Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Amikor a város egyik legfelkapottabb központi kerületéből elindulva már másfél órája megyünk busszal a gyorsforgalmi úton, végig soktízemeletes lakótornyok, zsúfolt lakótelepek, csillivilli plázák és szedett-vedett, kiadó fürdőszobaszalonok mellett, már kényszeredetten nevetgélünk azon, hogy még innen is át kell szállni egy shuttle buszra, ami a végállomásról az isztambuli Rock 'n Coke fesztiválra visz. Budapest ugyan nagyvárosnak számít Európában, de magyarként tényleg felfoghatatlan egy uszkve 90 kilométeren elterülő, nagyjából 15 milliós nagyváros, és óhatatlanul is azon gondolkodunk útközben, hogy milyen szerencsés helyzetben van helyszínét tekintve a Sziget Fesztivál, és micsoda bajban lesz, ha egyszer valóban kiebrudalják az óbudai nyugdíjasok a Hajógyári Szigetről.
Drága a buli
Aki volt már Isztambul belvárosában éjjel, az egyrészt tudja, hogy a nevetséges túladóztatott alkoholárak és a vallási statisztikák ellenére a török fiatalok között bőven akad, aki különösebb erőfeszítés nélkül az asztal alá iszik sokat látott kelet-európaiakat is. Ami viszont elsőre talán nem feltűnő, de mindenképp érdekes, hogy a módosabb családok fiai és lányai nyugatias földalatti színteret építettek ki maguknak lakóházakba rejtett trendi elektronikus zenei klubokkal, cutting edge designboltokkal és arcpirítóan drága szintetikus kábítószerekkel. Ezért a fesztivál kapcsán leginkább a tengelyre voltunk kíváncsiak - hol helyezkedhet el ehhez a szélsőséges pólushoz képest a legnagyobb zenés tömegrendezvény, amit nem sör, hanem kóla támogat, és tavaly is komoly tüntetések táptalaja volt, mert egyáltalán árusítottak alkoholt?
A válasz sajnos közel sem olyan érdekes, mint a szituáció. Titkon persze reméltük, hogy látunk legalább néhány fejkendős lányt, egy sátor-mecsetet, és előadhatjuk a mesebeli egzotikus fesztivált megjárt utazót. Azonban a Rock 'n Coke valójában csak annyiban különbözik bármelyik európai fesztiváltól, hogy programok terén még a sokat szidott Sziget-érdekeltségek line-upjához mérve is komoly lemaradást láthatunk, másrészt pedig harmadannyiba kerül az üdítő, mint a sör, és háromezer egy feles viszki. Illetve, ha azt gondoljuk, hogy láttunk már túlzsúfolt fesztivált, akkor mindenképp látogassunk el ide - kisebb balszerencsével simán állhatunk sorba fél órát pénzt tölteni a kártyánkra, majd újabb fél órán át sörért, de ha eddigre meg is éhezünk, egy újabb harminc percet még a kajára is érdemes szánni. Így mondjuk legalább elmegy az idő, és nem fenyeget, hogy véletlen bele kelljen néznünk a máshol méltán elfeledett, itt viszont főszerepben tetszelgő Jamiroquai koncertjébe.
Itt bezzeg volt Arctic Monkeys
A programot nézegetve tehát kellemes meglepetésként hat, hogy a Prodigy, a Dub FX, a már említett Jamiroquai, a Maximo Park, Oi Va Voi és Che Sudaka mellett főzenekar lehetett a most ismét nagyon aktuális Arctic Monkeys. A szombati főfellépő brit fiúcsapat öt évvel ezelőtt, az első két lemeze után sajnos egy huszárvágással akart felnőni, és száraz sivatagi rockra váltani. A korábban őket körülrajongó tinilányok az Asos-ról rendelt műanyag indián fejdíszben, ha értetlenül is, de egy darabig még követték őket a sivatagba, de amikor végleg rájöttek, hogy a bálványként tisztelt Alex Turner igazából szarik rájuk és Josh Homme majmolása sokkal inkább leköti az érdeklődését, mint pártízmillió csillogó szemű bakfis, szépen elkezdtek inkább dubstepet hallgatni.
Bár a két évvel ezelőtti Suck It And See-t túlzás lenne felejthetőnek, hovatovább érdektelennek nevezni, azért természetesen lábjegyzet lesz ötven év múlva a Myspace-korszak messiásának számító zenekar nevénél. Viszont az ötödik, friss lemez egész egyszerűen szuper. Nem csak lassabb lett, de dögösebb is. Teljes képzavar az évek óta egy hatvanas évek eleji TV show-ban ragadt frontembert látni miközben hiphop grooveokra kevert Black Keys-riffeket játszik, de annyi biztos, hogy ez most megint működik a tömegeknél. A friss (értsd pár hetes, hónapos) slágerek mindegyikét hatalmas ováció és lelkes éneklés fogadja, szinte ugyanúgy, mint a debütáló I Bet That You Look Good On The Dancefloort. Én a magam részéről a korszakból mindig inkább a Libertines csapzottságát szerettem, úgyhogy nosztalgia téren előnyben voltak a szép számban jelenlévő huszonéves lányok, de az új lemez számait nehéz lenne nem szeretni. És így nehezebb haragudni a csillogó zakós - jampifésűs manírokra is, de azért kíváncsi vagyok, hogy mikor lép innen tovább a dalszerzőként most épp egész másfelé matató Turner.
Legenda az üres nézőtérnek
A következő nap szinte egyetlen popkult csemegéje a kilencvenes évek eleji ecstasyhullámmal berobbant Primal Scream délutáni fellépése volt. A programban alig egyórás sávval megtisztelt zenekart legutóbb szintén a Sziget Fesztiválon láthattuk pár éve, és mondjuk koncertet övező tömeghisztériáról akkor sem lehetett beszélni, de Isztambulban koncertkezdéskor a nagyszínpad előtt lézengő pártíz ember látványa azért kimondottan lehangoló volt. Némi késés után megjelent a szomorúságában látványosan szipogó brit zenekar és rögtön neki is láttak megalázni az egyébként kiváló idei lemezüket.
A kezdeti enerváltság és kényszeredett Jagger-póz leltározás után azért a Screamadelica slágereire összegyűlt épkézláb közönség elkezdett javítani az addig tragikomikus helyzeten. Innentől végül is szavunk sem lehetett, némi felesleges lassulással kiegészített, de szerethető slágerparádét kaptunk egy fokozatosan fellelkesülő zenekartól, akik velünk együtt szintén úgy vélték, hogy mindenkinek elegendő meglepetés a jelenlétük, nem kell további érdekes fordulatokkal borzolni az érintettek idegeit. Táncoltunk a Loadedre, kiabáltuk hogy Get your rocks off honey, és megidéztük Bez legjobb mozdulatait a Movin' On Up zongorája mellé. Ennél többet pofátlanság kérni így szeptemberben.
Támad a nyugat
Abban az országban, ahol a külföldre utazáshoz szükséges vízumot aranyáron mérik, a Rock'n Coke sokszázezer fiatalnak jelent egy újabb nagyon fontos momentumot a nyugathoz való felzárkózásban. Akit elkényeztet az Unió, és akinek nem kell nemzeti motívumoktól csöpögő műanyagzenét hallgatnia a bolttól kezdve a buszon át az égvilágon mindenütt, az természetesen könnyen sajnál le mindenkit aki örül, ha egyáltalán a Prodigyt megnézheti élőben. Persze Isztambul már említett aranyifjai is inkább Pukkelpopra járnak, de ettől még a Rock'n Coke-nak bőven van létjogosultsága a mostani formájában is. Ugyanakor hacsak épp nincs dolgunk egyébként is a városban, vagy nem akarjuk összekötni egyéb turisztikai céllal a látogatást, gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy külföldi szemmel is érdekes legyen a fesztivál.
