2013.10.30. 13:00 – Nihil_AK

A mi verziónkban a farkas lesz a pozitív szereplő - Akela-interjú Katona „Főnök” László

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akela_26790_277364739954_753941_n.jpgA közvélekedés szerint az Akela rossz zenekar. Mi ezt nem így látjuk. Itt az ideje, hogy kijelentsük, ebben az országban kevés hozzájuk hasonlóan szórakoztató csapatot találhat az, aki nyitott a rakendrollhoz nélkülözhetetlen egészséges tuskóságra, önreflexióra és humorra. A zenekar csütörtökön a Farkastörvények lemez huszadik születésnapját ünnepli, ahol az egész albumot eljátsszák egy dal kivételével. Hogy melyik ez a dal, és hogy miért nem játsszák, az sok más mellett kiderül az alábbi interjúból. Kérdéseinkre maga Katona „Főnök” László válaszolt.

Miért lesz különleges a mostani Farkasnap?

Most húsz éve, hogy megjelent a Farkastörvények, tehát most csinálunk egy második lemezbemutatót a Club 202-ben, amelynek során az egész lemezt előadjuk. Kivéve a Bolhacirkuszt, mert azt csak választási években szoktuk játszani. Mivel még nincs kampányidőszak, nem lehet tudni, hogy melyik párt kit indít, így nem tudjuk behelyettesíteni a szövegbe a megfelelő neveket. Mert most már ugye a Torgyán nem mond sokat senkinek. Szóval az csak jövőre lesz.

A Farkastörvények az a lemez, amit a legtöbb rajongótok úgymond a zenekar klasszikusának aposztrofál. Ezt te is így látod?

Hát egyébként igen. Főleg amiatt, mert ugye a Farkastörvények mind a tizenhárom dalához sikerült összegyúrni egy-egy farkastörvényt, amihez az ötletet amúgy annak idején a Tízparancsolat, a kisdobosok hat pontja, és az úttörők tizenkét pontja adta. Meg persze ott voltak a Dzsungel könyvében a dzsungel törvényei is. Szóval ezen a lemezen alakult ki igazából ez a farkas-image. Az első lemez, a Fenevad, az inkább ilyen „rockeres” anyag volt. Az elején még csak a zenekar nevét találtuk ki, meg hogy milyen fasza emblémát lehet csinálni ebből, hogy a zenekar neve a farkasfogakból van kirakva. Később derült csak ki, hogy erről a farkasos dologról több bőrt is le lehet húzni.

Amennyire tudom, annak idején ti nem nagyon próbáltatok. Hogy álltak össze ezek a dalok?

Úgy, hogy mindenki megcsinálta a maga részét, még ilyen kazettás magnóval felvéve. A gitáros Gyuszika meg a basszusgitáros Pávcsi összeültek, összerakták a dalokat, odaadták a kazettát, amin ilyen angol halandzsával fel voltak véve a számok, azokra írtam szöveget, aztán általában találkoztunk a stúdióban. Hozzáteszem, nem volt egy leányálom, mert nagyon sok dalnak a szövege csak ott helyben tudott megíródni, ugyanis volt egy rakás nóta, amit ott hallottam először.

Ha jól emlékszem az akkori interjúkra, csak éjszaka tudtatok dolgozni a lemezen. Miért?

Azok még a régi szép idők voltak a törökbálinti stúdióban, ami akkor úgy működött, mint egy gyár. Három műszakban dolgozhattak ott a zenekarok, mindenki nyolc órát. Nekünk az éjszakai műszak jutott, este tíztől reggel hatig. A délutániba volt beosztva az Omega, a délelőttire meg nem emlékszem már pontosan, talán a P.Mobil.

Akkoriban terveztétek azt is, hogy ilyen komplett állatmesék lesznek társítva a borítón a dalokhoz, ez hogy volt?

Igen a lemezborítón az egyes farkastörvényekhez vannak rendelve kisebb mesék. De egyébként farkasmeséket most is csinálunk, akár a jövőbe is kitekinthetek, mivel már évek óta mindenki az új lemezzel nyaggat, amit már több éve csak ígérgetünk. Na, most egyszerre két lemezt is csinálunk. Az egyik lesz a Függőségi Nyilatkozat, ami szintén egy egységes lemez lesz, ezen minden függőségről szól majd egy dal, a cigiről, a piáról, a kávéról, a drogokról, a párkapcsolatokról, játékfüggőségről, zenefüggőségről meg ilyenekről. A másik lemez meg Farkasmesék címmel jelenik majd meg, ezen ilyen klasszikus mesék lesznek kicsit átírva, mint a Piroska és a farkas, meg a Három kismalac, meg mit tudom én. És a mi verziónkban a farkas lesz a pozitív szereplő. Mert eddig szegény gyerekek úgy tanulták, hogy a farkasok gonoszak. Hogy a leggonoszabb élőlény a föld kerekén. Pedig az nem a farkas, hanem az ember. Igazság szerint most az én szövegeimre vár a zenekar, mert ők a zenéket már 90%-ban megcsinálták, csak hát mindig közbejön valami. Nem ez a főállásom, így sajnos mindig kell olyasmit is csinálni, amiből a sárga csekkeket be lehet fizetni.

Mint például?

Most bábművész voltam két évig, de szeptemberben felmondtam. Nagyon szerettem, anyagilag is jó volt, bejártuk az országot, voltunk óvodákban, iskolákban, művházakban.

Hogy kell egy ilyet elképzelni?

Báboztam, darabot írtam, illetve átírtam, vezettem, roadoltam, meg ilyenek. Elmentünk egy óvodába, kiválasztottunk egy termet, a gyerekeket kizavarták reggelizni, mi addig összepakoltuk a cuccot, aztán bejöttek az óvodások, és ötven percig csodálkoztak.

Visszatérve a Farkastörvényekhez, ha jól emlékszem, volt az első pár lemezen egy „külön szívességet tehet” rovat, amit a kiadó csak a negyedik albumnál vett észre.

Ja, hát volt ilyen. De hozzá kell tenni, hogy a Hungaroton akkor majdhogynem monopolhelyzetben volt, szóval ott volt náluk ötezer zenekar, nyilván nem néztek végig minden borítót. Hozzá kell tennem, hogy én semmilyen degradálót nem látok ebben, ez kicsit olyan volt, mint egy szerződésben az apróbetűs rész, érted.

A korai időszakban elég sok kavarás volt nálatok dobos fronton, és az akkori dobosotok, Sobry pont a lemezfelvétel előtt pár nappal tért vissza a zenekarba. Hogy is volt ez?

A Sobry, hát ő többször is kiszállt. Utálta a rockot is, meg dobolni is utált.

De akkor nálatok miért dobolt?

Nekünk azt mondta, hogy kedvel minket. Szerette, hogy jövünk-megyünk, marháskodunk, meg úgy a társaságot. Pedig a Sobry nagyon tehetséges dobos volt, a Fekete Bárány lemeznél, amit szintén ő játszott fel, kapott is ilyen ajánlatokat a stúdióban, hogy mit tudom én, dobolja fel a Pa-Dö-Dő-lemezt, vagy mit, erre mondta, hogy dehogyis, nincs az a pénz. Kérdezték, hogy akkor miért dobol, és mondta, hogy szereti ezt a feelinget, de magát a dobolást utálja. A rockereket is utálta. A kedvencem az volt, amikor az elhíresült cirkuszos koncert után kvázi mindenki kiszállt a zenekarból, mondván, hogy nem azért lettek rockzenészek, hogy a rendőrök taszigálják őket az öltözőben. Azt követően volt egy újjáalakulás, amikor összevágtam az ottani felvételekből egy klipet, és azzal sikerült meggyőzni a többieket, hogy igen, most botrány volt, de ettől fog bejönni a zenekar, ami végül így is lett. Mondtam, hogy most is sokan voltak, de legközelebb még sokkal többen lesznek. Na, és erre mondta a Sóbry, hogy „Micsoda?! Még többen?! Még több büdös rocker fog fogdosni, meg húzigálni a hajamat?” Ő ezt nem csinálja tovább.

Pont a Farkastörvények után indult meg igazán az Akela. Ez lemezeladásban mit jelentett?

Azt hiszem, 48 ezer példány volt a csúcs, a Félelem születése lemez. Azon csodálkoztunk mi is, mert valószínűleg azt a számot az előző lemezek sikerének is be lehetett tudni. De ez a lendület amúgy egészen a Fekete bárányig kitartott. Utána csináltuk azt a punk vicceskedést a Földi örömökkel, ami akkoriban nagyon nem tetszett a közönségnek. Érdekes, hogy most már mindenki azt mondja, hogy mennyire szereti azt az anyagot, de az egy nagyon nagy mélyrepülés volt. Akkoriban - nem volt még internet - postafiókos címre kaptuk a rajongói, pontosabban „rajongói” leveleket, és ilyenek jöttek, hogy „Elárultátok a metált! Elégettem az összes Akela-lemezemet!” És érted, nem egyet, hanem több százat, több ezret! Teljesen ki voltak akadva.

Híresek voltatok arról is, hogy gyakran léptetek fel meglepő helyszíneken, mint a Fővárosi Nagycirkusz, az Ügetőpálya, vagy a Vidámpark.

A cirkuszos koncertet a mai napig emlegeti mindenki. Akkor ugye leszakadt a vadállatrács, amit egyébként gitter-hálónak nevez a cirkuszi szakma. Előtte legalább húszszor megkérdeztem a Nagycirkusz munkatársait, hogy biztos, hogy elég erős lesz-e, ki fogja-e bírni a koncertet, mire mondták, hogy á, a hatvanas években, vagy mikor, elszabadult a cirkuszban hét jegesmedve, még azok sem tudták leszakítani. Csak a rockerekkel nem bírt. Az Ügetőn ebből okulva már fűt-fát megígértünk, hogy nem lesz ilyen gond, de persze ott is összetört pár dolog. A legjobb amúgy az volt, hogy akartunk koncertet csinálni a Népstadionban is 1994-ben, ki is volt plakátozva. Persze nem a stadion részébe terveztük a bulit, hanem egy olyan folyosóra, ahol bőven elfért vagy háromezer ember. Már megvolt az aláírt szerződés, amikor valaki odaszólt nekik, hogy mit képzelnek, hogy egy Akela-koncerttel akarják aláásni a hely hírnevét? Merthogy ezek után akkor milyen rangja lesz egy ott megrendezett koncertnek? Úgyhogy emiatt végül ez meghiúsult.

A Vidámparknál meg az volt a tervem, hogy, ahogy A tanú című filmben is van, ilyen Bástya elvtársos megoldással rendezzük be a szellemvasutat, „A falka szelleme” jeligére. Tudod, farkasüvöltés, a zenekartagok képei meg ilyenek, tulajdonképpen innen jött az egész ötlet, hogy a Vidámparkban koncertezzünk. Végül ezt sajnos szintén visszamondták, pedig már alá volt írva a szerződés. Szóval jó, ha az ember ötleteinek 20-30 százaléka megvalósul.

Mondtad korábban is, hogy a zenébe nem nagyon szólsz bele, és elsősorban szövegírónak tartod magad. Van olyan Akela-dalszöveg, amire különösen büszke vagy?

Például az a sorom nagyon tetszik a Botocskában… Hogy is van? „Elverve pénz és asszony, a nép szája is aszony-dja’hogy…” Erre a rímre nagyon büszke vagyok.

akela_167023_300251699954_951157_n.jpg

Van olyan szövegíró, akit a példaképednek tartasz?

Akire felnézek a mai napig is, mondhatni, mesteremnek tartom, az Horváth Attila. Gyerekkoromban piramisos voltam, és azok a szövegek nemcsak 15 évesen szóltak a szívemhez, hanem 25 vagy 35 évesen is találtam bennük újat. Ugyanakkor annak idején Hobo is segített nekem, amikor a Quo Vadis? zenekarban játszottam. Akkoriban még volt ez a Sanzonbizottság, ahová be kellett vinni a dalszövegeket, darabonként 5000 Forintért, hogy jóváhagyják őket, és amit jóváhagytak, azokat lehetett játszani koncerten. Öt dalt adtam be, és mondanom sem kell, hogy mind az ötöt visszabaszták. Akkor kértem Földes Lászlótól egy időpontot, akit akkor az év szövegírójának választották, hogy segítsen nekem, hol hibáztam, jók-e egyáltalán ezek a szövegek? Érted, a nyolcvanas évek közepéről beszélgetünk, tehát semmi ilyen nem volt bennük, hogy „kurva anyád”, meg ilyenek, nem voltak ezek úgymond szókimondó szövegek. Hobóval találkoztunk egy sörözőben, és rendesen végigolvasta a szövegeket, jegyzeteket írt hozzá, segített nekem, ami azért is nagy szó volt, mert nem is ismertük egymást. Természetesen a Sanzonbizottságban is bementem az illetékes elvtárshoz, Fodor Ákosnak hívták, és kértem tőle is, hogy értékelje a szövegeket, húzza alá azt, ami nem tetszik. Amikor megvolt Hobóval a beszélgetés, egymás mellé tettem a papírokat, és az volt a kurva jó, hogy ami neki tetszett, az pont a Sanzonbizottságnak nem tetszett. Na, akkor döntöttem el, hogy mostantól leszarok mindenkit, és csak a saját szám íze szerint írok.

Mostanában feltűntél a Jazzy Rádió egyik műsorában, ahol szerelemről, párkapcsolatokról beszélgetettek különböző vendégekkel. Ez hogy jött?

A rádiónál dolgozik egy Akela-drukker lány, ő dobta be a nevem. Eredetileg Aradszky Lászlóval lettem volna egy műsorban, de amikor meghallotta, hogy metálénekes, meg Akela, persze nem vállalta el. Aztán volt ilyen ötlet, hogy Csuka Mónikával legyek egy műsorban, de ő sem vállalta, pedig rá nagyon készültem, hogy majd jól kikérdezem Nagy Feróról. Végül Balázs Pali volt az a hős, aki nem ijedt meg tőlem, és a műsor hallatán aztán már Aradszky is vállalta a dolgot. Úgy tudom, nagyon jó hallgatottságot hoztak ezek az adások, úgyhogy remélem, lesz még folytatás.

Régi tagok megjelenése várható a mostani koncerten?

Nem igazán, mivel már a korábbi alkalmakkor is meghiúsultak ezek a törekvések. Most már legalább két éve ugyanabban a felállásban játszunk, nagyon jól érezzük magunkat a mikrobuszban is, meg a színpadon is. Állítólag most jól is zenélünk, rendesen viselkedünk, úgyhogy ezt megpróbáljuk a koncerten is bebizonyítani.


interjú metál akela



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása