2013.12.10. 13:51 – Hirdetés

Carbovaris és Steaming Satellite az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A négy éve működő, és még mindig nagyon fiatal tagokból álló indie-kvartett, a Carbovaris (a tavalyelőtti „macskás" album és egy tavaly kiadott ötszámos EP után) megjelentette és koncerten is bemutatja második kislemezét. Az évek során Wan2-tehetségkutatót nyerő, a Universalnál lemezszerződéshez jutó, majd a Petőfi Rádió és a Viva TV játszási listáin komoly helyezéseket elérő, Viva Comet-jelölést is kapott zenekar az utóbbi idők egyik legüdítőbb produkciójává vált. A kiindulópont valahol a kilencvenes évek britpopjában, illetve a hatvanas évek mod-mozgalmában található, a korai anyagok nyersebb, punkosabb hangzását némiképp a Placebóra emlékeztető csilingelős, visszhangos gitárok, illetve skás, helyenként funkos lüktetésű indiepop-dalok váltották fel. A december 12-ei koncertre elővételben jegyet váltók pedig abban az örömben részesülnek, hogy ők (és csak ők!) letölthetik a Carbovaris beharangozó kislemezét, a Sand and Dustot.

A Carbovaris mellett a második albumát ugyancsak idén megjelentető, négytagú, lendületes indie-t játszó salzburgi zenekar, a Steaming Satellites, a Battery Band és a The Biebers lép még színpadra.

Jegyek elővételben kaphatóak az A38 honlapján és a helyszínen 800 Ft-ért, a koncert napján 1000 Ft-ért.

A koncertre most egy páros belépőt nyerhetsz a zenekar jóvoltából, mindössze egy kérdésre kell válaszolni: Hol forgatta a Carbovaris az új klipjét? A helyes megfejtéseket a Lángoló-Carbovaris-Játék tárggyal a jatek@langologitarok.hu címre kell küldeni.


indie pop rock hír carbovaris steamin satellite



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása