2013.03.31. 14:39 – Sajó Dávid

Balhé a Barbie házban - klipmegosztás

tyler3.jpgA hétközi klipdömping ellenére bőven maradt még olyan alkotás, amiről mindenképpen érdemes pár szót ejteni. Ilyen például Tyler, The Creator fantasztikus klipje illetve Captain Murphy kissé bizarr videója, aki valójában az eddig producerként ismert Flying Lotus, de a pálmát kétségtelenül a Ghost B.C. viszi el, akik egyházi asszonyokat vetkőztetnek pucérra. Érkezett sok haza alkotás is, első videóját készítette el a pécsi ZUD electro-metal formáció, Riddler zenekari felállással forgatott kisfilmet, de lesz még Makám illetve Elefánt is.


elefánt makám riddler klipmegosztás tyler the creator captain murphy ghost bc zud



2013.03.31. 10:30 – Lángoló Gitárok

Bemutatta egyik új dalát a Queens Of The Stone Age

Legutóbb akkor írtunk a Queens Of The Stone Age-ről, amikor kiderült, hogy az Actic Monkeys-os Alex Turner is szerepel Josh Homme-mék új, júniusban megjelenő, ... Like Clockwork című nagylemezén, ahol többek között olyanok mellett játszik, mint Trent Reznor vagy Elton John. Az amerikai rockzenekar azóta elkezdte a koncertezést, felléptek ugyanis a Lollapalooza fesztivál brazíliai kiadásán, ahol természetesen már mutattak is valamit az új anyagból, illetve az is kiderült, hogy a Mars Volta első három nagylemezét feljátszó Jon Theodore nem csak az új albumon dobol, hanem élőben is. Szóval az alábbi felvételen a dobos és a My God is the Sun is egyszerre mutatkozik be itt a Lángoló Gitárokon.


rock hír queens of the stone age



2013.03.29. 13:00 – Lángoló Gitárok

Magyarul énekel a Carbonfools - klippremier

carbon.jpgMagyar nyelvű dalt énekel legújabb videójában a Carbonfools, amely a Lángoló Gitárokon látható először. Igaz, a szám valójában a Hideaway című szerzeményük angol szövegének magyar fordítása, amivel a Carbonfools a parlament által leszavazott magyar rádiók zenei kvótájával kapcsolatos módosításra reagál, aminek köszönhetően az eddig kizárólag angolul éneklő együttes nem számít hazai produkciónak. "Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje megpróbálkoznunk egy magyar dalszöveggel. Az egyik legnépszerűbb számunk, a Hideaway szövegét magyarítottuk. A dal képi világához felhasználtuk a Hideaway eredeti videoklipjének képanyagát, és új részeket is forgattunk hozzá, a végeredmény pedig egy vidám, jó hangulatú anyag lett. Pályafutásunk során először csináltunk ilyet." - mondta DJ Titusz, a The Carbonfools alapítótagja. A zenekar legközelebb április 5-én lép fel Budapesten az Akváriumban, ahol a Background lesz az együttes vendége. Hajtás után az új Carbonfools-videó.


premier pop hír exkluzív elektronikus carbonfools



2013.03.29. 12:04 – Sajó Dávid

Szuicid hajlamú szörfözés - Wavves-lemezkritika

wavves.jpgWavves - Afraid of Heights
(Mom+Pop / Warner Bros.)

Az egész amerikai lo-fi színtér egyik legmegosztóbb, egyben legnépszerűbb produkciója Nathan Williams hálószobaprojektje, amely két blogkedvenc barkácslemez után alakult teljes értékű együttessé, és adta ki 2010-ben az első valóban komolyan vehető stúdióalbumát. A Wavves azóta a kaliforniai garázsrock kirakatcsapata lett, pedig nagyon sok jel arra mutatott, hogy Nathan Williams frontember nem fogja bírni mentálisan azt a nyomást, amit a sajtó és a rajongók gyakorolnak rá. Az Afraid of Heights azonban tökéletesen illeszkedik a Wavves fejlődéstörténetébe és ez Williams eddigi legérettebb alkotása.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,8/5)

lemezkritika punk surf garázsrock wavves nathan williams ezt hallgasd



2013.03.29. 10:46 – Lángoló Gitárok

Ilyen a magyar hiphophatalom - 24 rapper szövegel ugyanabban a dalban

hiphop.jpgÁprilis 5-én új nagylemezzel jelentkezik a Hősök - amely a Lángoló Gitárokon aznap meghallgatható lesz - erről korábban megmutattuk már a Tűz lesz, Út a vadonba és a Megismételhetetlen című dalokat, most pedig itt a Hip Hop Hatalalom, a rapformáció eddig legnagyobb projektje, amelyben összesen 24 mc működik közre (Mentha, Eckü, Bankos, Jambalaya, Vészk’Járat, Joeker, Punnany Massif, DSP, Tkyd, Sub Bass Monster, Brash, Busa Pista, Barbárfivérek, Fura Csé, Docta & Diaz, Animal Cannibals). DJ Gozth szkreccsel, az alapot pedig az a Mr. Joeker készítette, akinek a tavalyi instrumentális lemezéről is írtunk illetve a videóban látható graffiti Nikon munkája. A közreműködők mindannyian a rapzene szeretetéről szövegelnek egy lepusztult gyártelepen és videó játékideje majdnem eléri a nyolc percet. Ehhez hasonló  vállalkozás volt korábban az Animal Cannibals Északon Délen című száma is, de ennyi rapper egyszerre még sohasem szerepelt egy dalban a hazai hiphop színtérből. A hajtás után megmutatjuk a Hősök új videóját.


hiphop hír rap hősök



2013.03.29. 08:46 – Lángoló Gitárok

Már megint az utolsó Ministry-lemez jön

From Beer To Eternity címmel szeptemberben jelenik meg a Ministry új nagylemeze, ami Al Jourgensen főnök szerint az egyik legkreatívabb anyag lesz, amit az industrial metal csapat valaha kiadott. Az album dalait még tavaly decemberben írták egy nagyon termékeny 19 nap alatt, közvetlen Mike Scaccia gitáros halála előtt. Jourgensen a Noiseynak elmondta, hogy Scaccia biztos, hogy nagyon büszke lenne a lemezre, amin van bluestól kezdve a dubon át a súlyos gitárokig minden. A jövőbeli tervekről az énekes elmondta, hogy valószínűleg csinálnak majd koncerteket a néhai gitáros emlékére, de turné biztos nem lesz, mivel a Ministrynek Scacciával kell halnia, akinek majdnem ugyanolyan fontos része volt a zenekar, mint Jourgensennek. A Ministry egyszer már feloszlott, igaz, 2008-ban csupán okafogyottá vált a működésük, lévén, hogy George W. Bush leköszönt az Egyesült Államok elnöki posztjáról, márpedig Jourgensennek a 2004-es Houses of the Molé, a 2006-os Rio Grande Blood és a 2007-es The Last Sucker lemezeken csak Bush volt a gondja. Akit érdekel a fél év múlva megjelenő lemez tracklistája, kattintson lejjebb. (Fotó: Kálló Páter/Sziget.hu)


metál hír industrial ministry



2013.03.29. 08:28 – Lángoló Gitárok

Soothe My Soul - Új Depeche Mode-videó

dm.jpgA Heaven után újabb videóval rukkolt ki a nemrég stúdióalbumot megjelentető Depeche Mode. A májusban a Puskás Ferenc Stadionban is fellépő zenekar a Soothe My Soul című dalhoz forgatott klipet Warren Fu rendezésében. A fekete-fehér kisfilmben láthatjuk a zenekar tagjait, egy meztelen női modellt és egy kígyót. Sok közeli felvétel és láthatóan töltelék vágókép mellett nem igazán tudjuk megfejteni annak az értelmét, hogy miért kellett csak a képernyőt közepét kihasználni és két oldalt ekkora üres helyet hagyni, miközben ezt a képsorok egyáltalán nem indokolták. Mindenesetre az új Depeche Mode-videót megmutatjuk a hajtás után.


hír elektronikus depeche mode



2013.03.28. 16:59 – Rácz Mihály

Egy igazán jó cimbalom minimum 80 kiló - Interjú Unger Balázzsal, a Cimbaliband vezetőjével

A balkáni zenét játszó bandák közül az egyik legizgalmasabb és legszínesebb a kárpát-medencei népzenére úgy mindenestül építő Cimbaliband – és ez még csak a történet eleje. A termékeny, hetedik albumára készülő, és gyakran úton lévő zenekar motorjával, az agilis, önszervező és komoly szakmai múlttal rendelkező népzenésszel, Unger Balázzsal beszélgettünk, akit úgy is emlegetnek, mint a cimbalom Chuck Berryje.


interjú folk cimbaliband



2013.03.28. 14:50 – Sajó Dávid

Elég már a vinnyogásból - The Strokes-lemezkritika

strokes1.jpgThe Strokes - Comedown Machine
(RCA Records)

A Strokes 2001-es Is This It bemutatkozó lemeze kétségtelenül a 21. század egyik legjobb rockzenei alkotása, amely később a garázsrock feléledés időszakának egyik emblematikus alkotása lett. Azóta sok víz lefolyt már New York csatornarendszerén, a Strokes tagjai kis ideig szólóban nyomultak, aztán 2011-ben kihozták az Anglest, amellyel egyértelműen üzentek a kizárólag bőrdzsekiben és csőnadrágban gondolkozó rajongóknak: a progressziónak ára van és tökre nem érdekel minket mit akartok. Ezzel csak annyi baj van, hogy egy ideje az emberek nagy részét már nem érdekli a Strokes, így nem csoda, hogy a Comedown Machine meglehetősen vegyes érzéseket váltott ki belőlünk és a lemezkritika végén már zenekari feloszlást is vizionálunk, de ne legyen igazunk.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (3,7/5)

lemezkritika indie rock the strokes garázsrock



2013.03.28. 10:57 – Lángoló Gitárok

Kapuzárási pánikban szenvedő minótaurosz - Új Thee Oh Sees-videó

thee.jpgA San Francisco-i Thee Oh Sees 2008 óta hat nagylemezt hozott össze (ha nem számítjuk azokat, amelyeket más néven adtak ki) és a tavaly szeptemberben megjelent Putrifiers II-t április 16-án már is új album követi, amiről egy új klipes dal is megjelent most. A Minotaur a közelgő Floating Coffins lemez záródala és a zenekar psych rock vadulásától eltérően ez egy vonósokkal megspékelt rajzfilmes ballada, amelyhez tökéletesen illik az együttes frontembere által rendezett videó. Ebben John Dwyer egy kapuzárási pánikban szenvedő minótauroszt játszik, aki kezd beleszürkülni a munkájába, ami a Thee Oh Sees énekesnőjének láncraveréséből, étkeztetéséből és a potenciális megmentőt legyilkolásából áll. Ő legszívesebben csak strandlabdázna a tengerparton szíve hölgyével, de állandóan megzavarja őket valaki, itt éppen két bátor kereszteslovag, akik egyébként szintén a zenekar tagjai. A szörnyeteg otthonába beérve egyikük kénytelen otthagyni a fejét, mire a másikuk a bátorságát összegyűjtve visszamegy a raboskodó nőért és elvágja a tévé előtt szunyókáló minótaurosz torkát. A Thee Oh Sees a Lupine Dominus után tehát ismét egy remek kisfilmet hozott össze, amit megmutatunk a hajtás után.


hír garázsrock thee oh sees psych rock



2013.03.28. 09:30 – sajó d.

Frissen a garázsból: Egy-egy új dal Ty Segalltól és Hanni el Khatibtól

hannipennycover.jpgKét kaliforniai garázsrocker is új dallal jelentkezik, az egyikük a tavaly három nagylemezt is legyártó Ty Segall, a másik pedig az április végén a második stúdióalbumára készülő Hanni el Khatib. A San Francisco-i Segall egy korábbi zenekarának két tagjával alakított új formációt Fuzz néven és a hírek szerint már nagyban dolgoznak a bemutatkozó albumukon, addig is az április 16-án megjelenő Sleigh Ride kislemez A-oldalas száma meghallgatható a SPIN-en. A Los Angeles-i palesztin-filippínó Hanni el Khatibbal külön is foglalkoztunk már korábban, legutóbb például egy nagyon vagány motoros videoklip kapcsán. A garázsrocker április végén jelenteti meg a Head In The Dirtöt, ami a két évvel ezelőtti bemutatkozó lemezének a folytatása, és a produceri feladatokat Dan Auerbach Black Keys-frontember végzi rajta. A Family után itt a második a dal az albumról, amin már erősen érződik a Black Keys énekes gitárosának hatása: élettel teli hangszerelés, fúvósok, Hammond-orgona és gyermekded zongoradallam jellemzi a mindenféle garázs mivoltot nélkülöző dalt, nem hiába jut eszünkbe ennek hallatán a tavalyi év egyik kedvenc lemeze a JEFF the Brotherhoodtól, amelynek szintén Auerbach volt a producere. A Penny című dalt megmutatjuk a hajtás után.


hír garázsrock dan auerbach fuzz hanni el khatib ty segall



2013.03.28. 08:30 – Lángoló Gitárok

Itt az új dal House doki következő blueslemezéről

Most, hogy többé nem kell Hugh Laurie-nak Dr. House köcsögösködő főorvos karakterét magára öltenie, a színésznek ismét maradt ideje a zenélésre és idén hozza ki a folytatását a 2011-es Let Them Talk blueslemeznek. A május 6-án megjelenő Didn't It Rainre már lehet előrendeléseket tenni és közben itt is van róla az első dal, amihez még egy egész hangulatos videó is készült, ebben House doki két társával a hátsó ülésen süvít egy '63-as Cadillacben, majd megállnak kicsit zenélni egy útszéli motelben, szebbnél szebb hangszerekkel a kezükben. A Louisiana Blues most ingyenesen letölthető az Amazon.com-ról, mi pedig megmutatjuk a videót a hajtás után.


hír blues dr. house hugh laurie