2013.12.03. 11:43 – _Hóember_

Egy meghasonlott elme örök ragyogása – Eminem-lemezkritika

eminem5.pngEminem - The Marshall Mathers LP 2
(Universal)

Az egész világ körömrágva várta, hogy minden idők egyik legsikeresebb rappere, Eminem visszatérjen a Marshall Mathers LP 2-vel, és olyat mutasson, amitől eláll a lélegzet. Slim Shady már régóta nem készített igazán ütős nagylemezt, így a joggal klasszikussá vált Marshall Mathers LP folytatásának bejelentése után sokak úgy gondolták, a fény pislákolni kezdett az alagút végén. Mások viszont szkeptikusok maradtak, és a part deux-t csak egyszerű marketingfogásként értelmezték. Hogy valóban folytatásról van-e szó, azt legalább annyi szöveg és utalás támasztja alá, mint azt, hogy Eminemből kifogyott a kraft, és valamivel csak el kell adni ezt a ványadt lemezt. Sajnos Marshall már koránt sem hat annyira elemi erővel, és akkora meglepetésként, mint annak idején. Ennek nem csak az az oka, hogy Tyler, the Creator bármikor véresebb szösszenetet kerekít egy délutáni rajzfilmmatiné után, mint Em, hanem az is, hogy egy csipetnyi újítás sincs az egész lemezen. Igen, Eminemnek pörög a nyelve, és valóban képes a nyakatekert szövegeket egy pillanat alatt ledarálni, de hát van ilyen dögivel Twistától Tech N9ne-on és a Bone Thugson keresztül egészen Busta Rhymesig. 

Az egyetlen valamire való zenei változás az a több dalban is tetten érhető old school hatás. Így a magát Elvishez hasonlító rapper a Survivalban a stadionrock legrosszabb hagyományait eleveníti fel, míg a Bezerk egyszerűen csak egy Beastie Boys-témát jár körül elég csapnivalóan. Aztán ott van még az is, hogy Marshall nem mai csibe, így a hosszú évek alatt a szövegeiben is beállt némi változás, ha úgy tetszik, érettebb lett. Persze, furcsa is lenne, ha Eminem negyvenen túl is ugyanazokról a dolgokról rappelne, mint az Infinite idején, de sajnos ez az „új Eminem” már közel sem annyira érdekes, mint anno az elemi düh vezérelte Marshall. Szép dolog, hogy megbocsát anyukájának, akinek szövegeiben nem egyszer kívánta halálát, és még be is perelte, de összességében ez még vékonyka így. Eminem beoltja Waka Flocka Flame-et, és az egyslágeres Hotslylzt, miközben olyanokkal karöltve készít popdalokat, akik ellen egykor heves támadást intézett a Real Slim Shady című dalban. Ugyan nem sok közreműködő kap helyet az albumon, de Rihanna például egyáltalán nem hiányzott a vendéglistáról, tekintve, hogy a The Monster című közös számuk olyan, mintha egy teve nyalogatná a fülemet. Mérget vennék rá, hogy Slim szembeköpte volna saját magát a lemez első epizódjának munkálatai közben, ha Marty McFlyként szembesül vele, milyen lagymatag rádióslágert csinál majd egyszer.

A néhány megmagyarázhatatlan dal mellett az albumon továbbra is ott díszeleg Eminem markáns kézjegye: monoton, maratonira nyújtott számok, pörgős szövegek, de ezen túl semmiféle pluszt nem nyújt. Vannak poénos beszólások is, önirónikus lábjegyzetek, ám a cumóhoz készült klipek nélkülöznek mindenféle kreativitást. Pedig ha már egy Eminem videó sem poénos, ott komoly baj van, hiszen nyugodtan mondhatjuk, hogy valamikor ezek a nagyszerűen kieszelt, fogós kisfilmek alkották Marshall produkciójának gerincét. (Ki ne emlékezne a szuperhős Shadyre, vagy amikor egy marslakó bevásárlókocsijában osztja a szöveget?) Egy pár friss ötlet, egy pár friss arc nagyon sokat segíthetett volna ezen a lemezen. Azonban ahelyett, hogy Marshall a szövegileg hasonló súlycsoportban lévő Odd Future-rel dolgozna, vagy olyan producerzseniket foglalkoztatna, mint The Weeknd, ő szépen leragad a rádiókompantibilis rapzene posványában. Eminem a legcsekélyebb kockázatot sem vállalja, ami igencsak szégyenletes egy olyan MC-től, aki annak idején a Just Lose Itben telibe hányta Jackót.

(x) Az új Eminem-lemez és még sok minden más kapható a Popshopban. 

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,8/5)

lemezkritika hiphop rap eminem marshall mathers lp 2



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sun9us 2013.12.03. 14:48:47

Már trollkodni sem lehet?

Jhonnyq 2013.12.03. 15:02:08

Tényleg gatya az új lemez.
Ezzel biztosan nem jöttem volna ki a helyében.
Inkább várt volna még egy évet és dolgozott volna többet rajta.
Így hullanak el a csillagok...

rock_lobster 2013.12.03. 15:16:28

Honnan került már megint elő? És minek került már megint elő?

andrush88 2013.12.03. 15:17:37

Tipikus kívülálló "kreatív,megfontolt" véleménye/kommentje.
Gratulálok a szerkesztőnek, csak a szokásos ember/magyar ember reakciója arra, "ha valami nem olyan mint régen".

meg e értem (törölt) 2013.12.03. 15:28:49

régen is moslék volt, most is az
tudnám, kik veszik a szarait

C. Mack 2013.12.03. 15:30:56

a MMLP2 télleg elég unalmas lett, de még mindig 10x pörgősebb lett mint a Wolf vagy a Doris.. nem értem ezt a nagy OF ajnározást

vernarancs 2013.12.03. 15:46:50

Regen is ilyen volt. Erre a produkciora most 0 pontot tudok adni.

zajrambo 2013.12.03. 15:54:45

@C. Mack: mert kib*szott egyediek és tehetségesek :) Nem éppen emészthető cuccaik vannak az átlag emberek számára, fogadd el hogy vannak olyan emberek, akik "ajnározzák" őket ;)

C. Mack 2013.12.03. 16:15:54

@viktorszabo555: akkor gondolom te vagy az, akinek az átleg embernél kifinomultabb az ízlése, fogadjunk a yeezus is tetszett

satch 2013.12.03. 16:25:53

Még azért így is jobb mint a "géniusz" műve, az agyonhájpolt, fostenger yeezus. Bár az igaz, hogy ez nem negy teljesítmény.

MrZombieEater 2013.12.03. 16:28:04

Ez egy elég fostos írás. Körülbelül annyi jön le belőle, hogy Eminem már nem olyan mint régen. Ez már az ezelőtti albumon is így volt, szóval egyáltalán nem aktuális ezen rinyálni.

MrZombieEater 2013.12.03. 16:45:53

@C. Mack: Mi a baj azzal akinek tetszik a Yeezus?

Never 2013.12.03. 16:46:03

Asszem a posztolónak muszáj volt valamit írnia, amitől pörög az oldal letöltés.

Valami olyasmi lehetett a szerkesztőségi értekezleten, hogy "Te, figyi, ekézd meg jól Eminemet, aztán majd a jönnek a fanboy-ok a cikkre és kommentelnek is rendesen, lesz megint párezer klikk, mert kell az audithoz a jövő héten. Kiteszünk még néhány p*nát a főlapra és már meg is van a havi célprémium..."

A pénz nagy úr...

C. Mack 2013.12.03. 17:00:30

@MrZombieEater: semmi, csak azért hoztam fel, mert a hc kanye fanoknak volt az a szövege, hogy "ha nem tetszett a yeezus, akkor az a te hibád, mert nem elég kifinomult az ízlésed, és amúgy is a nyitott elméjű embereknek szánták, nem olyanoknak mint te"

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.03. 17:33:34

"Slim Shady már régóta nem készített igazán ütős nagylemezt,"

Egészen pontosan a MMLP óta.

És ez inkább recovery 2 lett, semmint mmlp 2.

Vannak rajta jó számok, de összességében max közepes.
Kár a címéért. :S

warriors of love 2013.12.03. 17:47:03

sztem ez egy kurvajo album lett:-) akinek nem tetszik nyaljon sot:-)

Never 2013.12.03. 17:52:37

Aki fanyalog, az hallgassa meg a Rap God-ban 4:20-tól:

Oh, he's too mainstream
Well, that's what they do when they get jealous, they confuse it
It's not hip-hop, it's pop
Cause I found a hella way to fuse it
With rock, shock rap with Doc
Throw on Lose Yourself and make 'em lose it
"I don't know how to make songs like that
I don't know what words to use"
Let me know when it occurs to you

Szerintem igaza van. Tény, hogy van a lemezen a kötelező Rhianna (meg kell ugye nyitni új célcsoportokat) meg CoD: Ghosts betétdal (mert a célcsoport kereszt-érdeklődés vizsgálat ezt dobta ki), de szerintem a lemez egyébként tuti.

Nálam egyébként az dönti el, hogy jó-e egy szám vagy sem, hogy beteszem futás közben, és ha megy tőle az adrenalin, akkor mehet, ha meg leül, akkor kuka. Ettől megy.

zajrambo 2013.12.03. 17:53:59

@C. Mack: Kanye-t nem túlságosan csipáztam sosem, de azért jópár track van, ami bejön tőle. Kielégítő voltam? ;)

prunoki 2013.12.03. 18:17:50

Hehe, pont itt az indexen volt ugyanerről a lemezről egy abszolút pozitív kritika úgy 2-3 hete. Szerintem szuper jó.

C. Mack 2013.12.03. 18:27:33

@viktorszabo555: őszintén szólva nem, mert nem azt kérdeztem, hogy szereted-e kanye-t, de igazából teljesen mindegy

WoodrowWilson 2013.12.03. 19:02:26

Ööö, hát elég megdöbbentő számomra ez az írás. Az én szememben (vagy inkább fülemben) ez az egyik legjobb Eminem lemez, ha nem a legjobb. De úgy látom, kisebbségben vagyok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2013.12.03. 19:25:17

Akinek nem tetszik nem hallgatja.

A videoklip pedig az a műfaj, ahol a kép másodlagos. Ha a zene jó, akkor mindegy mi van a klipen. Ha meg nem jó, akkor lehet extra látvánnyal feldobni a gyenge zenét.

Eminem zenéjének erre nincsen szüksége.

marhahajcsár 2013.12.03. 21:07:37

Szerintem meg qrvajó és akinek nem tetszik, az kinyalhatja...

que le 2013.12.03. 21:47:52

Igazából ízlésen értelmetlen vitázni, de nekem személy szerint tetszett.

Amikor megjelent akkor még kicsit fanyalogtam, hogy ez annyira nem jó, de most már sokadszorra meghallgatva nagyon jó. A Love game a legjobb példa. Tipikus "It grows on you!".

becreative 2013.12.06. 18:06:22

Ebből a cikkből világosan látszik, az író utálja Eminemet, soha nem értette a lényegét a számainak, és valakit le kellet húznia nyilvánosan, hátha kap valami visszhangot.Ez egy blog.Hitelessége a nullával egyenértékű. A blog neve lángoló gitárok, tehát valószínűleg nem a repzene van középpontban(azért valószínűleg, mert nem ismerem ezt az oldalt, most látom először). Ez egy brutál erős album, nem mondom a legjobbnak, de így lehúzni csak olyan tudja, aki semmit nem ért az egészből. Csak egy origos kritika.: www.quart.hu/quart/kritika/album/20131106-eminem-the-marshall-mathers-lp-2-lemezkritika.html

zajrambo 2013.12.12. 18:58:20

@C. Mack: Nem vágtam ezt a Yeezus-ös témát, úgyhogy ezért ELNÉZÉSEDET kérem.... De mint leírták nagyon is helyesen, ízlés kérdése itt minden. Eleve ott kezdődnek a problémák, hogy egy KRITIKÁT megfogalmazni akaró ember nem képes objektívan beszélni egy lemezről, előadóról, innentől kezdve meg már nem is minősülhet ennek, ezt nem egyszer kifejtettem már itt a blogon. Az ilyen emberek meg egyszerűen foghatnák magukat és felhagyhatnának a kritikaírással, vagy egyszerűen írják oda a végére, hogy VÉLEMÉNYEM SZERINT...
Miért kell ilyen trágyagané írásokkal húzni az emberek agyát? Miért nem lehet csak szimplán bekapcsolni, hallgatni, és élvezni azt a kibaszott zenét??? :(