2013.08.07. 13:16 – Gnosis

Szintiboy - Burzum-lemezkritika

burzum-sol_austan_mani_vestan-300x300.jpgBurzum - Sôl austan, Mâni vestan
(Byelobog Productions)

Feleslegesnek érezzük lefutni a szokásos köröket egy-egy új Burzum album megjelenése kapcsán, a Wikipédia mindenki számára nyilvános, szabadon használható. Megjegyezve persze, hogy 2013-ban sem elsődlegesen a zene fontos, hanem a mellé tett körítés, ám mostanság már annyira alacsony lett általánosan az ingerküszöb, hogy egy remek templomgyújtogatás vagy késes gyilkosság a tini korosztályon kívül senkit nem nagyon izgat. Vikernes zenéje önmagáért beszélt (régen, nagyon régen) mindenféle felhajtás nélkül is. Mostanság azonban eljutott arra a szintre a szabadulása óta, hogy a zenéjéről sem nagyon érdemes hosszasan értekezni. Jónak egyáltalán nem jók (Belus, Fallen, Umskiptar), rossznak meg azért nem mondanánk, mert ezerszám rosszabbak albumok jelennek meg folyamatosan (és itt még most csak egy sima black metal műfajról beszélünk).

Az elektromos gitártól állítólag megszabadult művész most egy szintis próbálkozással jelentkezett be rajongóihoz, több-kevesebb sikerrel. Több azért, mert érzelmileg, hatásában sokkal őszintébb, mint bármelyik börtön utáni metallemeze, kevesebb pedig azért, mert óhatatlan az összehasonlítás a Hliðskjálf albummal. Az egy etalon, végig átgondolt grandiózus koncepció és ott is csak egy szintetizátor és effektek voltak segítségére a saját (vélt vagy valós) gyökereinek feltérképezéséhezA Sol austan felfogható inkább egy filmzenei aláfestésének (mint ahogy ténylegesen is az), mintsem egy zeneileg is átgondolt kinyilatkoztatásnak. Újítás, előrehaladás egyáltalán nincs itt, inkább csak kellemes elmaszatolás a fekete és fehér billentyűkön. (vajon Vikernes használja a fekete billentyűket egyáltalán? - merül fel a költői kérdés).

varg2.gif

A teljesen instrumentális lemezen a múltba és szférák felé révedés a Tangerine Dreams zeneiségét is néhol megidézi, ám összességében marad minden a jól bevált monoton hangulatteremtés keltette elmélkedés háttérzenéjének.A legnagyobb pörgés az ötödik, Forebear-Cave tételben hallható, az utána jövő Sun-god visszavált a hagyományosan lassabb prüntyögésre és ez kitart az album végéig.

Akik szeretik a komótosan távolba vesző fehér vitorlát bámulni naplementében, miközben egy árja utódot nemz éppen a fehér(!) cselédjének, kitűnő választás lesz a Sól austan...Akik viszont Vikernes régi (metal)albumait és szintis dalait őszintén kedvelték, nyugodtan hagyhatják háttérzenének elsikkadni valahol az idei évben meghallgatott lemezek közt.

Az a kevés maradék pedig, mint mi, akik leszarják a körítést, párszor igen jól szórakozhatnak most is, amíg a Nap keletről fel nem kél. Egyébként is, nem mindegy mit írunk egy Burzumalbumról? Hallgatni kell és kész.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (3,2/5)

lemezkritika metál burzum black metal varg vikernes



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.