2013.06.19. 11:22 – Lángoló Gitárok

Prodigy Solaris-hangmintát is használt

solaris_marsbéli.jpgCsak úgy dübörögnek a régi magyar zenekarok hangmintái az amerikai rappereknél! Ugye van ez a híres Kanye West vs. Omega-ügy, amiről már nem feltétlen szeretnék többet írni (ettől persze még fogunk), illetve szintén egy Presser Gábor-szerzeményt használt fel a Mobb Deep rapduó egyik fele, Prodigy is a legújabb lemezén. Viszont úgy látszik, hogy az utóbbi úriember, illetve minden bizonnyal a nemrég Budapesten járt Alchemist, akivel együtt készítették el az Albert Einsten című albumot, elég sok magyar hanglemezhez hozzájuthatott mostanában, ugyanis ugyanezen anyag Bible Paper című dalában a magyar progresszív rockzenekar, a Solaris Marsbéli krónikák című 1984-es opusából hallhatunk hangmintákat. Tessék csak fülelni alább 2:08-tól a felvételt! (A találatért köszönet Lőrincz Zsolt olvasónknak!)


rock hiphop hír solaris prodigy alchemist



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonedbear 2013.06.19. 11:29:23

jó alapanyag. és miylen jó borítók voltak ezek :)

CyrusRamsey 2013.06.19. 11:41:23

A magyar progresszív rock 30 év után leigázza a világpiacot!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.19. 12:31:37

hagyjuk már ezt a hülyeséget, prodigy nem használt semmit, Alchemist csinálta a zenéket.

És mikor itt járt a pecsában lévő zenebörzén mindent megvett amit csak tudott, lehetett vele találkozni. Látszott rajta, hogy hatalmas lemezgyűjtő forma. Szerintem vagy 10 bőröndnyi lemezt zsákmányolt csak pestről.

Logikus, hogy ezeket használni is fogja.

_Epikurosz_ 2013.06.19. 12:52:12

Áh, nem is feltűnő, hogy így csak 1 marslakó használja a fuvolát... Sima lopás. Lopja inkább Pavarottit, őt nehezebb felismerni.

Analfa Béla 2013.06.19. 13:11:05

Akkor összegezhetünk: 2013-ban úgy néz ki az amerikai rap, hogy 2 perc fosadék után rákevernek egy pár évtizeddel ezelőtti magyar zenét?

Azért nézzük a jó oldalát. Ahhoz, hogy ezeket a részleteket használni tudják, ahhoz ismerniük kell az eredeti műveket, ami azért elég hízelgő a magyar zene számára.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.19. 13:17:41

@Analfa Béla: nem, hanem 2013ben Magyarországon csak csak akkor foglalkoznak amerikai rap-pel ha balhézni/csámcsogni lehet rajta.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.06.19. 13:32:37

És a többi hangminta az le van szarva?

nikmarcell 2013.06.19. 13:39:33

Mondjuk az a szomoru, hogy a LG is csak ennek apropojan ir a solarisrol, pedig nemsokara ujra koncertet ad a csapat. Magyarorszag meltatlanul elfelejtett talan legnagyobb prog-rock zenekara. Mondjuk ok is kulfoldon (Japan, USA, Mexico) lettek hiresek igazan.

A koncert Szeptember 07-en lesz amugy a Muveszetek Palotajaban. A jegyek a zero sajtoviszhang ellenere (koszi LG) mar valoszinuleg mind elkeltek. Sajnos en nem tudok ott lenni.

vladx 2013.06.19. 14:58:59

mekkora zene ez a Solaris. kenterbe veri az összes progressziv usa kakit :)

rat2001 2013.06.23. 13:41:03

A Solaris nagyon szép és jó önmagában.
Messze felülmúlja ezt az egyhangú "zenét"
Egyszerűen elvették az ötletet.
Ráadásul még ritmusában sem illesztették bele helyesen.

Véleményem szerint ötlettelen emberek silány produktuma