Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ahhoz képest, hogy nemrég még azt írtuk a Bloc Party nemsokára ismét pihenőre vonul, most itt van egy új dal a készülő EP-ről és egy videoklip is hozzá. A Ratchet című számot már egy ideje koncerteken is játsszák és szerepel majd az augusztus 13-án megjelenő The Nextwave Sessions EP-n is. A dalhoz készült klip a kultikus brit szürrealista animátor, Cyriak műve, aki mintha csak szimplán felhasználta volna a zenekar Octopus című videójának részleteit, majd azokból valami egészen megmagyarázhatatlan képsorokat kreált. Maga a szám egyébként simán jobb, mint a legutóbbi stúdióalbumuk nagy része, szóval mindenképpen érdemes megnézni az új Bloc Party-videót a hajtás után.
„A ritmusérzékemet teljes egészében a könnyűzenének köszönhetem” – vallja a turkui munkáscsaládból származó, alkatilag a tekintélyt parancsoló északi operaénekesek fenotípusába tartozó basszista, aki színpadi karrierjét fiúszopránként kezdte, majd három oktávnyi mutálást követően kezdett zenét tanulni, később tangóénekesi fizetéséből képezte tovább magát, a hetvenes évektől kezdve pedig a Bayreuthi Ünnepi Játékok és a Metropolitan mellett a világ leghíresebb operaszínpadainak visszavárt vendége. Matti Salminennel a Budapesti Wagner-napok Parsifal-előadásának szünetében beszélgettünk a Művészetek Palotájában: szóba került évekkel ezelőtti lábtörése, jövőre esedékes tengerparti tangóturnéja, a kölni magyar kultúrmaffiával való kapcsolata, és azt is elárulta, miért nincs rózsás véleménnyel a finn oktatási rendszerről. (Fotók: Szemkeő András)
Az eredetileg tavaly decemberre tervezett, majd
Pénteken Budapesten, a Bakelit Multi Art Centerben lép fel Kolumbia egyik legismertebb zenekara, a Skampida. A Lángoló Gitárok és a Bakelit Multi Art Center közös játékában most egy páros belépőt nyerhetsz koncertre, ha helyesen válaszolsz egy nagyon egyszerű kérdésre. A részletek és a kérdés a hajtás után.
Vodka a kézben, csobbanás a vízbe, sátrak közt hömpölygő tömeg, öltözők, színpad és backstage: igazi fesztiválhangulatba csöppent a Compact Disco a Fishing on Orfű fesztiválon. Ám, hogy a lazuláson kívül még milyen apropóból látogattak a fiúk Orfűre? Több hazai előadóhoz hasonlóan az esemény nulladik napjának estéjén a népszerű trió is átdolgozta a legendás Kispál és a Borz zenekar két dalát, amolyan compactosra formálva ezzel a 0 óra 2 perc, és a Szőkített nő című slágereket. S, hogy igazán kerek legyen az este, a srácok színpadra lépésük előtt nagy kedvencüket, Lovasi Andrást is kifaggatták. Hogy miről is volt szó pontosan? Kattints a részletekért!
A tavaly berobbant techno/house-producer, South London Ordnance karrierje igazi sikersztori, most pedig volt olyan kedves, hogy ingyenesen letölthetővé tett egy új dalt. A producer eddig öt önálló kislemezen van túl, ezek közül az utolsót a szakma egyik legnagyobbikánál, a Hotflush kiadónál sikerült megjelentetni, de a brit DJ remixelt már többek között a Warpnak és a Rinse-nek is. Most újabb jelentős állomás következik az egyelőre meredeken felfelé ívelő pályájában, ugyanis a titokzatos, valódi nevét gondosan takargató művész augusztusban elindítja saját kiadóját Aery Metals néven. A műveletnek pedig igencsak megadja a módját, az első kiadvány egy hétszámos dupla EP lesz majd (He Do The Police In Different Voices) önálló darabokkal, közreműködésekkel és feldolgozásokkal. A digitális változathoz egy ingyenes bónuszdal is jár, a Modular Splash-t a hajtás után hallgatható és ingyenesen letölthető mindössze egy emailcímért cserébe.
Megérkezett az első albumelőzetes Elton John új lemezéhez, amely eddig számos dátummódosításon és egy névváltozáson is átesett, mire elnyerte végleges formáját. Az eredetileg tavaly ősszel érkező, majd először idén februárra, májusra és végül szeptemberre áttolt The Diving Board címét először Voyeurre változtatták, majd később mégiscsak visszatértek az előbbi változathoz. A lemez szövegeit állítólag mindössze két nap alatt írták meg Bernie Taupinnal, már csak ebből kiindulva is simán hallgathattuk volna hamarabb az albumot, viszont a énekes úgy érezte, pár felvételt még hozzá kell toldani a kész anyaghoz, ezért T-Bone Burnett producerrel inkább visszatértek a stúdióba. A gospel-, soul- és countryalapú The Diving Board John saját bevallása szerint pályafutásának leginkább
Az új
Alighogy megjelent az