2013.05.09. 10:37 – sajó d.

Put Out The Deck Fires Before We Sink! - Új garázs blues EP a Frozen Steaktől

frozen.jpgAmikor januárban meghallgattuk a kétfős budapesti Frozen Steak kizárólag bluesfeldolgozásokból álló lemezét, akkor igen hamar világossá vált, hogy a Black Keys-féle garázsrockos blueszene már itthon is felütötte a fejét. Kifejezetten szerettük a We Gonna Need A Bigger Boat című lemezt, amit most a hajós tematikát követő négyszámos Put Out The Deck Fires Before We Sink! EP követett. Az előző hanganyaghoz képest itt is találunk szerzői feldolgozásokat (Robert Petway, Nehemiah Curist James) illetve egy-egy tradicionális blues-, és folkdal átiratot. Már az előző lemeznél is feltűnt mennyire szépen szól a Frozen Steak és pont úgy van kikeverve, ahogyan mai nyers bluesrock albumnak szólnia kell.

Az EP-t nyitó Catfish Blues például egy remek kis lötyögős feldolgozás, bár mi azért el tudtuk volna viselni a kongadobok hiányát. Az először Leadbelly által rögzített, majd a Led Zeppelinnek hála halhatatlanná vált The Gallis Pole-ból egy ördögszekerektől hemzsegő vadnyugati pisztolypárbajt alkottak csehszlovák orgonával megtámogatva. Hogy a paletta teljes legyen, akad még laza rockabilly a Crow Jane-nel, végül a lemezt annak a John the Revelatornek a stoner riffekkel megspékelt változata zárja, amit olyanok dolgoztak már fel korábban, mint a White Stripes, James Brown, az R.E.M. vagy éppen Nick Cave.

Aki esetleg szeretné a zenekart élőben is elcsípni, annak május 31-én a Hunnia Bisztróban lehetősége nyílik rá, ahol basszusgitárossal kiegészülve lépnek majd fel. Alább pedig megmutatjuk a Frozen Steak új, ingyenesen letölthető EP-jét.


hír blues garázs bluesrock frozen steak



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.