Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Gossip – A Joyful Noise
(Sony Music)
Nem fogok úgy nekikezdeni ennek a kritikának, hogy nagy popszakértőnek állítom be magam. A rockzene az én terepem, és nem az elektro vagy a funky. Minden évben van azonban legalább egy poplemez, ami valahogy elkap, és ugyanúgy agyon tudom hallgatni, mintha mondjuk egy új Mastodon-album lenne. 2012-ben például nagyon tudtam szeretni a Gossip új anyagát.
Először, még a 2009-es Music For Men lemez előtt, egy plakáton láttam a zenekart a londoni metróban. Akkor úgy gondoltam, hogy a britek megint megtalálták maguknak a polgárpukkasztó tutit. Egy túlsúlyos lányt, aki hónaljszőrét mutogatva, tetovált szemöldökkel belenyomja az arcunkba a melleit. De mit ad isten, a dolog működött, a nevet megjegyeztem, majd az első, igazi nagy sláger, a Heavy Cross megjelenésekor jött a döbbenet, hogy ennek a csajnak micsoda hangja van, és igazából kit érdekel, hogy hogy néz ki. A fésületlen, dinamikus popzene csak rátett egy lapáttal, maga a dal pedig tökéletes.
Közösségi zenealkotással sokan próbálkoztak az utóbbi időben, elég mondjuk Beck illetve a Bloody Beetroots
Nyolcvanöt éves korában meghalt Patti Page Grammy-díjas amerikai énekesnő. Az egy ideje szívproblémákkal küzdő Page egy dél-kaliforniai idősek otthonában hunyt el, de a gondozók szerint előző nap még semmi jel sem utalt arra, hogy állapota rosszabbodott volna. Az énekesnő több mint 100 millió lemezt adott el 67 éves karrierje során és 1998-ban Grammy-díjjal is jutalmazták a Live at Carnegie Hall: The 50th Anniversary Concert című koncertlemezéért. Az idén életműdíjra jelölt énekesnő olyan klasszikus popdalokkal lett ismert még az '50-es években, mint a Tennessee Waltz, a (How Much Is That) Doggie in the Window, az I Went to Your Wedding és az All My Love (Bolero), de a modern kor számára a White Stripes is felfedezte őket, akik a 2007-es, Grammy-díjat nyerő Icky Thump című albumukon dolgozták fel Page 1952-es Conquestjét. A hajtás után ezt is illetve Patti Page legismertebb dalát, a Tennessee Waltzot is megmutatjuk.
Új videó készült a Skrillex tavalyi Bangarang EP-jén található Summit című dalhoz, amelyben az az Ellie Goulding is közreműködik, akivel a dubstep producernek egy rövidebb ideig viszonya is volt, de végül szétmentek. A klip akár egy brostep életérzés videó is lehetne, hiszen semmi másról nem szól, mint trendi, jóvágású fiatalokról. akik szimplán jól érzik magukat, isznak, szívnak és buliznak, miközben a háttérben szól a Summit, ami a Skrillex-sztenderdhez képest még egy viszonylag könnyedebb, ordenáréskodástól mentes dal, sok újrafelhasznált trance/acid house szintivel.
Gondolkoztatok már rajta valaha, hogy milyen lehet az Az otthontalanság otthonát próbálni? (Már azon túl, hogy 1-0 Nick Hornby-nak.) Hogy hogy van az, amikor a próbateremben elszakad egy húr, mellényúl a zongorista, nem ugrik be a szöveg, vagy bármi egyéb banális dolog történik, netán a „semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen" pusztán az ütemszám megfelelő társa – szóval, mikor kizökken a kerék, és a katarzis helyett csak a profizmus zötyögése marad? (Merthogy – a félreértések elkerülése végett – katarzis igenis létezhet popzenében is, és pont ez, pontosabban az elemelkedés, a megtisztulás képessége az, ami a Quimby-t a mezőny átlagos tagjai fölé emeli.) (A kép nem a helyszínen készült. Fotó: Mohai Balázs/MTI)
Már gőzerővel dolgozik ötödik nagylemezén Dizzee Rascal, aki a 2007-es The Mixtape Vol. 1 után újabb válogatást jelentetett meg, amin a Bassline Junkie című dal is szerepel, amihez videót is forgattak. A nagyon vicces klipben Dizzee egy basszusfanatikus lelkipásztort alakít, aki megprónbálja jobb útra téríteni az embereket. Ezt két hatalmas hangfallal és csutkára tekert basszussal próbálja elérni, majd egy börtönben és egy templomban is terjeszti az igét, miszerint: I don’t need no speed, I don’t need no heroin, I don’t want no coke, you can keep your ketamine, I’m a bassline junkie", ami annyit tesz, hogy nem kell neki sem speed, sem heroin vagy kokain, a lónyugtató meg pláne, hiszen ő egy basszusfüggő. Klip a hajtás a után.
Szilveszter napján kellett bírósági meghallgatáson megjelennie Ian Watkins énekesnek, aki ellen
Nehéz dolog, ha az ember mindenféle elvárásokkal indul neki egy koncertnek. Még akkor is, ha nem vár semmi extrát az estétől, és nagyjából tudatában van annak, mit is fog kapni. Paradox, mi? Szerintem is. (Fotó: Bese Zoltán/F.O. System-Facebook)
Épp Justin Bieber popénekes fehér, út mentén parkoló Ferrarijáról készített képet egy paparazzi Los Angelesben, amikor egy autó elgázolta, nyilatkozta a rendőrség a