2013.04.17. 13:00 – Lángoló Gitárok

Freedom - Itt az Ozone Mama új EP-je (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ozone2.jpgElkészült a budapesti Ozone Mama ötszámos plusz egy Creedence Cllearwater-feldolgozást tartalmazó EP-je, a Freedom, amely most a Lángoló Gitárokon hallgatható meg először. A 2012-ben az év haza felfedezettjének járó Fonogram-díjat elnyerő zenekar új hanganyaga három évvel követi a The Starship Has Landed bemutatkozó albumukat. Az együttes két nap múlva az új helyre költözött Gödör Klubban mutatja be friss EP-jét, a szintén lemezbemutatóra készülő Trousers illetve a Kollaps társaságában. Hajtás után megmutatjuk a dalokat, amelyekhez a zenekar gitárosa, Gábor Andris is fűzött egy-egy gondolatsort.

Go

"Ez a dal egyfajta forradalmi induló - de nem kell egyből politikai aspektusokra gondolni -, a jelen világnak tart tükröt, ahol a szeretet és emberi kapcsolatok alárendelődnek a rövidtávú dolgoknak, melyek pillanatnyilag elveszik az ember eszét, majd később jön a megbánás. Nem szerelmes dal, inkább egy olyan szeretet-forradalom himnusz. Változásokért kiált, picit olyan "utolsó pillanatban vagyunk, most kell cselekedni" érzés, melynek a miértjét mindenki saját maga fogalmazhatja meg. Nekem a dallam kicsit skandináv rock feeling, '60-as évek garázstempóval."

Sidekick Miracle

"Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy váratlanul valami jó történjen a legszarabb pillanatokban, helyzetekben. Kell, hogy legyen egy olyan barát, segítő, karma, őrangyal, aki megszán
minket akkor, mikor baj van. A szövegben leírt képek kissé elrugaszkodnak a valóságtól, de a hangulat számomra amolyan urbán, sikátoros, városi hangulat, ahol a sok kellemetlenség mellett kell, hogy végre manifesztálódjon valami, vagy valaki, aki segítő kezet nyújt és végre hazavezet."

The Juggernaut

"Vannak olyan régebbi sci-fi képregények, melyek párhuzamosan indultak a pszichedelikus mozgalmakkal, szuperhősök szuperképességekkel, nem evilági környezetben. A dal címe egy képregényhős neve, aki mindent elpusztító őserővel van megáldva, és vándorol univerzumról univerzumra, bolygóról bolygóra, hogy rendet tegyen, ha már nagyon rossz irányba fejlődik az adott populáció. Nyilvánvalóan a fantáziaszöveget a zene elszállós, hömpölygős világához írtuk, melybe akár Carlos Castaneda történetei is beleillenének, de van mondanivaló is, bár az egyéni interpretációt meghagyjuk azoknak, akik elolvassák a szöveget is. A hangszerelést ebben a nótában sikerült a leginkább kidolgozottá varázsolni, hiszen itt már kiegészült a súlyos gitárhangzás mindenféle nyomasztó orgonával, síron túli mellotronnal, vészjósló ütőshangszerek monoton sistergésével. Törekedtünk azonban úgy elhelyezni a kiegészítő hangszereket, hogy ne domináljanak, élőben nélkülük is eljátszható legyen a dal. Érdekességképpen, ha már a sci fi-nél tartunk, az intróban Orson Welles 1938-as Világok Harca című rádiójátékából hallható részlet, mely annyira betalált minket hangulatra, hogy itt ezt el kellett sütnünk. Valójában ezzel a dallal adózunk azon zenekarok munkásságának, akik nagy hatással voltak ránk ebből a pszichedelikus zsánerből."

Cold Heart Of Stone

"Ahogyan a cím is utal rá, ez a dal a fiú-lány kapcsolatról, vagyis inkább korábbi kapcsolatok élményeiről szól. Fohászkodás, harag, vágy, és minden ami ezt kiegészíti, magányos álmatlan éjszakák vagy akár napsütéses virágos mezők. A hangulat azonban itt inkább vidám és kellően upbeat. Itt sem tagadhatjuk le a késői '60-as, korai '70-es évek hatását az alapvetően gitáralapú rockzenét kísérő Hammond-orgonával, kongákkal és csörgőkkel. Egyesek hippi-dalként fogják aposztrofálni! Tegyék csak, igazuk lesz, hiszen a szeretet elengedhetetlen a vidámsághoz és az igazi élethez vezető úton. Ezt a dalt gyúrtuk a legtovább, míg végre minden összeállt és elnyerte végleges formáját."

Fortunate Son (Creedence Clearwater Revival-feldolgozás)

"Csak ennyit fűznék hozzá: Forrest Gump, Vietnámi Háború, helikopterek."


premier hír hard rock ozone mama



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása