2013.08.01. 10:30 – Lángoló Gitárok

Új Gary Numan-album a láthatáron, itt van róla az első dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

numan.jpgHa nem számítjuk Gary Numan két évvel ezelőtti, demófelvételekből összetákolgatott albumát, a Dead Son Risingot, akkor már hét éve annak, hogy az angol new wave forradalmár új stúdiólemezt jelentetett meg. Ezt a hallgatást töri most meg az október 15-én landoló Splinterrel, amelyen állítólag a klasszikus Numan-hangzás mellett az arab kultúra hangzásvilágába is belekóstolhatunk. Az anyagon Robin Finck Nine Inch Nails-gitáros is közreműködik, ez a munkakapcsolat pedig úgy látszik, annyira elmélyült, hogy Numan a pár napja visszatérő koncertet adó zenekar mostanában esedékes turnéjában is szerepet kapott, két alkalommal is előfellépő lesz majd. Numan egyébként már a 2006-os Jagged után hozzákezdett következő lemezének tervezéséhez, de olyan apróságok jöttek közbe, mint egy jó kis depresszió, vagy három gyermekének születése, szóval egyéb dolga is akadt bőven. A lemezről már meg is hallgatható a nyitószám, az I Am Dust, ezt a tovább mögé dugtuk el.


new wave hír gary numan



2013.08.01. 09:30 – Lángoló Gitárok

Death of a Drum Machine – Új szám dBridge-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dbridge.jpgA már lassan húsz éve pályán lévő dBridge napjaink azon kevés előadóinak egyike, akik megpróbálják kisajtolni a drum'n'bass-ből azokat az új dolgokat, amiket még senki nem mondott el műfajon belül. Szóval nincs könnyű helyzetben. A jungle-ből indult veterán brit dj és producer augusztus 13-án, az R&S-en hozza ki idei első szólómaxiját, a háromtrekkes Move Way-t, amiről most a középső dal, a Death of a Drum Machine futott be nagy hirtelenjében. Így már a korong kétharmada elérhető, pár hete ugyanis a Skepticallal közösen felvett címadó dal szintén nyilvánosságra került, Már csak a zárótrekket fedi teljes homály. Az új szám nem akar nagyot mondani, amolyan apokaliptikus langyos vízként nyugisan elvan magának, de azért annyira nem nehéz elmerülni benne. A hajtás után mindkét dalt megmutatjuk, szóval ha valaki lemaradt volna az elsőről, az most pótolhatja.


hír elektronikus drum and bass dbridge



2013.08.01. 08:52 – Lángoló Gitárok

Hurrá, van hivatalos Minor Threat-póló!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megunta a kalózokkal való hadakozást Ian Mackaye, a Minor Threat legendás hardcore punk zenekar volt énekese, és megbízott egy céget, hogy hivatalosan árulja a zenekar pólóját. Mackaye sokáig próbálta felvenni a harcot a hamisítókkal, akik teljesen illegálisan árulták a csapat pólóit, most viszont feladta a küzdelmet. Az Urban Outfitters mostantól árulhat Minor Threat-pólót, bár meglepő módon elég drágán adják a ruhadarabot, ami az olcsó cd-iről és koncertjeiről híres Mackaye-től elég furcsa. A zenész amúgy nagyjából leszarja az egészet, ha valaki 28 dollárt akar fizetni egy pólóért, hát fizessen. A Mackaye vezette Dischord kiadó továbbra is elutasítja a pólók forgalmazását, úgyhogy senki ne reménykedjen abban, hogy mondjuk fugazis cuccban feszít majd mostantól. Hivatalosan legalábbis nem, mert nyomtatni bárki nyomtathat magának illegálisan. Ahogy tette azt az az ember is, akitől a Stereogum szerzője vásárolt egy a Repeater lemez borítójához hasonlóan dizájnolt This Is Not A Fugazi T-shirt feliratú pólót.


punk minor threat fugazi hardcore hír



2013.08.01. 08:33 – Lángoló Gitárok

Szeptemberben új The Field-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thefield.jpegA loopgyártásra épülő minimál elektronika vezéralakja, The Field (vagyis Axel Willner) tartja magát a szigorú két év - egy album ütemtervhez (most a különféle alteregóitól tekintsünk el), és mivel a legutolsó lemeze 2011-ben jött ki, nem kell nagy logikai zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, idén érkezik a következő. Willner sosem arról volt híres, hogy a lehető legtöbb dalt próbálja felzsúfolni az aktuális korongjára, és ez most sincs másképp, a szeptember 30-án befutó Cupid's Head összvissz hatszámos lesz majd. A svéd producer szerint ez jóval sötétebb és lassabb tempójúnak ígérkezik előző lemezéhez, a Looping State of Mind-hoz képest, és nyomokban fellelhető lesz benne a Loops Of Your Heart nevű aliasának ambient-felfogása. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy a 2011-es album sebességét még hova lehet lassítani, de már csak két hónapot kell várni, és kiderül.


hír elektronikus the field



2013.07.31. 16:37 – KirschAndrás

Moshógép akció – Anthrax-koncertkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Anthrax @ Budapest Park, 2013.07.30.

RDA 1850

A családon belüli erőszak gyakoriságáról a mai napig nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok. Tudniillik, az érintett metálzenészek jó része rettegésben él, és nem mer feljelentést tenni agresszív felesége ellen. Charlie Benante, az Anthrax dobosa azonban önkéntelenül is az elnyomottak státuszszimbólumává vált, mikor nyilvánosságra került, hogy vadóc neje beverte fejét egy mobiltelefonnal. Hogy az asszony dühét egy kredencen felejtett söröskupak vagy egy elhajigált zoknicsíptető váltotta-e ki, arról nem szól a történet, annyi azonban bizonyos, hogy az eset óta a jó Charlie jogi procedúrái miatt nemigen hagy(hat)ja el az Államok területét. Mint az előzőleg kiderült, ezen a turnén John Dette helyettesíti őt, aki a kilencvenes évek közepén világhírnévre tett szert azáltal, hogy nem volt elég jó a Slayer számára. Hasonló előzmények alapján a szőrszálhasogatóbb rajongók akár fanyalogva is várhatták volna a performanszot, kiváltképp, ha nem voltak tudatában annak, hogy az Anthrax élőben még Lars Ulrich-kal sem tudna nagyot hibázni. (Fotók: Ránki Dániel)


metál thrash anthrax koncerbeszámoló



2013.07.31. 15:44 – Sajó Dávid

Ki adott LSD-t ennek az idiótának? - Chance the Rapper-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chance-the-rapper-acid-rap.jpgChance the Rapper - Acid Rap
(Szerzői kiadás)

Meglehetősen sűrű ez az év kurrens raplemezek tekintetében. 2013-at rögtön A$AP Rocky bemutatkozásával kezdtük, majd jött Tyler, The Creator harmadik sorlemeze, aztán dörrentek a nagyágyúk Kanye West és Jay Z albumaival. Közben elsiklottunk pár friss megjelenés és kifejezetten érdekes mixtape mellett, ilyen például Chance The Rapper április végén megjelent Acid Rap című lemeze. Az ifjú rapper a drill dominálta chicagói rapszíntérből úgy volt képes kiemelkedni a második válogatásával, hogy közben nem szakadt el a szülővárosának sötét oldalától, egyszerűen másik perspektívát adott neki. Chicago ugyanis szép lassan az amerikai hiphop fővárosává válik, elég ehhez mondjuk elolvasni a Complex 25 feltörekvő fiatal rapper listáját, aminek a harmada az illinois-i városból származik. Ez köszönhető a Kanye Westnek, az általa is méltatott Chief Keefnek és a drill színtérnek, de Chancelor Bennett, vagyis Chance The Rapper szinte a teljes ellentéte mindennek, amivel a chicagói rapet azonosítják: fegyverek helyett LSD, rablás helyett acid trip, gettó helyett fehérekkel teli elitgimnázium.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika hiphop rap acid rap chance the rapper



2013.07.31. 14:00 – Lángoló Gitárok

Ilyen élőben az Atoms For Peace

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyszer már megpróbáltuk leírni, hogy milyen élőben az Atoms For Peace, most viszont meg is tudjuk mutatni, hogy hogyan rángatózik együtt Thom Yorke és Flea a színpadon. Az alább nézhető két videó a Soundhalo kedvcsinálója, hogy mindenki menjen fel az oldalukra, és töltse le kiváló minőségben a zenekar július 26-ai, londoni koncertjét. A két dal között ott a Harrowdown Hill is, amit mi simán az exites koncertjük egyik csúcspontjának hívtunk, és ha videón nem is annyira fasza, de azért így is nagyon élvezhető.


pop hír atoms for peace



2013.07.31. 13:10 – Hirdetés

Lenzman és mások az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lenzman2.jpgBelehúz a programokba a Sziget előtti héten az A38 Hajó, ma például a Kaldera és a LóriPop lép fel a tetőteraszon. Csütörtökön a Nils, a Tetrisz és a Gutenberg halott játszik a tetőteraszon, a koncert után pedig DJ Garfield és Ordiman pakol soul, funk és hiphop lemezeket. Pénteken minden megtelik a hajó programokkal, az orrteraszon a Bladerunnaz DJ-i játszanak soulful drum and bass, garage-t és bass musicot délután öttől, miközben a tetőteraszon este már a Pills és a Blahalouisiana koncertezik, annak végeztél pedig a Spanish Wax folytatja. A koncertterem sem marad üresen, hiszen Mira, Ren, Cheeky és Metha áll majd a keverők mögé. Szombat kora délután a Lick The Click kollektíva kezdi napot az orrteraszon ezzel melegítve be az esti tetőteraszos koncerteket a the Grenma és az Our Youth számára, akik után Tesco Disco buli lesz. Ez a nap sem marad tört ütem nélkül, köszönhetően Lenzman holland drum and bass DJ-nek és Dan Stezónak, akik Statik és Mentalien után játszanak a koncertteremben. A hetet végül a Pluto és az Ed Is On zárja vasárnap a tetőteraszon.


hirdetés tesco disco a38 bladerunnaz lenzman blahalouisiana



2013.07.31. 12:23 – Lángoló Gitárok

Metallica-koncertlemez a Metallica-filmhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eddig nem is gondoltunk rá, hogy a Metallica-film mellé járhat majd filmzenelemez is, de most eszünkbe juttatták rendesen. Igen, jön a Metallica Through the Never (Music From the Motion Picture) című album, amin, na ki találja ki mi lesz? Hát természetesen egy Metallica-koncert felvétele. Szóval akinek eddig nem lenne egy ilyen sem a birtokában a sokból, az a filmtől elájulva megveheti akár ezt is. Márpedig a filmtől elájulunk majd, a grandiózusnak ígért látvány mellett az érthetetlen narratív szál miatt is. Ezt Lars Ulrich Metallica-dobos mondta nemrég, aki eddig hiába próbálta bárkinek elmagyarázni miről is szól a film, nem tudta, majd rájött, hogy igazából ő sem érti, pedig három év munkája van benne. Segítünk Ulrichnak! Csak nyilatkozza mindig azt, hogy a Led Zeppelin The Song Remains The Same filmjének pszichedelikus közjátékai adták az ihletet, aztán nem kell tovább magyaráznia semmit. Aki még nem tudná: Antal Nimród rendezett egy filmet, aminek a koncertező Metallica mellett van egy története is. Ebben egy fiatal srác keveredik kalamajkába, miközben valamit el kell vinnie A pontból B-be. Itt a magyar mozikba ki tudja mikor kerülő film trailere alább.


film mozi metál hír metallica



süti beállítások módosítása