2013.05.18. 11:49 – Lángoló Gitárok

Egy vidéki bölcsész kalandjai - ByeAlex és a valóság

(Fotó: Ragnar Singsaas)

Magyarország csütörtök este megnyugodhatott. ByeAlex bejutott az idén Malmőben megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Azt, hogy ez az egész esemény jó vagy sem, érdekes vagy érdektelen, mindenki döntse el maga, ez a poszt most nem erről szól. Amellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül, hogy Márta Alex hosszú ideje az egyik legfurcsább jelenség a magyar popzenei életben.

Építkezés

Amikor a sokadik tévés-zenés tehetségkutató sokadik nímandjai között ByeAlex megnyerte az MTV A dal című műsorát, egy pillanatra mindenkiben felcsillant a remény, hogy végre képesek voltunk a minőségtelenségben egymásra licitáló gyorsfogyasztású produkciók közül azt kiválasztani, ami a legkevésbé kellemetlen: egy kedvesen elsuttogott, senkinek sem ártó, azonnal fülbe mászó, aranyos kis dalocskát, amire akár még olyan trendi szavakat is rá lehet aggatni, mint a hipszter vagy a hálószobapop. Nagy szó ez a mai világban, pláne itthon, ahol a kereskedelmi tévék és bulvárlapok foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz a pár szerencsétlenhez, akikkel címlapot lehet eladni egy zsé kosaras mellműtéttel vagy korai kopaszodással. Már a némileg az undergroundból feltörő Compact Disco tavalyi Eurovízóba jutása is mutathatta, hogy szükség lehet itthon egy komolyabb vérátömlesztésre, mert lassan a kutya se kíváncsi a következő Tóth Gabira vagy a Palcsó Tomikra és a Vastag Csabákra.

Azonban ByeAlex színre lépése még a hazai viszonyokhoz képest is meglepő volt. Adott egy filozófus lelkületű vidéki srác, aki nem valamelyik tévés stylist szörnyszüleményében bohóckodik a képernyőn, és még egy olyan dalt is írt (ő maga!), ami nem csak teljesen elütött a többitől, de még a szavatossága sem járt le az első reklámblokk után. Tessék csak felidézni bármelyik másik számból akár csak egy sort is! Ugye, hogy nem megy, ByeAlexet pedig már a Dal döntője előtt dúdolták még az ovisok is. Az új arcokra vágyódó emberek kiéhezettségét mi sem bizonyíthatja jobban, hogy az sms-eket küldő nézők is arra szavaztak, hogy inkább szeretnék ezt a szemüveges srácot nézni az Eurovíziós Dalfesztiválon, mint megint valamelyik alternatív univerzumban sztárénekesnek számító bohócot.

Kifejezetten élmény volt nézni, ahogy az ő karakterétől teljesen idegen bulvársajtó szinte hülyét csinált magából azzal, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni az őt, talán már kicsit túlzottan is elutasító előadóval. A csúcsot persze Hajdú Péter és hasonszőrű társainak felháborodása jelentette, aminél szórakoztatóbb dolog kevés történt idén. Ez az egész jelenség csak még szimpatikusabb lett, amikor a bulvárlapok nem tudtak fogást találni ByeAlexen, mert egyik pillanatról a másikra képtelenek voltak feldolgozni azt a tényt, hogy létezhet olyan frissen ismerté vált közszereplő, aki nem akar rögtön megélhetési celebbé válni, és köszöni szépen az érdeklődést, de hagyják már békén a családját meg a szomszédjait, és egyébként is, mi a francért kérdez tőle valaki olyat, hogy miért hord sapkát, meg vastagkeretes szemüveget.

Rombolás

Körülbelül eddig tartott az egyre több helyen leírt „ByeAlex-jelenség” felívelése, innentől kezdve szép lassan sikerült leépítenie mindazt, amiért egy kicsit többnek tűnt az átlagnál. Elkezdődtek a modoros, coelhói mélységeket idéző Facebook- és blogbejegyzések, majd a folyamatos szereplés és az egyre flegmább nyilatkozatok sok vele szimpatizálót is rávilágított arra tényre, hogy ennek a szakállas gyereknek tényleg sok a nagy érdeklődés, a hirtelen megnőtt rajongótábor, ő pedig ezt az eggyel hátralépés helyett egyre kínosabban kezelte. Így jött végül létre az a ByeAlex, aki mára sokaknak egyszerűen irritálóvá vált.

(Fotó: Vanik Zoltán/Velvet)

Ugyan nem nagy elvárással, de őszinte kíváncsisággal mentünk el az utólagos nyilatkozatok alapján első, és ezidáig utolsó magyarországi fellépésére a Zöld Pardonba, ami végül az év egyik legkellemetlenebb zenei élményévé vált. Az ezt követő reakciók végleg bebizonyították, hogy a ByeAlex-jelenség túlnőtt saját magán. Mivel a nekünk adott interjújában is elmondta, hogy dolgozott már zenei újságíróként, és most is éppen szerkesztő egy tetováló magazinnál, vagyis már így is több köze van a sajtóhoz, mint A dalban maga mögé utasított előadóknak összesen, ezért annyira megdöbbentő, ahogyan a médiát kezeli, sőt ostorozza. A nyilatkozatai egyre kellemetlenebbek, láthatóan képtelen helyén kezelni a kritikát, az MTI-n keresztül hazugoz le médiumot, és a saját teljesítményével kapcsolatban is komoly tévképzetei vannak.

Bár a hozzászólásokat köztudottan fenntartásokkal kell kezelni egy blogon, azért sokat elmond az egészről a fellépésének kritikája alatt található kommentcunami. Szentül meg voltunk győződve arról, hogy valószínűleg a nagymamáink, édesanyáink sem véletlenül szavazott rá annak idején, így kissé meglepődtünk, hogy a magyarok amilyen gyorsan a fellegekbe juttatták ByeAlexet, olyan gyorsan rántják is vissza a földre a kötött sapkájánál fogva. Rendkívül erős érzelmeket vált ki szinte mindenkiből, és ezt nem sikerült az előnyére fordítania.

Így indult neki Malmőnek, miközben az MTV beindított egy olyan hihetetlen pr gépezetet, amihez hasonlóra a köztévében tényleg csak a mostani kormány lehet képes. Ezzel viszont nem a nézőkkel szúrnak ki, hanem szegény ByeAlexszel, aki egyre kényelmetlenebbül áll kamera elé és szinte sugárzik róla az a fajta gőg, ami az önkritikára teljesen képtelen magyar közszereplők arcán virít egy-egy keményebb vélemény után.

Beteljesedés

ByeAlex részéről viszont annál jobb visszavágás nem is lehetett volna, mint a csütörtöki szereplése az Eurovízión. Lazán továbbjutott a román áriastepből és a fájdalmasan középszerű produkciók közül úgy, hogy igazából bántóan hamisan énekelt ismét. Úgy tűnik, hogy a jelenléte nem csak itthon számít sokaknál kuriózumnak, hanem az Eurovízió Gay Pride hangulatú giccsparádéjából is kiemelkedik. Ez pedig nem kis teljesítmény úgy, hogy mondjuk nem játszik heavy metalt szörnynek öltözve.

Őszintén szurkolunk neki, hogy jó helyezést érjen el szombaton, a döntőben. Ezzel csak bebizonyítaná az írás elején említetteket, miszerint szükség van a hozzá hasonló, az itthoni húgymeleg állóvízben való csücsülést elutasító, de a mainstreambe bekerült előadókra, akik a szokásos öt, tíz helyett, csak pár évvel vannak lemaradva a nyugati trendekhez képest. Ehhez azonban ByeAlexnek nem szabadna végleg azzá a tipikus, sértettségét arroganciával kezelő napi közszereplővé válnia, akiket pont az ő típusának kéne végre leváltania. És persze írni kéne még sok dalt, amit aztán rengeteg próba után, kis lépésekkel indulva a színpadra is fel lehet állítani, mert ehhez bizony nem elég a Kedvesem és néhány társa, Charlie jéghideg dupla whiskyje meg pláne.


pop byealex



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jó Mercutio halott 2013.05.18. 13:11:49

Ezt a szart! Hatalmas. Aszthiszem beleszeretek a vokalos bigebe elobb utobb. Ha meg nem tortent meg.

Nbl 2013.05.18. 13:51:00

"az egyre flegmább nyilatkozatok sok vele szimpatizálót is rávilágított arra tényre" - milyen szerencse, h nem vagyok a szimpatizánsa, még engem is tényre vilagítana :)

Lük 2013.05.18. 14:01:54

azok után, hogy a sikítozó drakula továbbjutott már tényleg nem lepődtem meg, viszont ha megnyeri komolyan elgondolkozom hogy az én ízlésemmel van komoly gond

Bambano 2013.05.18. 14:13:19

miből gondoljátok, hogy byealex nincs ugyanúgy megdizájnolva és megmenedzselve, mint mindenki más ezen a pályán? hogy ő saját magától ilyen?

másrészt meg attól, hogy a sok hulladék szám közül továbbjutott, az övé nem lesz jobb.

Lucretia/My Reflection 2013.05.18. 14:13:22

Sajnálom szegény srácot. Két hónapja még egy átlagos, civil emberként élte az életét, aki mellékesen dalokat írogatott, most meg fel kell lépnie egy országot képviselve, sok profi produkció között, több százmillió tévénéző előtt élőben, ráadásul komolyabb énekhang nélkül, amivel ő is tisztában van.

Én a kiadóját tartom elsősorban hibásnak azért az egészért, minek nevezték be a dalát? Teljesen amatőrként végigcsinálni már a hazai válogatót sem lehetett egyszerű, nemhogy ezt az őrületet meg felhajtást, ami ezt az egész fesztivált Malmőben és itthon is jellemzi.

És ehhez még hozzájön valami irdatlan rosszindulat is a netes közönségtől meg a médiából. Most komolyan, olyanért basztatni valakit, hogy szemüveges? Egy sánta embert is megszólnának az ilyenek, hogy milyen botra támaszkodik az illető? Félelmetes.

Nem én vagyok a srác célközönsége, de szerintem a dalával nincs gáz, egy meglepően kellemes és őszinte popdal az undergroundból. Műfaji beállítottságtól meg szimpátiától függetlenül is illene drukkolni magyarként a magyar versenyzőnek. (A sok nagymagyar nem tudom ilyenkor hol van.)

Már csak azért is örülnék valami váratlanul jó helyezésnek ma este, hogy a sok rosszindulatú lelkibetegnek becsukódjon végre a pofája.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.05.18. 14:13:44

Bocs, csak kérdem, hogy ha már linkeltek videót, miért nem azt teszitek ki, ami az elődöntős előadása?
www.youtube.com/watch?v=oicrNvZ1zbE
Mert hát ha már az a vád, hogy hamisan énekel, akkor azt kellene illusztrálni. Hmm?

Bambano 2013.05.18. 14:25:13

@Lucretia/My Reflection: ha jó eredményt ér el, annak nem az lesz a kicsengése, hogy jó énekes, hanem az, hogy más országokban is idióták a szavazók. meg süketek.

a magam részéről ha véleményt alkotok, nem szokott befolyásolni, hogy hányan értenek még vele egyet.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.18. 14:26:21

Én még nem hallottam, sose kattintottam rá egyetlen videóra sem. Lemaradtam valamiről? Remélem, nem! Vagyishát, Alex és az ország érdekében remélem, igen. Most is zenét hallgatok, nincs kedvem megszakítani a kedvéért, aztán meg más oldalra kattintok, úgyhogy azt hiszem, most is elmarad a nagy találkozás a zenéjével.

TSK 2013.05.18. 14:28:36

Az, hogy milyen a dal, legyen ízlés kérdése, ebben nem vitázom senkivel, van akinek tetszik, engem nem fog meg, a szöveg a a közhelyek és a divatos alter zagyvaság között félúton van, a zene, meg a maga 2 akkordjával legfinomabban megfogalmazva is egyszerű (ami nem feltétlen baj) de magából a témából többet ki lehetett volna hozni. ÉS igen, a refrén ott marad a fejedben, de csak mint a sivatagi homok, ami akaratlanul is minden pórusodba behatol, ám kellemesnek azért mégsem mondanám. Az meg a minimum, hogy ha már dalverseny, olyan előadót választanak, aki legalább a zenei minimumot teljesíteni tudja. A hamisság bőven alatta van. A magyar dologra pedig annyit, hogy sokkal jobban szeretnék egy olyan magyarnak drukkolni, akinek van valami érdeme, és nem azért, mert egy kis ország vagyunk és támogassuk magasságokba a lúzereinket, csak azért, hogy utána még nagyobbat eshessenek. Olyan ez, mintha egy olimpiai cselgáncsdöntőben egy kerekesszékes kisfiúnak drukkolnánk, akit a fair play kedvéért beengedtek. Szép emberi gesztus, de azért mégis inkább kínos... Mi lenne, ha olyan magyar előadó állna ott, aki vitathatatlanul jó zenész és/vagy szerző? Valószínű így se, úgy se nyernénk, de a teljesítményt lehetne díjazni. Nem hiszek abban, hogy teljesítmény nélküli dolgokat kellene tolni, mialatt ezer tehetséges zenész várja azt az egy lehetőséget, hogy megismerjék. Más kérdés, hogy általában a zenét komolyabban művelők meghúzzák a határt meddig hajlandóak elmenni mindezért...

TSK 2013.05.18. 14:29:09

Az, hogy milyen a dal, legyen ízlés kérdése, ebben nem vitázom senkivel, van akinek tetszik, engem nem fog meg, a szöveg a a közhelyek és a divatos alter zagyvaság között félúton van, a zene, meg a maga 2 akkordjával legfinomabban megfogalmazva is egyszerű (ami nem feltétlen baj) de magából a témából többet ki lehetett volna hozni. ÉS igen, a refrén ott marad a fejedben, de csak mint a sivatagi homok, ami akaratlanul is minden pórusodba behatol, ám kellemesnek azért mégsem mondanám. Az meg a minimum, hogy ha már dalverseny, olyan előadót választanak, aki legalább a zenei minimumot teljesíteni tudja. A hamisság bőven alatta van. A magyar dologra pedig annyit, hogy sokkal jobban szeretnék egy olyan magyarnak drukkolni, akinek van valami érdeme, és nem azért, mert egy kis ország vagyunk és támogassuk magasságokba a lúzereinket, csak azért, hogy utána még nagyobbat eshessenek. Olyan ez, mintha egy olimpiai cselgáncsdöntőben egy kerekesszékes kisfiúnak drukkolnánk, akit a fair play kedvéért beengedtek. Szép emberi gesztus, de azért mégis inkább kínos... Mi lenne, ha olyan magyar előadó állna ott, aki vitathatatlanul jó zenész és/vagy szerző? Valószínű így se, úgy se nyernénk, de a teljesítményt lehetne díjazni. Nem hiszek abban, hogy teljesítmény nélküli dolgokat kellene tolni, mialatt ezer tehetséges zenész várja azt az egy lehetőséget, hogy megismerjék. Más kérdés, hogy általában a zenét komolyabban művelők meghúzzák a határt meddig hajlandóak elmenni mindezért...

Lucretia/My Reflection 2013.05.18. 14:47:48

@Bambano: ez nem énekverseny, hanem a dalok és a szerzőik versenye. (Nem kellene ennyi megasztárt nézni.)

Tényleg nem semmi a hazai hozzáállás: ha utolsóként végzünk, akkor az azért van, mert minket mindenki gyűlöl, hiába volt jó a versenydalunk, DE ha bekerülnénk a top5-be, akkor meg a szavazók idióták és süketek külföldön...

A Kedvesemnél sokkal rosszabbak is vannak, lásd. a román, macedón, grúz, brit, olasz stb. versenydalokat.

Hajas Balázs 2013.05.18. 14:49:02

@Hegyi Zsolt: Én véletlenül pont láttam ezt a tévében és az első reakcióm az volt, hogy bizony ez hamis. Úgyhogy nincs semmi baj ezzel az "illusztrációval".

Bambano 2013.05.18. 14:59:16

@Lucretia/My Reflection: "Tényleg nem semmi a hazai hozzáállás": ezzel az a gond, hogy összekevered egy tálba az évek alatt elhangzó többféle véleményt. Pedig helyes lenne szétválogatni. Amikor gagyi versenyzőt küldünk ki, akkor azért van bukta. Amikor meg szakmai díjat nyerő dal nem jut semmire, akkor meg tényleg az utálat.

Az pedig, hogy ennél sokkal rosszabb dalok is vannak, nem jelent semmit, ettől ez nem lesz jobb. meg attól sem lesz jobb, hogy hányan szavaztak rá. ez egy igénytelen gagyi motyogás. a kérdés nem az, hogy a dal jó-e, mert nem az, hanem az, hogy a szavazni hajlandó hallgatóság igényes zenét akar-e vagy jó-e neki ez az igénytelen gagyi motyogás is.

Amennyire ismerem a mostanában menő zenéket, az utóbbira gyanakszom.

raar-pingvin 2013.05.18. 15:10:31

@Siri Keeton: de milyen klassz, hogy azért hozzászóltál így, teljesen érintetlenként...

Esperes úr 2013.05.18. 15:12:40

annyira vicces, hogy ennyire komolyan veszitek magatokat..

singleton 2013.05.18. 15:34:43

Az INDEX az elején eldöntötte, hogy nyírni fogja a srácot és a produkciót és ezt teszi minden megjelenésben, amit az elődöntő óta is tesz.
Dafke is megmutatjuk, hogy nekünk van igazunk - ez a szerkesztőségi hozzáállás, nézzétek meg azt a mocsok szöveget, amit a Velveten tettek közzé. Inkább azt kiívánják, hogy minél rosszabbul szrepeljen a srác, csak hogy bebizonyítva lássák a véleményüket, és a döntő után nagy arcként jöhessenek elő, hogy " ugye, mi megmondtuk" - gusztustalan.
Akkor is Hajrá Alex, - politikafüggetlenül. Mert ez már rég nem a produkció miyenségéről szól...

Bambano 2013.05.18. 15:49:38

@singleton: az index a mai vezércikkével max. saját magát nyírja, annyi ökörséget hordott össze benne.

de ettől a tény tény marad: ez az előadás gagyi.

Plumper_ 2013.05.18. 15:51:39

A hipster stílus jellemzője, hogy eszement drága cuccokban járnak az arcok, szemüvegkerettől a legújabb ájfonig, természetesen mások pénzén. Úgyhogy egy percig nem hiszem, hogy ez a csóka ruppótlan lenne (ne járt volna még külföldön), csak a szimpátia miatt mondja.

repecs 2013.05.18. 16:02:29

Alex jó szöveget irt. Énekelni azt nem tud de azért jobb mint Győzike vagy Pákó. De tanúságos ahogy a média rászállt és minden cikkben címben belerúg egyet. KB annyira kilóg a lóláb mint a trafik ügyben. Látszik a média leszarja a valóságot az igazságot eldönti hogy ki mellé áll vagy kit akar eltiporni és úgy ír hogy ennek megfeleljen. Kezdek hányni az indextől is.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.05.18. 16:04:01

Hamis, nem hamis, mindegy. A lényeg, hogy nyócmillió kodályzoltán országa vagyunk, ahol hiába süt a nap, mindig savanyú marad a szőlő. A csúcs az, aki nem is hallgatta, nem is tudja, mi ez, mert ő zenét hallgat, de azért kommentel. Cuki. :D

rexter 2013.05.18. 16:18:50

kicsit savanyú a szőlő itt is meg indexanyátoknál szintén. hirtelen tele lett vele a youtube, komemntáradatok külföldről nagy többségében pozitíva.
10000000000x jobb mint ha ilyen keresztes ildiko radics gigi karamell és tsai borzalmat küldtünk volna ki.
szerintem ha nyerni nem is fog, de ott lesz nagyon az elején. engem pl. soha nem érdekelt az eurovizio, de ma direkt nézni fogom és drukkolok.

Bambano 2013.05.18. 16:22:17

@Hegyi Zsolt: lol, tehát egy énekversenyen mindegy, hogy hamis-e vagy sem? made my day.

Guillaume sous guillotine 2013.05.18. 16:32:44

nekem nem tetszik sem a dala, sem a stílusa, de sok sikert kivánok neki! hajrá magyarok!

haggyadaszt 2013.05.18. 16:39:55

Most, hogy megtudtam, hogy alexet ellenszenvesnek tartja a magyar celebség és közülük is a legalja hajdú meg schobert házaspár, még jobban szurkolok a srácnak!

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.18. 16:43:54

@raar-pingvin: Örülök neki, hogy klassznak találod, engem remekül szórakoztat ez a fikázás-odamondogatás-sértett rajongók visszabeszélés-nekünkmohácskell-mindenkiutálminket-miértezaszarképviselminket-stb. saga, az már csak bónusz, hogy közben még neked is tetszett a hozzászólásod.

Egyébként nem nagyon hallgatok popzenét, ezért feltehetőleg ha hallottam is volna, se tudnék értelmes véleményt alkotni róla.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.18. 16:47:31

@Hegyi Zsolt: Á, örülök, hogy te is cukinak találtad a hozzászólásomat. Én csak a magam szórakoztatására kommentelek általában, de ha még neked is tetszik, az tényleg igazi bónusz! :)

singleton 2013.05.18. 16:49:24

@repecs: tökéletes meglátás. Eddig az Index - en nem vettem észre ezt a trendet, de mára lesüllyedtek a Bors szinvonalára

singleton 2013.05.18. 16:51:06

erősen gondolkodom, hogy gépem nyitó oldalát - ami sok sok éve már az Index - lecserélem a HVG hu ra vagy a 444 re, bár az utóbbinál még nem látom mivé formálódik a termék:)

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2013.05.18. 17:00:21

@Siri Keeton: hát, napom bearanyoztad, kétségen kívül. :)

Drago Brutic 2013.05.18. 17:03:20

Olyan szánalmas ez az ekézés, hogy már én is szurkolok a srácnak. Egyébként meg igen, százszor ezt, mint akit egy Bakács vagy Soma kaliberű nímand "zseninek" kiált ki. hajrá.

Jó Mercutio halott 2013.05.18. 17:04:58

Ha csak olyan figurak leteznenek, akik szerint a poprock arrol szol, es attol jo vagy rossz, hogy ki enekel hamisan es ki nem, akkor nem lett volna Ramones, Lou Reed es nem lett volna Rolling Stones. Nelkuluk es a hozzajuk hasonlok nelkul pedig most nem lenne semmi, az ikszfaktor egy templomi enekverseny lenne es az Operettszinhaz es Szinetar Dora kepviselne a lazadast.
Idiota tudatlan balfaszok. Fuggetlenul bajalextol.

quadcore 2013.05.18. 17:28:30

Igen, meg lehet nézni a youtube-on a pozitív kommenteket, ill. olvastam, hogy nagy tapssal fogadták, és mindenki énekelte a refrént.
Lehet itt egy nagy meglepetés, Hajdú Péter és őszinte szerelme, jófej Schobert Norbi, Radics "beyonce-karaoke" Gigi meg remélem megpukkadnak :) Én kifejezetten örülök egy alternatív zene térnyerésének. A szöveg tényleg majdnem költői, sajnos énekelni nem tud, ha már alternatív zenekarral operálunk, rengeteg jobb van Magyarországon, de az út jó, jövőre küldhetnénk valami vicces zenekart (pl. a fürgerókalábak vagy a kovbojok alázná le Gigiéket, az nagyon tetszene :))

robicheck 2013.05.18. 17:29:43

A Dal féle "nemzeti" válógatót, valamint ezt a nevetséges Eurovíziót is nézem/néztem. (Igen, nekem van tévém, bár mostanában divat letagadni).

A Dal nem meglepő módon, a kertévék által kitermelt cölöb énekesektől volt hangos. A nagy része arra vereti magát, hogy ki tud énekelni egy hangot tisztán és ezért "tehetségkutatót" nyer és cd-t kap... Van persze közöttük pár tehetség is, mint a Gáspár Laci.

Ott van még Keresztes Ildikó meg Mohamed Fatima is. Mindketten egy-egy igényes dallal jelentkeztek a nemzeti válogatóba.

Az Ő általuk nyújtott performance-ok sokkal jobbak voltak, mint az Alexé.
Alex ettől függetlenül egyéniség a szememben, mert a Csókolom c. dala sokkal, de sokkal jobb mint ez a "torokhangon hörgöm, hogy kedvesem".

Lucretia/My Reflection írja jól fentebb:
"Én a kiadóját tartom elsősorban hibásnak azért az egészért, minek nevezték be a dalát? Teljesen amatőrként végigcsinálni már a hazai válogatót sem lehetett egyszerű, nemhogy ezt az őrületet meg felhajtást, ami ezt az egész fesztivált Malmőben és itthon is jellemzi."

enba 2013.05.18. 17:29:58

kiket tetovált az a magazin, ahol ez a szegény hülye dolgozott?

mizie 2013.05.18. 17:52:29

Miért néz ki úgy, mint egy 14 éves külvárosi gyerek? Azért van más ruhabolt a H&M-en kívül is.

Hatalmas semmitmondó középszer a srác és a zenéje is.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2013.05.18. 18:02:32

@mizie: De az akkor is pluszpont, hogy Hajdúék megpukkadnak. :)

que le 2013.05.18. 18:11:44

@mizie: sztem inkább úgy néz ki mint egy tipikus bölcsész gyerek :D egyébként h és m-mel semmi baj nincs, a "középosztálybeli" huszonéveseknek tökéletes :D

minnifield űrhajós · https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz?ref=bookmarks 2013.05.18. 18:41:54

nem mindegy milyen hangja van? a lényeg, hogy a médiabohóc celebmajmok felrobbannak a méregtől, ezért kell szorítani neki. tök mindegy, hogy tetszik-e vagy nem, a lényeg, hogy röhögni lehessen a balfasz senkiháziakon, hajdúéktól a padödőig.

singleton 2013.05.18. 19:09:54

Az a baj, hogy Hajdu ezek után simán meghívja majd a műsorába, de ahogy ezt a pasit ismerem, nem megy el... legalábbis remélem...

Cifra Kaloda · http://cifrakaloda.blog.hu 2013.05.18. 19:27:38

Megint megy a terelés, így sokadszorra kell újra hangsúlyoznunk: már fölényesem megnyertük a szent Eurovíziót. cifrakaloda.blog.hu/2013/03/06/taroltunk_az_eurovizion

micsoda? 2013.05.18. 19:49:21

A Kossuth rádió adásában az Alexet kint kísérő, magyar leányzó igen pozitív dolgokat mondott arról, hogy mennyire népszerű az énekes. Már vannak sapkás utánzói, dúdolják a refrént.
Nekem tetszik a dal, tetszik a színpadi felállás, talán a vokálos bájolgása kevésbé.

@repecs: "Látszik a média leszarja a valóságot az igazságot eldönti hogy ki mellé áll vagy kit akar eltiporni és úgy ír hogy ennek megfeleljen." Egyetértek.

billy reed 2013.05.18. 21:20:22

@mizie: "Miért néz ki úgy, mint egy 14 éves külvárosi gyerek? Azért van más ruhabolt a H&M-en kívül is.

Hatalmas semmitmondó középszer a srác és a zenéje is."

1. Azért néz így ki, mert így van kedve felöltözni. Ez most negatívum? Ilyen alapon én is mondhatnám pl. a színházba járó, kiöltözött emberekre, hogy sznob papagájok.
De nem mondom, és nem is gondolom. Ha így érzik jól magukat, tessék. Kit zavar? /Rajtad kívül?/

Ahogy Őze Lajos mondta volt Az ötödik pecsét című filmben: "...hogy mindenkinek mégis csak inkább az tessék, ami neki magának, és nem másnak teszik."

Nem tetszik? Nem foglalkozom vele. Pont.

2. Magyar csoda "A megmondóember": Nem tetszik, nem értem, nem szeretem, ergó: semmitmondó, középszer és kész.
Hát...komoly értékítélet, bőséges bizonyítékkal alátámasztva.

Neked nem jött be. Akkor ez most "Az" igazság?
Másoknak bejött. Akkor, akinek tetszik, az viszont hozzá nem értő töketlen, botfülű?

Értsük már meg: azért mert ez a te véleményed, még nem ! szentírás!!!
Csak egy vélemény.

@Drago Brutic: +1

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.05.20. 12:02:11

@billy reed: Nem hiszem, hogy valakinek ne lehetne negatív véleménye róla, ne mondhatná ki.

Sokkal nagyobb gondnak érzem azt, hogy azok a zenei oldalak, például ez a blog is, akik váltig állították, hogy az utolsók között lesz, hülyeség volt ilyen embert kiküldeni, stb. mindenen rugóznak, csak azt felejtik leírni, hogy tévedtek, igazságtalanul és inkorrekt módon írtak dolgokat, véleményformálóként ezzel le is húzták kicsit a dalt és az előadóját.

Azaz hibáztak és nem voltak teljesen korrektek.

Az, hogy ez megtörtént és eszükbe sem jut bocsánatot kérni érzésem szerint elsősorban gerinc és becsület kérdése.

Tény az, hogy az Eurovízió kapcsán meglep volt az is, hogy nem igazán a szomszédok szavaztak ránk. Ahogy szinte minden szomszéd, politikai okokból, úgy gondolja elege van az országból, nem fog minket igazán elárasztani a szavazatokkal.

Vajon, ha a rendes helyzetben a szomszédok már csak azért is ránk szavaztak volna, mennyivel lett volna ugyanez a dal jobb helyzetben? Sosem tudjuk meg, de azt tudjuk ez a kérdés a magyarok szokásos hendikepjén felül jött. Így még szebb az eredmény.

Tovább megyek. A sokadik zenei tehetségkutatós szöveg továbbra sem egyenes szöveg. Ugyanis A Dal és a többi nemzeti Eurovíziós válogató nem tehetségkutató, nem amatőröknek van. Itt a dalok, olykor a profik dalai versenyeznek egymással.