nagyon szerettem volna, ha a közönség magáévá teszi őket, de nem tette. Ma persze sikeresnek számítana az első Bikini-lemez, a Hova lett…, mert nyolcvanezer példányban fogyott, de akkoriba más volt a siker nagyságrendje, és a Hanglemezgyár eleve meghatározta, hogy mennyit lehet eladni belőle. 

Találkoztál Jello Biafrával?

Nem. Leveleztünk. Nagyon ritkán írtam neki, ő meg küldte csekken a tíz dollárokat. (A World Class Punk válogatáslemezen szereplő Bikini-szám jogdíjai – N. M.) Egyszer százhúsz dollárt küldött, ami akkoriban hatalmas pénz volt, és jól is jött, mert éppen Waszlavik [László] Szabadcsapatával jártuk Európát. A Roskilde Fesztiválon is voltunk, akkor láttam életemben először nagy rockfesztivált. Egy utánfutón vittük magunkkal a Velorexet, mert a saját kerekén nem bírta volna az utat, és az volt ráírva, hogy East- and Global-European Rock Shaman. Azt mondtuk mindenkinek, azért jöttünk, hogy megtisztítsuk a nyugati kultúrát. 

Waszlavik nem sérelmezte, hogy a komolyabb dolgaidból mindig kihagytad?

Nem. Ő mindig mást akart csinálni, és tudomásul vette, hogy előttem sokkal több lehetőség nyílt meg. Felvállaltam például azt is, hogy elmegyek a celebek közé. Hozzáteszem, hihetetlen ellenszélben, mert az ember legnagyobb ellenségei a saját kollégái és barátai, akik rögtön rákezdtek, hogy elárultam a… pontosan mit is? Nem tudtam, hogy létezik szabálykönyv a rockandrollban, ami leírja, hogy mit szabad megtenni. 

Van olyan ember az életedben, akiben nem csalódtál?

Most, hogy öregszem, egyre toleránsabb vagyok, és azt kérem mindenkitől, hogy ők is toleráljanak engem. Nem csalódtam tulajdonképpen senkiben. Vannak persze pillanatok az ember életében, amikor csalódik valakiben, most például Lugosi Laciban (a Beatrice korábbi gitárosa – N. M.), de el kell fogadnom, hogy mindenki a saját érdekeit követi. 

Elhívtad volna a Beatricébe?

Azt mondta, hogy nem jön, mert mindig be volt csapva. Miért, melyikünk nem volt becsapva? A rockzenészek közül az én korosztályommal a legnehezebb szót érteni. Érdekes helyzet, ha valaki hatvan éves, de még mindig ezzel a buta műfajjal foglalkozik. Ezek az emberek beleöregedtek a saját maguknak felépített műfajokba, de a világ már nem találja őket érdekesnek, nem akarja eltartani őket. Ekkor kezdenek el olyanokat nyilatkozni, hogy a dj-k nem is tudnak zenélni, csak rakosgatják a lemezeket a színpadon. Az én korosztályom utálatos, de megérdemli a sorsát. Nem veszik tudomásul, hogy megváltozott körülöttük a világ. Dave Grohl (a Foo Fighters énekes-gitárosa – N. M.) azt mondta erre, hogy nem vicsorogni kell a dubstepre, hanem jobb dalokat írni. 

Nekem mondod? Nagyon várom, mikor bukik ki belőled is, hogy meg vagy sértődve.

Nem, bennem nincs ilyen. Eleve más a habitusom. Általában mindig magamban keresem a hibát, nem a világban, miközben látom persze, hogy az sem tökéletes. Tudomásul kell vennem a körülöttem lévő realitást, vagy pedig kivonulhatok belőle, elmehetek halásznak, és halszagú leszek, ahogy Ford Fairlane mondaná. Nem muszáj ezt csinálni, de ha benne akar maradni az ember, és szeretne zsebre vágni egy csomó pénzt, akkor el kell fogadnia a világot. Máskülönben egy megkeseredett, alkoholista vénember ülne most itt veled szemben, akit a haverjai mutogathatnának a kiskocsmában, hogy „valamikor ő volt a legenda, emlékszel?” 

A Beatricének is van „mi lehettünk volna a Beatles”-sztorija?

Egy ilyen pillanatunk volt, amikor 1979-ben eldöntöttük, hogy nyugatra távozik a zenekar. Még angoltanárhoz is jártunk, és takarítóbrigádot alakítottunk, lakásokat takarítottunk, hogy fedezzük a költségeit. Mindez nagyon titkos volt, amíg a Miklóska [Lajos] ki nem kotyogta, és körülbelül egy perc alatt jutott el a híre a rendőrséghez. A valóság az, hogy Amerikában sem mi lettünk volna az új Ramones, így viszont itthon maradtunk, hála Istennek. Ha a 8 óra munkát ott írom meg, lehet, hogy milliárdos lennék, de kétlem, hogy ráérzett volna a szövegére az amerikai munkásosztály. A Boldog szép napokat viszont a világon mindenütt megértették volna.

Mikor derült ki, hogy a Beatricét nem folytathatod?

1980-ban még együtt turnézott az LGT, Omega és a Beatrice, és volt egy Fekete bárányok-koncert is, de a következő évre a rendszernek sikerült teljesen szétzilálnia a zenészeket. Én is tagja lettem az újonnan megalakult zenészszakszervezetnek, de az első két ülés után már nem hívtak. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért bánatomban levonultam a Balatonra csövezni. A nyár közepe volt, sátorban aludtunk a nádasban, szóval nagyon élveztem a szabadságot, de meghagytam az anyámnak: Balatonszéplak felső postahivatal poste restante, ott megtalálnak. Senki nem küldött levelet, pedig a szakszervezetnél már zajlott az augusztus 22-i szolidaritási fesztivál szervezése. Később mindenki hadovált, hogy égen-földön próbáltak előkeríteni. „Hol kerestetek?” – kérdeztem. „Örültetek, hogy nem vagyok a közelben.” A Presser volt az egyetlen, aki odajött, és azt mondta: „Feró, igazad van. A rendőrség azt mondta, hogy bármit lehet, csak a Beatrice ne jöjjön.” Meg lehetett volna okosan is oldani, például odahívni engem, hogy én mondhassam azt, hogy nem jön a Beatrice. Amikor a rendszer felhúzta a szemöldökét, szép lassan elárult mindenki, mint a tatai zenésztáborban, ahol Bors Jenő azt kérte, hogy az ülés eredményessége érdekében ne legyen napirenden a „Beatrice-jelenség”. Mindenki egyetértett a javaslatával. Erre mondom, hogy bekaphatják mind, megérdemlik a sorsukat. 

Indult egy petíció a médiatörvény azon passzusának eltörléséért, amely a magyar zene fogalmát a nyelvhez köti. Nem láttam a nevedet az aláírók között.

Mert nem is fogok ilyesmit aláírni. 

Jó pár évvel ezelőtt a Pannon Rádióban volt egy műsorod, ahonnét többek között azért kényszerültél távozni, mert magyar népzenét, többek között cigányzenét is játszottál, tehát lényegében meg akarták neked mondani, hogy melyik zene számít magyarnak.

Lehet, hogy most egymásnak ellentmondó dolgokat mondok, de az eredeti kérdésedre visszatérve úgy gondolom, hogy aki Magyarországon alkot – akár angol, akár magyar nyelven –, az magyar zenész. Az angolul alkotó magyar zenészektől viszont azt kérném, hogy férjenek bele abba a 65%-ba, mert a mi zenénk csak 35%-ot kap. 

Azt hogyan viselted, amikor a bulvár elkezdett kóstolgatni?

Számítottam rá, hogy ezt fogják velem tenni. Nekik az a legkényelmesebb, ha betehetnek valakit egy skatulyába. Ha az embernek szerencséje van, az értelmesek közé rakják, de még így sincs rá garancia, hogy később nem teszik át a hülyék közé. 

Téged hova raktak?

Oda, hogy én vagyok a lázadó rocker, aki folyamatosan csúnyán beszél, akinek semmi sem jó, aki mindent szét akar rombolni, és nem szeret senkit. Ez a kép élt rólam, amikor bekerültem a bulvárba, de ezt azóta többé-kevésbé sikerült lerombolnom, és most már elhiszik, hogy nekem is van családom, nekem is vannak gyerekeim, akiket ráadásul imádok. 

A Hal a tortán forgatásán mégis sikerült kihozniuk belőled az eredetileg neked szánt szerepet.

Nagyon egyszerű dolog történt: összeesküvés folyt ellenem a TV2 részéről. Én voltam naiv, én sétáltam bele a csapdájukba. Akkor kellett volna felállnom az asztaltól, amikor a beszélgetés közepén elhangzott az a mondatom – ami érdekes módon nem került adásba –, hogy „figyeljetek, nem baj, ha én itt rosszul érzem magam?” Egy darabig csend lett, aztán a Gesztesi folytatta a diskurzust, mintha mi sem történt volna. Tisztában vagyok vele, hogy az volt a koncepciójuk: ne vegyük észre, hagyjuk csak, hadd forrongjon magában. Én meg közben azt hittem, hogy velem van a baj, de rájöttem, hogy egyáltalán nem; csupán négy tuskó ült körülöttem. Az első intő jel az volt, amikor eltörött egy üveg bor a konyhában, amit rögtön követett a megjegyzés, hogy „biztos a Feró volt!” Hát ki más lehetett volna, mint az, aki a földhöz vagdossa a tárgyakat, aki leszar mindent? Az életben nem fogom ezt megbocsátani nekik. 

A Hamlet-feldolgozásod miért lett lerövidítve? Létezett belőle teljes változat?

Kétszer negyven perces lett volna az anyag, ami végül szimpla lemezen jelenhetett csak meg, Erdős Péter nem engedte. Először arra gondoltam, hogy nem adom ki, de a barátaim azt mondták, hogy maradjon legalább valami nyoma, hogy elkészítettük, ezért tíz előadást lejátszottunk belőle. Ami érdekes volt, hogy színházi körökből is iszonyú ellenállást tapasztaltam: hogy a fenébe jövök én ahhoz, hogy Hamlet legyek? Most már nagyképűen állíthatom, hogy azóta sem találkoztam az enyémhez hasonló Hamlet-értelmezéssel. Gertrúd kijelentése értelmetlen, és nem tudjuk, miért mondja. A közönség persze felnevet, amikor a király harmadszor is rászól, hogy ne igyon. Gertrúd tehát mindvégig részeg, akkor meg miért teszünk úgy, mintha komolyan lehetne őt venni? És ez soha, senkinél nem nyer ilyen értelmezést. Nagyon nagy tanulság volt nekem, mire rájöttem, hogyan tudom megmutatni Arany János fordításának az erejét.

Nagy Feró: Lenni, vagy nem lenni… (Hamlet kisfokozat)

Kreatívabb vagy, amikor a sarkadban áll a hatalom?

Nem gondolkoztam azon, hogy mikor megy jobban. Ez egyébként is fordítva működött akkoriban: megírtam egy nótát, és mire baj lett belőle, már nem lehetett visszavonni. A Nem kell című nótával sem lehetett mit csinálni. Azt mondtam egy koncerten, hogy „ideiglenesen ihaj-csuhaj!”, és másnap bevitt a rendőrség kihallgatni, mert az „ideiglenesen” szót csakis a hazánkban állomásozó szovjet hadseregre lehetett használni. Lefoglalták ezt a kifejezést, az volt helyette, hogy „kis időre”. Az ember, ha piszkálni szerette volna a rendszert, nyilván használta ezeket, de nem gondolt arra, hogy rendőrségi ügy lesz belőle. 

Lojzi nem tartotta fontosnak, hogy meghívjon téged a tavalyi jubileumi Bikini-koncertre. Nem esett rosszul?

Nem, de ő a barátom, ezért ezen nem is tudnék megsértődni. Borzasztó lenne, ha nekem is állandóan meg kellene hívnom minden barátomat. A mostani Beatrice-koncerten is több már lassan a vendég, mint amennyit elbír a buli. 

Ott lesz például D. Nagy Lajos is, akinek nem sok köze van a Beatricéhez.

Az utóbbi öt-hat évben az derült ki a számomra, hogy még a legközelebbi barátaim sem tudják, hogy mennyi nótát írtam a Bikininek. Ezeket a dalokat Lajos tehetsége és hangja révén szerette meg az ország. 

Vedres József viszont nem lesz ott. Vele mikor beszéltél utoljára?

Elég régen. Amióta megszakítottuk a zenekarban a közös munkát, nem találkoztunk. Szerintem lassan már ideje lesz, hogy félretegyük mindazt, ami történt. A döntés nem volt előzmény nélküli, akkor már két éve húzódott. Időnként szoktam tartani egy fejtágítót a zenekarnak, ahol megbeszéljük, hogy ki mit gondol a jövőről. Elmondtam, hogy ez így nem mehet tovább, [Hirlemann] Bercinek is ezerszer elmondtuk, hogy nem kellene annyit piáznia, és volt egy pont, amikor úgy döntöttem, hogy vége. Nem szoktunk kirúgni embereket a zenekarból, mert az együttes tagjainak ez egyben a megélhetése is, de akkor muszáj volt lépnem. 

Lesz még Ős-Bikini?

Egyáltalán nem tervezem, hogy legyen. A legutóbbi Ős-Bikini-koncert szánalomra méltó volt. Ami meg jó lenne, az nagyon sokba kerül. 

Miért?

Tele vannak vokálokkal a dalok, de rajtam kívül egyedül [Vedres] Joe tudna beleszólni a mikrofonba, ezért szükség lenne még egy énekesre, és nem ártana egy második gitáros sem. Egyszer hívtunk egy profi szaxofonost, hogy szabadon tudjak garázdálkodni a színpadon, de nem tudta eltalálni azt a hangulatot, amikor megszakad a szaxi szíve, mert annyira odavan Quasimodóért. Egyszerűen csak lejátszotta a légyszarokat a kottából. Az egész lemezt elő lehetne adni performanszként, de a régi nóták begyakorlására egyszerűen nincs egy teljes hónapom, amikor csak ezzel foglalkozom, és nem megyek koncertezni. Hamlet sem lesz, hasonló okok miatt. 

A szaxofon honnan jött?

Mindig szerettem a hangját, mert teljesen idegennek hat a rockzenében, de félévnyi gyakorlás után rá kellett jönnöm, hogy sajnos túl későn kezdtem el tanulni, ezért csak annyit sajátítottam el belőle, amennyire feltétlenül szükségem volt. Elég hamar el tudok játszani rajta bármit, de semmi több. Színpadi effektként fogom fel. 

Mit csinálsz a koncert után?

Elmegyek síelni három napra. Ami komolyabb terv, hogy elkészült a következő lemezünk szellemi váza. Vannak dalszövegeim, amiket nagyon szeretnék megvalósítani, sőt írtam egy olyat is, ami nem illik hozzám. Már sejtem is, kivel fogom elénekeltetni, de valószínűleg nekem kell hozzá megírnom a zenét, hacsak nem találok addig egy rendes zeneszerzőt. Eddig bármelyik iparosnak adtam oda a dalt, nem lett jó vége. Nem bírom az iparosokat, mert az ő munkájukból mindig kihallani, hogy miről koppintottak. Én is szívesen megmondom, hogy honnan loptam a nótámat, de azt magától senki sem venné észre: a (She’s Got) The Jacknek például mi köze a Térden állva című számhoz? Az invenció ugyanaz, de utóbbi teljesen másról szól, nem egy kártyajátékról.

(Az interjúhoz nyújtott szakmai segítségéért a szerző köszönettel tartozik Kovács Lászlónak, a Moiras kiadó vezetőjének.)


interjú rock beatrice nagy feró



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

havasicsóka 2013.03.16. 17:15:07

Lehet, hogy az, de azért a " térden állva"
még mindig ott van a kedvencek között.
Ha meghallgatnád és megértenéd, talán egy kicsit
arnyaltabb lenne a véleményed.

Bala_7 2013.03.16. 17:35:04

Hehe , egyszer láttam Obertauernben pár éve a Ferót, de nem a feleségével sielt.....;)

beebeer 2013.03.16. 17:44:04

A Nagyvárosi farkast valami illegálisan (hogyan másképp) terjesztett másolt kazettán hallgattam először, 16 éves koromba. Még mindig tudom kívülről, pedig nem jártam Ricére. Jó anyag volt, na!

Aradebil 2013.03.16. 18:00:05

jó azért a She's got the jack sem a kártyajátékról,hanem a nemibajról szól:D

beebeer 2013.03.16. 18:00:59

@copass: ó, ennél én öregebb vagyok, még bőven a rendszerváltás előtt volt.
De igen, jeeeeeeeeeee! :)

kennyking 2013.03.16. 18:05:18

Szerettem a Beatricét, de nekem "A" Beatrice a 78 és nyolcvanas évek elejei.Akkor is voltam koncertjükön, időnként most is elmegyek, de már nem ugyanaz.Persze, miért is lenne? Egy dolog biztos, az akkori Ricse szövegei ma ugyanolyan aktuális, mint akkor volt.És csak ez számít, ha megitéljük Feró karrierjét.Hány " celeb" zenész csettintene, ha csak tizedannyit érne (ma) a harmincévvel ezelőtti zenéje, mint a Beatricének.
Talán a Fekete Bárányok mondhatják el magukról ezt.

videki gyerek 2013.03.16. 18:14:48

Szánalmas ripacs. Gyerekkoromban nagy kedvencem volt. Gusztustalan, hogy ilyen nyálas vén buzi lett belőle. A utolsó 10 évéről, nem sokat tudok, csak annyit, Ő a fő buzi valamelyik kereskedelmi csatornán. Nem is az zavar, hogy buzi lett, hanem hogy a mostani "teljesítményével", teljesen lerombolja a régi nimbuszát is. Így már lószart sem érnek a régi jó dalok sem, mert ezek szerint, sosem volt az, mint akinek mutatta magát.

GERI87 2013.03.16. 18:18:27

Alapvetően értelmes tűnik, még nekem is érdekes iromány volt pedig sose érdekelt a tevékenysége.
Az "ez-meg-az lett volna külföldön.." típusú kötelező kérdések fárasztóak...Feró is jól látja hogy bizony nem léptek volna senki helyébe...
Eleve úgy gondolom egy magyar hakni- kolbász rock zenekar esélytelen nyugaton.

beebeer 2013.03.16. 18:19:55

@videki gyerek: nettó hülyeség amit írsz, már ne is haragudj. Egy hatvanéves Feró hogyan lehetne már olyan, mint egy harmincéves Feró?
Te talán harminc év alatt semmit nem változtál?
Ha meg nem ismered az utóbbi 10 év tevékenységét, honnan tudod, hogy nyálas?

beebeer 2013.03.16. 18:25:34

@kennyking: a Beatrice csúcskorszaka tényleg ez a 78-80-as évek voltak (ha jól emlékszem Miklóska Lajossal, nem tudom láttam-e nagyobb őrültet színpadon). Talán még a Mini volt akkoriban mérce. Ők a zene miatt inkább, a Mobil-Rice-Hobo trió meg maga volt a lázadás.

ezust 2013.03.16. 18:40:44

nekem az a bajom,hogy a koncert időpontját egy napra rakták az East koncerttel,ugyhigy egyikre sem megyek el

Dani77 2013.03.16. 19:52:18

@ezust: Az East koncert kedden volt! :)

01234567 2013.03.16. 19:58:33

@videki gyerek: Ezt ma már úgy sem érti meg senki. Amit egy Pataki, Feró elvett tőled azzal, hogy felnyílt a szemed, nekik megélhetés volt az, amire neked dobbant a szíved. Becsaptak, és rossz amikor az ember elveszti azt, amit idősebb korában tisztának tarthat, amire gondolhat, a fiatalságát. Akiknek sikerült asszimilálódni, vagy maszületettek, ez úgy is érthetetlen. Nincsenek elvek, a szörnyű, ezek szerint nem is voltak.

kulup 2013.03.16. 20:03:41

A Jack az a tripperről szól, semmi köze a kártyajátékhoz.

krferi 2013.03.16. 20:43:14

@01234567: Ti vagytok a hülyék, hogy azt hiszitek, a világ ilyen egyszerű, hogy vannak a hősök meg a gonoszok, senki más.

01234567 2013.03.16. 20:57:43

@krferi: Mit tudod te, mi az embernek lenni. Maradj biorobot, mesterséges érzelmekkel, vásárolható jellemmel. Én egy leélt évemet nem adnám, a te egész életedért.

ommm 2013.03.16. 22:13:26

@Annamarias: Laller, ne égesd magad.

rooklin 2013.03.16. 22:22:24

@01234567: Mert ugye te vagy az egyetlen elvhű, igaz pusztai farkas e vidéken. Milyen kár, hogy nem körülötted és a kis emlékeid körül forog a világ. Se Pataki, se Feró nem tartozik neked semmivel.

csillámpóni 2013.03.16. 22:37:58

Frank The Great Balkan.

01234567 2013.03.16. 23:14:43

@rooklin: Ilyen embereknek nem is adnék kölcsön. És igen, én is változtam, de nem alaptulajdonságokban, jellemben, és azt nem adtam el előtte úgy mintha a sajátom lenne ezreknek, nehéz időkben az elesettségükre bazírozva. És amikor még nehezebb időkben erre emlékezve azt hiszik hittek valamiben, én nem pattanok ki egy nótashowban a színpadra, vagy folyok nyálként egy kereskedelmi adón, visszabökve az ő hitükre: "Bocs, nekem az is csak üzlet volt." Ha nem érted, akkor nem ma volt, és nem jó érezni, valakinek akkor is, csak ezt most látja idejét elmondani, ha ezt nem érted, akkor hagyjuk is.

Naaaa! 2013.03.16. 23:36:46

Feró bá jó arc, csak pénzt nem szabad rábízni.

Emiatt veszett össze kb. mindenkivel a zenekarból, merthogy pénzügyekben úgymond erősen ingoványos.
Lugó is ezért nem megy a koncertre, és ezért nem menne Vedres Joe sem, Angyal Tivadar neve meg fel sem merült, mert ő közölte is ebbéli aggályait Feróval már vagy 15 éve. Kicsit emelt hangon, de nem köntörfalazva, hanem úgy bele a pacekba.

Ami meg a D. Nagy tehetségét illeti, az biztos az év vicce akart lenni. Egy totál fahangú, beszédhibás izé, aki énekesnek meri magát nevezni.

Naaaa! 2013.03.17. 00:00:17

@Bala_7:
Lehet, hogy a lányával, aki 30 körül lehet. És jó csaj.

@havasicsóka:
Az persze nem lehet véletlenül sem, hogy te látsz bele sokkal többet, mint ami benne van.

@beebeer:
Már miért lett volna illegális?
Ne keverd a demót az illegálissal. Az 1979-ben a hanglemezgyár stúdiójában egy éjszaka alatt felvett anyagot ki ugyan nem adták (akkor; vagy 15 éve igen, nekem is megvan, akkor még jó volt a Beatrice, nem az a tingli-tangli sramli szar (Azok a boldog szép napok meg 8 óra munka és társai - Miklóska tudott zenét írni, az utódai meg sajnos nem) , ami az 1988-as újraalakulás óta), de Feróék kimentették, és aki kérte, annak lemásolták, az akkori viszonyokhoz képest jó minőségben.

"Egy hatvanéves Feró hogyan lehetne már olyan, mint egy harmincéves Feró?"
Na de homlokegyenest az ellenkezője lett, az sem probléma? Igaz, akkor is megalkuvó volt, akkoriban épp a hard rock volt a menő, ezért csinált egy hard rockos zenekart, előtte meg diszkót, mert akkor meg azt hitte, az a menő.
Őszinte szava nem sok van.

"a Mobil-Rice-Hobo trió meg maga volt a lázadás"
Te ugye akkor még nem éltél, vagy nagyon kisgyerek voltál, és csak hallomásból ismered a korszakot?
Csak mert rohadtul nem így volt. Mondom én, aki mindhárom zenekar koncertjeire jártam (és sosem voltam lázadó).

@kennyking:
Feró zenét nem írt, csak szöveget.
Ha meg olyat akarsz hallgatni, ami ma is ugyanolyan helytálló, mint a 80-as évek elején, akkor hallgass URH-t, Európa Kiadót, Kontroll Csoportot, Neuroticot. Egy nagyságrenddel jobb szöveg, mint a Ricse, és zeneileg sem rosszabbak, csak más műfaj.

Ráadásul Feró bá az utóbbi 15 évével úgy köpi 78-81 közötti önmagát szembe, és hitelteleníti el minden akkori szövegét, mint mondjuk a mostani Orbán Vikor a 90-es évek eleji Orbán Viktort.

@ommm:
Pedig igaza van.

Saját maga is bevallotta pár éve, hogy a pénzért bárkinek lefekszik. Akármilyen szar műsort elvállal, csak fizessenek, tök mindegy, mennyire égő.

Hát ennyit az egykori nagy lázadóról.
Mikor láttad Hobót vagy Schuster Lórit, vagy mondjuk az Omega vagy a Piramis tagjait ilyen nyálas szar műsorokban? (A 80-as évek alter zenekarait már nem is említem - ha már lázadás, ugye).
Az LGT-ből Somló a Voice-ot elvállalta ugyan, de szerintem bánja azóta, meg az mégiscsak valami zenei műsor volt, nem korcsolyaverseny meg főzőműsor meg hasonlók.

Feró meg minden szart, amiből befolyik pár forint.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.17. 09:58:28

Csak nekem mókás konzumálódott popzenébe morális és etikai mindanivalót, meg életvitelszerű igazságokat belevetíteni? No de kedves gyerekek, bármiféle egyezés a valósággal, vagy azzal, amit ti épp akkor ammak láttok csak extra fles, nem az alapműsor része.

Ez a szembeköpősdi dolog, amit meg firtatnak itt páran kifejezetten röhejes, azon is hónapokig röhögtem, mikor a Tunyózás ment, aki méltatlan lett a Mobil szellemiségéhez? Fijafasz, hogy az is van nekik? Eszemfaszom megáll. Na ez a hungarikum gyerekek, mikor számon kéritek a zavaros kamaszkori álmaitokat ezeken a vénségeken. Merthogy ti meg babos kendőben meg alföldi papucsban őszintén zorkóskodtok? Nem? NAugye. és akkor ezt most így hogy?

Amikor Ferót köpköditek ezekért a bulvárműsorokért, számoljátok bele azt is a műsorba, hogy neki nincs mása, mint a hírneve és az imidzse, amit el tudna adni és amit évtizedeken át épített és ápolt jól-rosszul, de nincs mása. A számotokra is sikeres dalaiból lófaszt se kap, se a sikerkoncert emlékeitekből, ez itt nem úgy működik, mint Ámerikába, hogy egy-egy ma is használatos nótáért ma is folyik be a jogdíj és abból meg tudnak élni.

Meg hát nézzetek magatokba, ás számoljátok ki, mennyit is adtatok bele abba a sikertörténetbe, hány Rice lemezt vettekek? Hány Rice posztert, pengetőt, meg pólót, meg eredeti Rice Shop Babos kendőt? Egyet se? Jahogy nem volt? Ők nem Eric Clapton, meg Sting a mozgó bujtikkal a koncertek előtt és webshopjával? Csak olcsóért jó volt nektek a koncerteken topisan tombolni? Akkor meg mire a hirig? Ja, hogy ingyen legyen próféta és szépen dögöljön meg, ha kezd kínossá válni számotokra? Mint a Béla? Na persze :P

Csak a jegyzőkönyv kedvéért, én is haragudtam rá, mikor a seregben kezdett haknizni, meg nekem sem esett jól pár legújabb koncertje, kissé komikusnak érteztem pl a komcsiekézős szövegeit, az új évezredbe már röhejesek (ez sem csak az ő hibája, a kétforintos dalon is hangosan röhögtünk falunapon ingyér, ez van, monnyuk az legalább szarul is szólt az új srácokkal). De elmúlt, már nem haraxok rá, legfeljebb csak a 78-as elveszett hangszalagot, meg pár régi bootleget bömböltetek, a sramlikorszakot csak házibuliban ittasan, az meg arra való.

Nem akarok senki lelkébe mászni, se kioktatni vagy leoltani, csak annyi, hogy én meg így látom ezt a dolgot. Nézzetek magatokba, hány kis megalkuvást meg sunnyogást, meg változást láttok magatokban, aztán mehet a Ferónak a pofánlecsó, az úgy korrekt, aztán leeht számonkérni és elszámoltatni. Csak monnyuk minek.

ommm 2013.03.17. 10:11:08

@Naaaa!: Még szerencse, egyikőjük sem tiszta már. Feró legalább a mai világban él és nem is rosszul. Teljesen mindegy, mit hablatyolunk itt össze: ő már letette a névjegyét.

evil demon satan devil 2013.03.17. 11:15:27

semmi bajom nincs a bulvárszarral, ő ebből él...
utóbbi 10 évben voltam 6 vagy 7 rice koncerten, legutóbb tavaly az amúgy elzsigetesedő, dárrenbésszre düdörgő volt fesztiválon
a színpad előtti terület csurig volt, a közeli jim beam-es kocsmáig ért a tömeg, nagyon jó buli volt, szerencsére kevés újdonsággal, télleg csak a régi nagy schlagereket tolták és ez így jó
keveset pofázott az öreg szerencsére, mindenki jól érezte magát
én azt mondom, csinálja, amíg jól esik neki, amíg lesznek rajongók

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2013.03.17. 11:42:39

@Rosszindulatú Vászka: +1.
és csak a pontosság kedvéért: volt Rice shop! A két nagydarab iker road árulta a posztereket a kisbuszból koncert előtt/után. :) Elfelejtettem a nevüket, hú de k.rva rég volt...

Rosszindulatú Vászka 2013.03.17. 11:47:50

@Nelson M: nohát, akkor vissza az egész, önkritikát gyakorolok és elhatárolódok magamtól :D

Most, hogy így felzavartad nekem a nosztalgia bűzös, ám kellemes mocsarát, mekkora nagy kincs volt azokban az Ifjúsági Magazin és Pajtás Magazinnal terhelt időkben egy igazi, zorkó poszter. HA jól emléxek, még a kiragasztott plakátokat is lelkesen gyűjtötték a rajongók.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2013.03.17. 12:19:24

@Rosszindulatú Vászka: bizonyám. voltak haverjaim, akik lelkesen járták a várost, hogy a kiragasztott plakátokat kapirgálják a hirdetőoszlopokról. a rendszer kettősségét mutatja, hogy ezek többnyire illegálisan felragasztott plakátok voltak, mégis bünti járt a leszedésükért.
mostmá úgy bosszant, hogy nem jut eszembe a két road neve... asszem nyomdászok voltak és fusiban (újabb posványos nosztalgiára okot adó szó! :)) nyomták a posztereket.

aranyláz 2013.03.17. 12:23:42

@videki gyerek: ez butaság szerintem, ilyen alapon az Edda régi számai se érnének semmit. A DAL a lényeg, nem az előadó.

A nick már létezik! válassz másikat! 2013.03.17. 13:39:35

aki iljet tud, az nem lehet ripacs:
youtu.be/s8hamZaBnq0

egyszer a Szózatot is meghallgatnám tőle...

beebeer 2013.03.17. 15:08:28

@Naaaa!: rohadtuk kedves, hogy ennyire fiatalnak nézel, az én koromban már örülni kell ennek.

16 évesen kezdtem koncertekre járni, Minivel kezdtem, aztán jött a P.Mobil már Tunyogival de még Bencsik Samuval, majd Hobo Billel és végül a Rice.
Maga volt a lázadás írtam, írhattam volna jobban elismerem, de marhára nem mindegy hogy HOL jártál koncertre.
Tapasztalataim szerint vidéken könnyebben eljárt a rendőrök gumibotja, ha érted mire gondolok. Ezt annak ellenére állítom, hogy a 80-as Fekete Bárányok koncertről kifelé simán összeverték a hídon átvonuló gyerekeket.
Na, ezért volt maga a lázadás, de maga a lázadás volt egy alföldi papucs, szűk farmer és kockás ing is. Engem egy Komárom-Győr vasútvonalon négyszer (!) igazoltattak, csak mert külső jegyeit vélték felfedezni rajtam ezeknek a zenekaroknak, pedig anyámmal utaztam az első osztályon.
De mint mondtam, 16 éves voltam, nem ismerhettem az tiltott kategóriába sorolt összes zenekart.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2013.03.17. 16:32:50

Szerintem meg sose állt be a sorba, most meg a nagy megmondók, itt is azt várják, hogy azt tegye, amit egy 70 évesnek kéne. De mit kéne? És miért tenné?
Ez így Feró.

(Persze az X-faktorbeli teljesítményéért jár a faszkorbács, de mondjuk az csak üzlet.) :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.03.17. 17:07:33

@Nelson M: A két Simon. Így hívták az ikerpár roadokat.

kennyking 2013.03.17. 17:51:31

@01234567: Az elv olyan, mint a fing.Tartja az ember , ameddig tudja.

kennyking 2013.03.17. 17:59:50

@Naaaa!: Annak idején jártam URH-ra meg a többiekre, ( a haverok vittek, magamtól nem mentem volna).A szövegek valóban jók voltak ( hogy jobbak-e a Ricsénél, az ízlés kérdése), de hogy zeneileg nem, az biztos.Bár én rühellem a torzítómentes avantgarde ( ma alternatív) nyálkodást.Ha már, akkor inkább Rolls Frakció, bár a D. Nagy valóban nem volt túl tehetséges.Talán jókor volt jó helyen.Én is jártem Hobóra és Mobilra is, Eddára is és azok pedig( a közönség részéről , legalább is) lázadások voltak.Jó. a Hobó később nem, de a Mobil talán még ma is.Ahol egy Lóri vállalhatatlan egy ( mainstream)Kopaszkutya filmben, ott egy Mobil koncert egy lázadás a rendszer ellen.

kennyking 2013.03.17. 18:01:35

@Naaaa!: A másik, én leszartam Orbán Viktort kilencvenben is, és leszarom ma is.Az én világnézetemtől nagyon messze esik az , amit képvisel és amit a múltban képviselt.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.18. 00:18:20

@Nelson M: ezügyben határozott emlékem van a "palkáttépők réme" nevű taktikai eszközről, ami a véletlennek köszönhette a megszületését, ugyanis nem csak a rajongók gyűjtötték a plakátokat, hanem a két pesti plakátos fekete-ragasztó csapat aktivistái is egymás bizniceit rontva (ez már a 80-as évek közepe, vége volt). A fegyver pedig az volt, hogy szitafesték helyett ofszetfestéket, vagy ritkábban stencilfestéket használt a ravasz nyomdász, ami akár másfél-két hétig is képes volt száradni, összekenődéssel büntetve a figyelmetlen plakáteltávolítót.

Almax 2013.03.18. 01:21:55

Hu, mennyi megmondoember van itt... Mindenki becsületes Fero meg egy gennylada... '72 óta jegyeznek engem, tehát átmenet vagyok Fero, és a mostani generáció között... Sze gecses borkabat+hosszu haj miatt igazoltattak minden reggel... Ugyanaz a pár buzi rendőr. '86 körül volt ez. Most teljesen más körben mozgok, muszály az ügyfelek seggét fényesen tartani, mert a családom elobbrevalo, mint az egom.... Kopjetek le, biztos igazatok van. Fero is szeretne élni, sielni, családot összefogni... Rohadtul megváltozott a világ, aki ezt nem látja az nem itt el...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2013.03.18. 11:06:40

@Rosszindulatú Vászka: ravasz! :)
mosmá úgysincs itt senki, úgyhogy elmondhatom hogy valamikor a 80-as évek elején egy orosz család jött látogatóba a nagybátyámékhoz. kérték, hogy valami fiatalos helyre is vigyék el őket, hogy valamit a 15 éves lányuk is élvezzen. a nagybátyámnak f.ngja nem volt a fiatalos helyekről, de beugrott neki az ifjúsági park, gondolta az jó lesz. pont Beatrice koncert volt. hát... érdekes élményekkel távoztak, beleértve a könnygázas rendőrattakot is (ami amúgy benne volt a jegy árában akkoriban egy Rice koncerten :).

Rosszindulatú Vászka 2013.03.18. 20:52:53

@Nelson M: élek a gyanúval, hogy a Szovjetúnióban sem volt ismeretlen a fiatalok tömeges megrendszabályozása.

(Amúgy az mekkora fles, hogy a Szovjetúnió szó hibás a helyesírás ellenőrző szerint)

Naaaa! 2013.03.18. 23:48:11

@Rosszindulatú Vászka:
Azért hibás, agyaska, mert az unió rövid u.

(Régebben Hofi úgy mondta, hogy azért, mert a Szovjetunijót, bármennyire jó is, mégsem írjuk j-vel.)

@ommm:
Lófaszt. Feró mindig is egy ripacs kurva volt, azt csinálta, amiből pénzt remélt.
Az összes többi, amit állít, hogy rendszerbírálat meg kitiltás meg faszom, mind kamu. Vagy mondhatnám úgy is, hogy pofátlan hazugság.

És persze, lehet élni a bulvárszarból, de akkor ne hangoztassa már, baszd meg, hogy ő mekkora lázadó volt, mert volt a faszomat.

@beebeer:
Ezek szerint 1980-ban voltál 16 éves (merthogy Tunyó 1979 végén jött, Samuék meg 1981-ben mentek).
Ricsére akkor már nem sokat járhattál, mert 1981-ben megszűntek.

"a 80-as Fekete Bárányok koncertről kifelé simán összeverték a hídon átvonuló gyerekeket" - álmodban.
Senkit nem bántottak.
Se engem, se egyetlen ismerősömet sem.
Tiltott kategóriába sorolt zenekarokat azért nem ismerhettél a 80-as években, mert nem voltak olyanok. Aki mást mond, hazudik. Senki nem volt kitiltva sehonnan, még ha a zenekarok divatból ezt hazudták - és egyesek a mai napig hazudják - is azért, hogy ezzel szerezzenek olcsó népszerűséget.

Mondjuk ha te már egy alföldi papucstól meg egy farmertól lázadónak érezted magad, akkor persze érthető... A lázadás mondjuk nem erről szólt.

Nemhogy a lázadó szövegek terén nulla HBB, P. Mobil, Beatrice és társaik, de az igen erősen társadalombíráló szövegekkel operáló URH sem, Menyhárt Jenő az interjúkönyvében is nyilatkozza, hogy egyetlen koncertről sem tud, amit betiltottak volna.
(Nagyjából két zenekar volt, aki ellen az államhatalom tett valamit: a CPg, akit Erdős papa közben járására csukattak be az EP, a k. anyád című számuk miatt, persze felhoztak mindent, Áll egy ifjúmunkás stb. számot is, ami persze nyíltan kommunistaellenes volt, de a kiváltó ok az anyázós szám volt, EP meg bosszúálló kis geci - de ezenkívül egy nagyon értelmes ember, ezt még az ellenségei - pl. Schuster Lóri, akivel a Petőfi rádióban 1979-ben volt pl. élő vitájuk is Czippán György vezetésével, hogy miért nem lesz a P. Mobilnak a büdös életben lemeze - is elismerték. A másik meg a Spions, akiknek egyirányú útlevelet adtak 1978-ban, azzal a feltétellel, hogy ha 1 hónap múlva még mindig az országban vannak, akkor becsukják őket. Hegedűs Péter azóta - a rendszerváltás után nem sokkal - hazatért (pedig New Yorkban a legnagyobb nevekkel zenélt együtt), és Peter Ogi néven olykor koncertezik, Najmányi szintén hazatért, Molnár Gergely pedig Kanadában él, és - állítólag - azóta sem hajlandó megszólalni magyarul.)

@Bruti:
Szerintem inkább sosem állt ki a sorból.

@kennyking:
A Rolls Frakció egy nyálkupac volt, nem alternatív zene. Amíg Rolls néven (mármint Frakció nékül) hard rockot nyomtak, addig legalább zeneileg elviselhető volt, amit csináltak.
Az pedig a leírás fényében erősen gyanús, hogy URH-n sosem voltál, nemhogy jártál volna.
Ami persze nem gond, hiszen alig fél évig léteztek (1980. szeptember - 1981. március), ennek ellenére hagytak akkora nyomot maguk után, ami még most, több mint 30 év elteltével is hat.
(Ja, és már akkor is alternatívnak hívták. Az avantgarde a Bizottság-féle baromkodás volt már akkor is, ami zeneileg nulla, talán 2 hallgatható számuk volt.)
Ja, és használtak torzítót.

De ha ilyeneket írsz, akkor csak azt mutatod meg, hogy vagy nem igaz, amit írsz, vagy nem értesz a zenéhez. Abban meg biztos vagyok, hogy nem ismered ezeket a zenekarokat, illetve azok 1985 előtti zenéit és tevékenységét.

Amit a lázadásról írsz, az meg kifejezetten röhejes.
Illetve kb. annyira lázadás, mint amikor a gyerek otthon nem eszi meg a spenótot.
Hogy az Eddát belekevered, az meg pláne. Én még láttam őket bálban zenélni, az akkor divatos feldolgozásokat játszva, saját számot csak elvétve. Magyarul alapból sima kis vendéglátós zenekar volt, még 1979-ben is. A nagy lázadók, hahaha... Miskolci barátaimmal azóta is ezen röhögünk, ha előjön.
(Nem véletlen, hogy az Edda Miskolcon sosem mozgatott meg tömegeket. Mert ott ismerték őket. Ott a Mobilt és a HBB-t szerették, utóbbit főleg addig, amíg Szénich meg Kőrös is benne volt.)

Naaaa! 2013.03.18. 23:58:30

@Rosszindulatú Vászka:
A 80-as években biztos nem, mert akkor a plakátragasztás állami kézben volt, és ha ráragasztottál volna valamit az államira, szarrá büntettek volna, meg még a rendőrség is megugráltatott volna egy kicsi.

Amit írsz, az létezett, de a 90-es évek első felében.
(Végül mi segítettünk legalább némi egyezményt elérni, hogy ki melyik napon plakátol, és így mindenkinek kint maradnak legalább pár napig a plakátjai.)

(Ja, és nem eltávolítottak, ráragasztottak.)

@Almax:
Na ja, mert a rendőrök a 14 évesekre ugrottak. :-)
Nem Andersen a te másik neved? :-)

Feró meg persze, hogy szeretne, de akkor ne tetszelegjen az egykori lázadó szerepében (pláne hogy sosem volt az).

@Nelson M:
Könnygázos és nem könnygázas, de ez mese. Ha lett volna ilyen, akkor az az zenekar nem kapott volna másik fellépési lehetőséget az Ifiparkban - ahol talán az országban a legszigorúbb szabályok voltak életben, de Budapesten biztosan -, de rendszeres fellépők voltak.

Szóval hagyjuk ezeket a mendemondákat.
Kb. annyi az igazságalapjuk, mint annak, hogy Feró élő csirkéket darált a koncerteken.
Semmi.

kennyking 2013.03.19. 21:29:22

@Naaaa!:
:)
Nagyon magabiztosan nyomod ! Elmúltál húszéves?

Naaaa! 2013.03.20. 22:27:37

@kennyking:
Ha elolvasod a hozzászólásokat, megtudod.

Egyébként meg van mire magabiztosnak lennem (ezen a téren).

beebeer 2013.03.23. 10:13:00

@Naaaa!: arcod nagy, arroganciád hatalmas. Biztos te szoptad csúcsosra a piramisokat.
Kurvára utálom, ha meghazudtolnak.

""a 80-as Fekete Bárányok koncertről kifelé simán összeverték a hídon átvonuló gyerekeket" - álmodban.
Senkit nem bántottak.
Se engem, se egyetlen ismerősömet sem."

Ott voltam, láttam.
Ritkán szoktam ilyet írni, de született pöcsfej vagy. Gratulálok.

mangorlo 2013.03.24. 21:00:07

olyan koncertfelvételem nekem is van amin "ideiglenesen ihaj csuhaj van". ha jól emlékszem 80 decemberi rózsa művház. az egy elég jó koncert lehetett, leírások alapján verték ott is rendesen kint a népet a rendőrök.

"pestről nem vagyunk kitiltva, csak nem játszhatunk" 81 tavasza dunaharaszti koncert összekötő szöveg

Naaaa! 2013.03.29. 05:03:57

@beebeer:
Nem, a piramisokat anyág szophatta, az utcán elég nagy gyakorlatot szerzett benne.

Láttad te a faszomat...

Amúgy csoda, hogy anyád téged nem húzott le a vécén a többi szarral együtt, amit kitermelt magából. Ráadásul semmiben nem különbözöl a többitől.
Vagy a mezőn szart ki magából, és becsomagolt papírba, hogy hátha jó leszel vacsorára?

Naaaa! 2013.03.29. 05:04:44

Mármint anyád szophatta.

Naaaa! 2013.03.29. 05:06:36

@beebeer:
Egyébként meg nem kell hazudozni, és akkor nem mondják rád, hogy hazudozol.

Ennyire egyszerű ez.

Most viszont hazudoztál.