2013.12.28. 12:00 – Kőváry Zoltán

Pörgesd fel a hüllőagyad - Imperial State Electric-lemezkritika

ISE cover.jpgImperial State Electric – Reptile Brain Music
(Psychout Records)

Paul MacLean neurobiológus 1960-as években kidolgozott modellje szerint az emberi agy három rétegből épül fel, amely az evolúció három lépcsőfokához köthető. A legfiatalabbnak tekinthető agykéreg és az emlősökkel közös limbikus rendszer alatt található a legősibb formáció, a hüllőagy, ami az ösztönös viselkedésért, az agresszióért, a territoriális viselkedésért és a dominanciáért felelős. De mi köze ennek a rockzenéhez?! Hát az, hogy az Imperial State Electric, a legendás svéd Nicke Andersson (ex The Hellacopters, ex Entombed) aktuális bandája sorrendben harmadik lemezén – a címe alapján – pontosan a hüllőagyunkat veszi célba. Ám aki ennek nyomán AC/DC-féle földbe döngölő 4/4-eket, vagy háromakkordos Ramones-nótákat vár, az csalódni fog. A dalokban ugyanis Nickétől megszokott módon a primitív ösztönök mellett a limbikus rendszer érzelmei és a neocortex agyafúrt megoldásai is fontos szerepet kaptak.

Nicke Andersson sosem arról volt híres, hogy szeret a babérjain ülni. Miután a Hellacopters 2008-ban feloszlott, eredeti foglalkozásához visszatérve dobosként csatlakozott Scott Morgan soul bandájához, a The Solution-höz, turnézott az MC5 életben maradt tagjaival, és Death Breath néven egy black metal formáción is ügyködött. 2010-re azonban már készen is állt legújabb zenekara, az Imperial State Electric, amelyben Nicke végre korlátlanul kiélheti a 70-es évek második felének (nem annyira) kemény aréna-rockja (Kiss, Cheap Trick, Blue Öyster Cult, Thin Lizzy) iránti olthatatlan szenvedélyét. A Hellacopters zenéjébe annak idején szinte minden belefért a Motown-soultól a Motörheadig, ezért nyilván nem lehet egyszerű egy másfajta keveréket kikotyvasztani ugyanazokból a hatásokból úgy, hogy a végeredmény ne legyen kitéve az állandó összehasonlítgatásoknak. Az Imperial State Electric közérthetőségre törekvő, a 70-es évek értelmében véve slágeres, de azért ízig-vérig klasszikus rock n roll attitűddel átitatott lemezeket hoz össze évről-évre, amelyek azonban nem közelítik meg, vagy talán szándékosan nem is akarják megközelíteni a Hellacopters csúcslemezeinek, a High Visibilitynek és a By The Grace Of God-nak a zenei mélységeit. Talán ezért is nevezik Nicke-ék Reptile Brain Musicnak azt, amit csinálnak. Ilyen típusú dalok egyébként már a Hellacopters utolsó normális sorlemezén, a 2005-ös Rock n Roll is Dead-en is bőséggel előfordultak, szóval ez az irányvonal koránt sem nevezhető meglepőnek.

Az Imperial State Electric, tehát valójában (és szerencsére) egy koridegen zárvány, egy anakronisztikus időkapszula, mind zenéjét, mind megjelenését, mind munkastílusát tekintve. A banda ugyanis olyan tempót diktál, amilyet utoljára talán a 70-es években és a 80-as évek elején lehetett látni; megalakulásuk óta a gyakorlatilag megállás nélkül aktívak. Bemutatkozó 2010-es lemezük után 2011-ben már koncertalbummal jelentkeztek, 2012 januárjában kihozták a az első korongnál sokkal jobban sikerült Pop War-t, ontották az extra kislemezeket, amiket aztán 2013-ban feldolgozásokkal kiegészítve kiadták egy exkluzív japán válogatáson, a Radio Electricen.

A Pop War turné idei őszi befejezése után nem sokkal már hallható volt az új lemez beharangozó single-je, a lendületes Reptile Brain, amin furcsamód nem Nicke, hanem a szebb napokat megélt új-zélandi The Datsunsból leszerződtetett basszgitáros-énekes Dolf de Borst idegesen vibráló orgánumát élvezhettük. A Reptile Brain Music aztán november végén jelent meg egységes és folyamatosan nyomatott, oldschool grafikás, őshüllős-csúszómászós vizuál-körítéssel, amely valahol az irónián túl, de még a röhejességen innen lokalizálható gesztus, beleszámítva azt is, hogy valószínűleg szándékosan utal arra, amit a dinoszaurusz a rockzenével kapcsolatban jelenteni szokott.

Az anyag háromnegyede megnyugtatóan hozza az eddigi munkák színvonalát. A lemezt nyitó alig két perces Emptiness Into The Void igazi pofába mászó rock n roll, semmi felesleges sallang vagy túlokoskodás, talán ami újdonságként hat, azok a kiállásokban beúszó vintage analóg szintetizátor-hangok, amelyek aztán a harmadik, számomra valamiért a Thin Lizzy Chinatownját idéző dögös, Faustian bargainsben is visszatérnek. Az Underwhelmed riffelése már a korai Kiss-vonalat (pl. Strutter) hozza, nagyon dallamos, fülbemászó refrénnel, ami a korai Hellacopters rajongóinál garantáltan kicsapja majd a biztosítékot. Azt egy kicsit sajnálom, hogy a Reptile Brain-nek nem az a változata került fel az albumra, amit Nicke énekel; ez ugyan nem annyira tempós, mint a Rolf-féle verzió, de Andersson ezerszer jobb énekes a basszusgitárosnál. (Szerencsére a kislemez b-oldalán Reptile Sludge címmel szerepel.) A lemez egyik, ha nem a legjobb dala a shuffle ritmusú, glames-tapsolós More Than Enough Of Your Love, amiben jól megfér egymás mellett a refrénben felhangzó női vokál és a direkt Thin Lizzy-s ikergitározás.

A lemez lendülete azonban ezt követően megtörik a bluesos, depresszív Dead Things-zel. (Érdekes, hogy ugyanezt a szerkezetet megjátszották az előző albumon is a Waltz for Vincent-tel). Az Apologize ugyan javít a helyzeten, de az utána következő két dal (Stay The Night, Eyes) már-már soft-rockos, és ami még rosszabb, érthetetlenül gyenge. Az utolsó három kompozíció, a teperősen gyors Born Again, a soulos, kicsit a Solutionre emlékeztető Nothing Like You Said It Would Be és az epikus Down In The Bunker viszont hál’ istennek teljesen rendben van, így kénytelen vagyok azt mondani, hogy a két-három ominózus kisiklás nélkül egy fasza tízszámos lemezzel lett volna dolgunk. (A Pop War is csak tíz dalból állt, igazán követhették volna a hagyományt.) Így viszont a konklúzió az, hogy alapvetően nincs gond az Imperial State Electric új produkciójával; a dalok elég jók, az ének kiváló, a gitárszólók parádésak, az üzenet egyszerű: pörgesd fel a hüllőagyad és szóljon a rock. És ha a véletlenül elcsípnénk őket koncerten (jelenleg az ős Hellacopters-tag és ex Backyard Babies-gitáros Dregennel turnéznak), akkor reménykedjünk, hogy az a pár felejthető szám kimarad majd a setlist-ből.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,3/5)

lemezkritika pop rock ezt hallgasd imperial state electric



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.