2013.04.28. 17:40 – Sajó Dávid

Túl kicsi az a költségvetés - klipmegosztás

szleng.jpgÖsszesen hat magyar videó került be a mai klipmegosztásba, lesz köztük grime, indie rock, elektronika és metál is. A TheShowCrew maradt az urbánus környezetnél, a Carbovaris koncertklippel jelentkezik, a Headshotboyz pedig Mayberian Sanskülottsnak készített remixet, így a klip is kisebb átdolgozásra került. Három feltörekvő zenekartől is mutatunk új videót, lesz Pedig, Hidegzuhany és Poison of Marvel is.


pedig headshotboyz klipmegosztás carbovaris hidegzuhany poison of marvel mayberian sanskülotts theshowcrew



2013.04.27. 19:16 – Dankó Gábor

Az AC/DC-vel egy kalapban - Meshuggah-koncertkritika

Meshuggah @ A38 Hajó, 2013.04.26.

A Meshuggah saját magát csalta csapdába, mikor 1998-ban kijött a Chaosphere című nagylemezével. Az első albumával 1991-ben debütáló svéd metálzenekar addigra megalkotta azt a hangzást, amit azóta polírozgatni ugyan tudott, de hozzátenni már nem sokat volt képes. Kis túlzással ezért nem érdemel szót a 2012-ben kiadott Koloss lemezük sem, mert azon is csak nagyjából ugyanazt a groove orientált, poliritmikus, transzba ejtő, ordibálós extrém zenét kapjuk, amit például a 2002-es Nothingon is. Ami persze annyira különleges, hogy semmi mással össze nem téveszthető, és bárki nevetségessé válik, aki csak egy kicsit is elkezdi másolni. A Meshuggah mára lényegében bekerült abba a kalapba, amiben az olyan rockzenekarok vannak, mint az AC/DC, a Motörhead, a Slayer vagy mondjuk a Bad Religion. Legendák, akik egyszer, régen létrehoztak valami nagyot, egy örök hivatkozási alapot, aztán évtizedekig ugyanazt a lemezt adják ki újra és újra. És pont emiatt kötelező minden igazi zenebuzi számára megnézni őket legalább egyszer az életben. (A kép nem a helyszínen készült. Fotó: Szémann Tamás)

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (3,3/5)

metál koncertbeszámoló meshuggah



2013.04.27. 10:13 – Lángoló Gitárok

Phallos Mortuus rituális doboz a Ghosttól

Furamörcs

phallos_mortuus_ritual_box_set.gifNemrég megírtuk, mit gondolunk a svéd Ghost metálos popznekekar második lemezéről, az Infestissumamról, de lehet az bármilyen, ha olyan díszdobozt is árulnak, amihez nem is tettek CD-t. Rejtély, hogy egyáltalán pólót minek csomagoltak a Bibliára hasonlító, vörös bársonnyal bélelt pakkhoz. Igaz, meg kell említeni, hogy ezt a fajta pólót kizárólag ehhez a díszdobozhoz adják, úgyhogy lehet memorizálni a mintát, mert aki ilyenben feszít, annak a többi kiegészítő is meglesz otthon. A Phallos Mortuus rituális dobozhoz jár ugyanis egy válási papír, biankó, tehát attól lehet elválni, akitől csak szeretnénk. Jár hozzá egy medál is, de a java most jön. Aki kifizeti a kétszáz dolláros vételárat, az kap egy Ghost-logós análkúpot, és egy II. Emeritus pápa másával dombornyomott szilikon dildót. Akinek ez a szett nem ér meg ennyit, és nem kell a díszcsomagolás, csak a fallosz, az külön is megrendelheti. Az aprólékosan kidolgozott szilikon eszköz, diszkrét csomagolásban száz dollárba kerül.


pop metál ghost furamörcs



2013.04.26. 16:00 – Lángoló Gitárok

Intenzív turnézás látható a Kvelertak új videójában

kvelertak_image003_1.jpgAz utóbbi időben amolyan underground messiássá vált norvég Kvelertak már két videót is kihozott legutóbbi, Meir című nagylemezéhez, most pedig itt a harmadik. A Stian Andersen és Erik Treimann által készített videó Londonban, Kölnben, Párizsban és Oslóban készült, de nem sima koncertfelvétel, hanem inkább turnémontázs a színpadon kívüli jeleneteknek köszönhetően. A norvég nyelven daloló hardcore-os blackandroll csapat új klipjét alább lehet megnézni.


metál hír black kvelertak



2013.04.26. 15:10 – Lángoló Gitárok

Indie filmben zenél Flying Lotus

flylo.jpgTerence Nance rendező most nagyon örülhet, mivel legújabb filmjének minősége zenei téren bizony nagyon is rendben lesz, annak score-ját ugyanis Flying Lotus jegyzi. A részben animációs technológiával készült An Oversimplification of Her Beauty produceri székében Jay-Z foglal helyet, tengerentúlon pedig már gőzerővel játsszák a mozik, és egyelőre elég vegyes kritikákat termel. A cselekmény egy művész perspektíváján keresztül mutatja be a szeretetet és az ahhoz kapcsolódó egyéb tényezők hálóját, így leírás alapján is érződik, hogy FlyLo-t nem rossz húzás egy ilyen világba beleékelni. A furcsa, festményszerű előzetes erre pedig még rá is erősít, alatta a Cosmogrammán szereplő Computer Face//Pure Being dallamai lüktetnek. Videó a tovább mögött.


filmzene elektronikus



2013.04.26. 14:50 – Hirdetés

Új elképzelések és rég nem látott előadók a Szegedi Ifjúsági Napokon

Megújult arculattal, honlappal, új Facebook oldallal, rég nem látott előadókkal, kedvezőbb árakkal, és egy ingyenes 0. nappal (augusztus 20.) várja látogatóit hazánk legzöldebb fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők a tavalyi SZIN-ről kapott visszajelzéseket figyelembe véve, új gondolatokat, ötleteket felhasználva alakították ki a fesztivál új megjelenését, programját és a szlogen révén kifejezett üzenetet: Tőled színes! 


fesztivál hír szin



2013.04.26. 13:59 – Lángoló Gitárok

Jön Nas, az Above & Beyond és Modestep is a Balaton Soundra

nas.jpgIsmét új neveket jelentettek be az idei Balaton Sound fesztiválra, közülük mindenképpen kiemelkedik Nas, akinek 2007-es budapesti fellépése botrányos körülmények miatt elmaradt annak idején. A Wu-Tang Clan és az egyik legjobb rapszövegírónak tartott Nas garancia arra, hogy a hiphop őrültek is megkapják a magukét, főleg hogy az idén 10 éves, a friss Sziget-himnuszt is jegyző Punnany Massif is fellép az eseményen egy különleges, elektronikus produkcióval. Ha már elektronika és az élő fellépés, ismét Magyarországra jön a rockzenét dubsteppel ötvöző Modestep, az Above & Beyond trance alapvetés, a drum and bass felhozatalra pedig Friction erősít rá. Lesz olasz (MiniCoolBoy) és brit (Slam) techno is, de haza színtér is képviselteti majd magát. Karányi például egy különleges, jubileumi bulival készül több haza közreműködővel, de lesz még Brains, Carbonfools, Chris.SU, Irie Maffia, Matt-U, Sena, Palotai és Vad Fruttik is.


fesztivál hír nas balaton sound friction punnany massif modestep



2013.04.26. 12:05 – raffera

Szerelem minden szögből - Új Disclosure-, Bonobo-, Is Tropical-, és Mount Kimbie-videó (18+)

a38_1.jpgA tavaszközépi videofront tovább folytatódik, sorra bújnak elő a betegebbnél betegebb mozgóképes anyagok, és ez a tendencia úgy látszik, nem mostanában fog megtörni. Hajtás után szomorkodhatunk Bonobóval, trippelünk a Mount Kimbie-vel, romantikázunk a Disclosure-rel és tulajdonképpen az Is Tropicallal is, csak kicsit másképpen. Négy új elektronikus zenei videoklip a posztdubsteptől a UK-house-ig.


indie hír elektronikus klip bonobo mount kimbie is tropical disclosure



2013.04.26. 11:45 – Lángoló Gitárok

Különleges bulival és koncertekkel ünnepel a tízéves A38

a38.jpgLassan tíz éve annak, hogy megnyitott az A38 Hajó Maceo Parker koncertjével, azóta pedig a hajó lett Budapest egyik legjobb szórakozóhelye a Lonely Planet és az Electronic Beats olvasói szerint is. A szórakozóhely nagyszabású születésnapi bulival ünnepli a jubileumot, méghozzá José González triójával, a Junippal, amit a válogatott magyar zenészekből és költőkből álló Rájátszás produkciója vezet majd fel, az estét pedig az a Tosca zárja, amelynek két tagja Richard Dorfmeister Rupert Huber. Megnyílik a tetőterasz is, ahol megkezdi a szezonját a heti rendszerességgel megtartott Random Trip illetve az éttermi részben a Budapest Bár Ínyenceknek gasztro-zenei program várja az érdeklődőket. Az eseményre különleges fényshow-val és vetítéssel készülnek a szervezők a Kiégő Izzók társulat. Ezzel megkezdődik az A38 intenzív tavasz-nyári szezonja, olyan fellépőkkel, mint a Gallows, a Caravan Palace, a Billy Talent. Május másodikán jön a !!! (chk chk chk) sacramentói dance punk kollektíva, két nappal később az elbűvölő Sophie Hunger adja elő a hajón a folk-blues-pop szentháromság köré épülő dalait.


hír !!! a38 josé gonzález tosca rájátszás sophie hunger junip



2013.04.26. 09:57 – Lángoló Gitárok

Four Tetet dolgozott fel az Atoms For Peace

yorke.pngThom Yorke vonzalma az elektronikus zenéhez nem újdonság, így annyira mi sem lepődtünk meg, amikor találkoztunk az Atoms For Peace Four Tet-átdolgozásával. A márciusban egy igencsak erős lemezt készítő zenekar elhagyta a Pyramid című dal négynegyedét, majd darabokra szabdalta a vokálmintákat, hogy aztán a negyedik percnél basszusnehezítsen kicsit a szerzeményen. A Four Tet egyébként idén a Balaton Soundon is fellép, miközben az Atoms For Peace majd Magyarországon átutazva koncertezik a szerbiai Exit fesztiválon. Hajtás után megmutatjuk Thom Yorke-ék Four Tet-átdolgozását.


hír thom yorke elektronikus four tet atoms for peace



2013.04.26. 08:42 – Lángoló Gitárok

Itt a Sziget himnusza a Punnany Massiftól

sziget_1.jpgElkészült a nyáron fesztiválköztársasággá alakuló Sziget hivatalos himnusza, amelyet a pécsi Punnany Massif zenekar készített, ráadásul egy nagyon látványos, felszabadult hangulatú videót is kapott a dal fesztivál korábbi felvételeiből, nekünk pár pillanatra Lemmyt is sikerült kiszúrnunk a Motörhead-koncerten. "A Sziget Fesztiválköztársaság a szabadság "köztársasága". A Sziget a szabadság szimbóluma. A Sziget ma is arról szól, mint húsz éve, hogy tudniillik itt mindent szabad, de semmi nem kötelező, szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni és legfőképp szabad választani, sok minden és sok mindenki közül és szabad önmagunknak lenni, mert ez a Sziget a szabadság szigete. A Punnany Massif pedig ezen életérzés élharcosa. Így lehetett, hogy a zenekar nemsokára megjelenő lemezének most napvilágot látott első dala, a Szabadon című sikervárományos és a Sziget egymásra talált és lett a dal a Sziget hivatalos himnusza. Mindannyiunk örömére és a szabadság dicsőítésére. “Hisz mindenütt jó, de legjobb a szabadban, szalmaszállal a szájban, szalmakalapban. Nincs idő se tér, se hajtás a keresetér’.” - áll a Sziget fesztivál hivatalos sajtóközleményében. A hajtás után megmutatjuk a Sziget új himnuszát.


sziget hír himnusz punnany massif



2013.04.25. 17:28 – Lángoló Gitárok

Fülbemászó popdalt írt a Sigur Rós

Ugyan a keményedésről szól a Sigur Rós idei éve, de mivel az az izlandi zenekar esetében ez nagyjából akkor is bekövetkezik, ha kicsit erősebben pengetik meg az akusztikus gitárt kihangosítás nélkül, így a most kiadott Ísjaki az ő mércéjükkel mérve már maga a véres death metal is lehetne. A popslágernek is beillő dal amúgy rendkívül fülbemászó, már első hallásra magával ragadja a hallgatót, úgyhogy ezzel, és a múltkor bemutatott Brennisteinn-nel együtt már egy elég jó albummá kezd kerekedni a június 18-án megjelenő Kveikur.


pop hír sigur rós