2013.03.20. 17:00 – Rácz Mihály

Világzenei lemezek, miközben Rátóti Zoltánnal kezdjük - 2. rész

fabula_band.jpgElőhangként tisztázzuk, hogy egy kis csúsztatás történik itt, mert egyrészt az új világzenei lemezekről szóló körképünk első részének pár nappal ezelőtt picit más volt a címe („Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül”), miközben senkit nem akarunk megtéveszteni, másrészt pedig nem csak úgynevezett világzenék kerülnek itt terítékre; az első cikkben szereplő Fonó zenekar például színtiszta népzenét játszik, a most következő Rátóti Zoltán pedig, bár folk alapú gitárzenében érdekelt, mégis egy valódi rockandroll albummal állt elő. Előzőleg öt Fonó Budai Zeneházas kiadványt vizsgáltunk, most pedig két másik kiadó lemezei következnek.

A Gryllus Kiadót házi lemezkiadónak is hívhatnánk, mert ugye a Kaláka főnök Gryllus Dániel üzemelteti, de ilyen kijelentést nem teszünk, mert a saját életmű gondozása mellett igen tekintélyes katalógussal rendelkeznek a hazai folkos, bluesos, világzenei élvonalt illetően, többek között Sebő Ferenc, a Misztrál, Bognár Szilvia, Ferenczi György és a Rackajam, Nyeső Mari és Dévényi Ádám publikál itt lemezeket. Gryllusék futtatják a Heikonnal közös Hangzó Helikon sorozatot is, ami legutóbb a Rackajam Gérecz Attila megzenésítése révén került szóba pár hónapja.

ratoti_zoltan_csodalepes.jpgLegutóbb pedig egy igen érdekes és rendhagyó színészlemezt hoztak ki, mégpedig Rátóti Zoltán albumát a Csodalépést. Aki nem csak színészként, vagy épp a kaposvári Csiky Gergely színház igazgatójaként gondol rá, az esetleg a Neil Young Sétány (továbbiakban NYS) énekes-gitárosaként ismerheti, de valószínűleg nem túl sokan tartják számon folk-rock zenészként. A NYS eddig két lemezt adott ki, és többé-kevésbé rendszeresen koncertezik klubokban. Az viszont, hogy Rátóti Zoltán szólólemezre készül, eddig nem kapott túl nagy publicitást, alig találunk róla valamit a világhálón, ráadásul sem a Wikipédia szócikkében, sem a Facebookon nincs megemlítve róla, hogy zenész is lenne. Az új lemez kísérőfüzetébe is inkább NYS fotókat raktak, szóval ez a formáció, amiben rajta kívül Juhász Gábor jazz-gitáros és Restás Gergő ütőhangszeres játszik, még igen friss.

„Számomra a zene nagyszerű kikapcsolódás, gitározgatás közben úgy érzem magam, mintha meditálnék. Sosem úgy ülök le, hogy most dalt fogok írni, hiszen ahhoz, hogy az ihlet megszülessen, kellően ellazult állapotra van szükségem. Így történt, hogy komponáltam néhány dallamot, amelyeket aztán átküldtem Müller Péter Sziáminak, aki azonnal harapott rájuk, s írt hozzájuk szövegeket.” A zeneiségről pedig így fogalmaz: „Miután a kezdetektől fogva tagja vagyok a Neil Young Sétány nevű zenekarnak, óhatatlan, hogy Neil Young hatása kiérződik saját dalaim zenei alapjaiból és motívumaiból. Ugyanez mondható el a hangszerelésről is, ami egy nagyon tehetséges jazz-gitáros, Juhász Gábor érdeme. Közelítünk az unplugged-hangzáshoz, ám miután Gábor elektromos jazz-gitáron játszik, mégsem nevezhető egyértelműen annak. Inkább a balladisztikus folk-rock műfajához tudnám hasonlítani.” Nos, igen, valóban ott van Neil Young szelleme a dalokban, de még inkább a Pearl James Eddie Vedderé, Rátóti hangja néha egészen közelről idézi meg Vedderét, és nem csak hangszínét, de énekstílusát is, és ha eszünkbe jut, hogy Veddernek volt Neil Younggal egy közös lemeze, a Mirror Ball, akkor a szálak összeérnek. Ettől a dolog még lehetne akármilyen, sőt semmilyen is, egyszerű kópia, utánérzés, de nem. Egészen meglepő, sőt felemelő lett ez a lemez, gyönyörűen hangszerelt, nagyszerű dalokat sorakoztató érett munka! Ami rögtön szembetűnő, hogy ilyen szépen szóló és finom gitárhang nemigen fordul elő magyar lemezen, sőt világviszonylatban is megállja a helyét – mindkét gitárra áll ez, Juhász Gábor elektromosára, és Rátóti Zoltán akusztikusára is; az ütőhangszerek is ehhez mérve szólalnak meg, az egész hangzás nagyon kerek, melengető, mondhatni hibátlan. Ahogy maguk a dalok is, a folkos menetek, a hangközök érzékenysége, a fénylő melódiák, valamint a szövegek és zenék harmóniája ritka gyöngyszemmé teszi ezt a lemezt. Úgy látszik mindenki nagyon ihletett állapotban volt, először is a dalokért felelős Rátóti Zoltán, aztán a szövegeket jegyző Müller Péter Sziámi, és nem utolsósorban a hangszerelésért felelős Juhász Gábor - ha nagyot akarnék mondani, kénytelen lennék a Csodalépést a valaha volt legjobb magyar gitáros folk-lemeznek tartani. A 18 dal legalább fele megindító rockandroll utazás, káprázatos sláger lehetne egy jobb világban, de itt még a többi is olyan szintű, hogy a legtöbb banda büszkén mutogatná. Ezt a lemezt simán bevállalhatná nemzetközi színtérre a műfaj legjobb kiadója, a Walkaboutsot és a Wovenhandet is jegyző Glitterhouse – gyanítom, maguk Rátótiék sem tudják, mit tettek le elénk.

igybugtokti.jpgÉs most valami más, egy tüneményesen játékos stílusgyakorlat: Varró Dániel verseire a Kosbor Trió írt dalokat, szám szerint 17-et, és ezt még öt szavalt vers egészíti ki Rudolf Péter tolmácsolásában. A Bociboci: Így búgtok ti, mint az a címéből sejthető klasszikus Karinthy -féle Így írtok ti stílusjáték, és mint ilyen csak annyira veszi magát komolyan, amennyire muszáj, vagyis kellőképpen. Mert zene- és költőbohócnak lenni nem kis felelősség, ez a forma csak a magasfokot viseli el, nem lehet tévedni, mert akkor nem működik, azaz nem felismerhető a célzott stílus. Jelesül itt az irodalmi mellé a popzeneit is el kellett találni! A Kosbor eltalálta ezeket az arányokat, kellőképpen játékos, megfelelő mértékben bánik a hangokkal, egyáltalán: ismeri a mértéket. Nem akármilyen a vállalás, csak, hogy a rengetegből néhány példát is mondjunk: az Adysat Cseh Tamásosan, a Tóth Árpádosat Presseresen, a Karafiáthosat Karádisan, a Varró Danisat Pink Floydosan, a Csokonaisat Kolindásan, az Arany Jánosost Szörényisen, a Téreyset rapesen, a Puskinost oroszosan, és a Hollósvölgyi Ivánost Kispálosan tolják.

A Kosbor Trió tagjai (Gyulai Csaba, Nemes János és Tamás Benedek) profi muzsikusok, különben ezt nem tudták volna megvalósítani, és még a teljes színteret is ismerniük kell. Ők egyébként magukat megátalkodottan „wor*d music” bandának tartják, azaz versalapú etno-kamarazenekarnak. Első lemezeik alapján leginkább úgynevezett régi-zenét játszó bandának tűntek, de ez már elpárolgott, a kortárs közelítések kihozták őket ebből, és ezzel a lemezzel nyitva az út előttük sokféle irányba. Az 1987 óta létező Kosbor együttes 2008 óta muzsikál Kosbor Trió formában, és igazi kamarazenekarhoz méltóan tisztán akusztikus hangszerekkel operálnak, mind a hárman jó sokhoz értenek, köztük olyanokhoz, mint hegedű, basszusklarinét, szopraninó szaxofon, xilofon, keretdob, száncsengő, kolomp, fütty, üvöltés, melodika, kavola és baritonud, csakhogy ne legyen könnyű az ő stílusukat megfogni. Ja, és még valami, a címe alapján gyereklemeznek tűnik, és természetesen az is, az összes, főleg bármilyen korú gyerekek lemeze, ahogy mondani szokás, nullától kilencvenkilenc éves korig.

fabula.jpgA Djabét, Horgas Esztert, Steve Hackettet és Kovács Ferencet istápoló Gramy Recordsnál jött ki Mókus és a Fabula Rasa új, negyedik nagylemeze, a Hűhó Much Ado. Szirtes Edina Mókus gyermekkora óta a klasszikus és folk zene nyelvén érintkezik a lakható világgal, de ahogy hegedűjátékát és énekhangját hallgatom, a láthatatlan tartományokkal is jóban van. Nincs mese, az egyik legerősebb jelenlétű énekes-muzsikusunk, éteri húrokat éppúgy megpendít, mint kemény érzelmeket, ha kell boszorkánnyá is tud alakulni, vagy popdívává, azaz igazi átváltozóművész. Az ötödik dalig érve már szinte minden szokásos kapaszkodót elveszítünk, addigra jártunk délszláv tájakon, jazz klubban, juhászok, majd spanyol cigányok közt, miközben akár rádióbarát vokálok szólnak, és mintha mindezt egy kollázstechnikában érdekelt kortárs zeneszerző komponálta volna egységbe. Nos, ez a rendkívül sokoldalú kortárs zeneszerző maga Szirtes Edina Mókus, aki úgy látszik valóban nem ismer határokat, mert lazán és következetesen átlép minden ilyesmit! Néha pár perc alatt annyi minden történik, mint öt másik lemezen együttvéve, stílusok és dalok gabalyodnak össze, hogy aztán percekre elandalodjunk hegedű-zongora duóra, majd váratlan reggae-balkánra riadjunk. Ez az eklektikusság persze vállalt és tudatos dolog, annak minden velejárójával, és ez azért is jól van így, mert ez a kiszámíthatatlanság nem csak első felütésre sodor el, de többszöri meghallgatásra sem adja meg magát, továbbra is meglepnek a váltások, belépések, refrének, vagy a számvégek, és ami a legjobb az egészben, hogy csillanó varázsa miatt nem is kívánjuk a szokásos biztonsági köröket. Én legalábbis nagyszerűen együtt tudok szárnyalni ezzel a sűrű szövésű, megzabolázatlan varázsszőnyeggel! A Fabula Rasa eddigi lemezei is ezer irányba mutattak, de most még inkább a szabadon áramló kreativitás lehetett a döntő, és ehhez nagyon jó előzménynek tekinthető Mókus két tavalyi szólólemeze, a Tao és a Szerelmesezős, melyeken szintén a mindenséget magához ölelő női lélek rezdüléseinek hangokba öntése volt a cél. Az még hozzátartozik a képhez, hogy Mókusnak nagyszerű társai vannak ezekben a rendhagyó zenei kalandokban: Balogh Guszti énekes, Cserta Balázs fúvós, Varga Kornél gitáros, Földes Gábor basszgitáros, valamint Kertész Ákos dobos-zongorista. Ezen kívül öt dalban közreműködik az egész Four Bones Quartet, és hogy a szálak végképp összeérjenek, a szövegek nagy részét Müller Péter Sziámi írta.


lemezkritika folk világzene rátóti zoltán kosbor trio mókus és a fabula rasa



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

törzsmókus 2013.04.03. 00:00:13

A Bociboci élőben befogadható 11-én (a költészet napján) a Nyitott Műhelyben ( nyitottmuhely.hu ).
(A csokonais amúgy nem ghymeses akart lenni?)