Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Új videoklippel jelentkezik a Wrong Side of the Wall zenekar, amely most a Lángoló Gitárokon debütál. "Ez nem egy betervezett klip volt, hanem Farkas Christian barátunk kamerázott mindkét bulin, majd ráflesselt az ötletre és megcsinálta." - mondja Knapp Oszkár frontember. A Feed n' Grow felvételei az együttes két fellépésén készültek, egyik a Pecsában, ahol a Volbeat előtt játszottak, másik pedig a Zöld Pardonban a Neck Sprain fellépése előtt.
A Supremes korábbi tagja, Scherrie Payne közölte a hírt, hogy 67 éves korában elhunyt George Duke dzsesszzenész a Los Angeles-i St. John's kórházban. Egy évvel élte túl feleségét, akinek az emlékére adta ki az előző hónapban a Dreamweaver című nagylemezt, amelynek nagy sikere volt a kritikusok körében. Duke a fúziós jazz legendás alakja, akit egyedi billentyűs technikájáról és számos közreműködésése miatt is ismertek. Karrierje során több mint egy tucat lemezen dolgozott együtt Frank Zappával és a Mothers of Inventionnel, de zenélt Airto Moreirával, Michael Jacksonnal és Miles Davisszel is. Tavaly beválasztották a soulzene halhatatlanjai közé, de komoly hatása volt a hiphopra is, hiszen mintázott tőle a Tribe Called Quest, Madlib és Pete Rock is. 1966 óta negyven (!) albumot jelentetett meg zenekarvezetőként, de még legalább ennyi felvételen működött közre. Arról egyelőre nincs hír, mi okozta a zenész halálát.
Kevés népszerűbb rapper van az utóbbi években Nagy-Britanniában Dizzee Rascalnál, és most a Lángoló Gitárokon lehetőség nyílik arra, hogy a szerencsés nyertes másodmagával egy meet and greet keretein belül találkozhasson vele. Ehhez elég mindössze egyetlen kérdésre válaszolni: Melyik magyar fesztiválon lépett fel tavaly Dizzee Rascal? A helyes megfejtéseket a
Azért vannak még olyan jelek, amik arról árulkodnak, hogy az MTV nem szűnt meg teljesen zenecsatornának lenni, egyik ezek közül a filmsztárok és toprendezők által jegyzett Supervideos sorozat, amiben többek között a Best Coast, a Cults és az LCD Soundsystem után most az M83 is helyet kapott. A 2011-es Hurry Up, We're Dreamingen található Claudia Lewishoz Bryce Dallas Howard rendezésében készült el a videoklip, ami jól hozza a francia duó cukormázas, retró tinipop atmoszféráját. A mozit Howard szerint a Földre pottyant férfi c. David Bowie-film története inspirálta, főszereplője pedig Lily Collins, aki földönkívüliként kóstolhat bele a tengerentúli középiskolák különféle klisés élethelyzeteibe (igen, diákszerelem is van!). A nyolcvanas évekből itt ragadt szűrőknek köszönhető hangulat és Collins kék haja simán elviszi az egészet a hátán, szóval bőven van miért továbbkattintani.
Négy év csend után idén új lemezzel jön az Au Revoir Simone. A viszonylag hosszú szünet okát a turnézás okozta kimerültséggel magyarázták, a tagok közül Heather D'Angelo visszament az egyetemre, és lediplomázott, Annie Hart egyéb projektjeire fókuszált (na meg születendő gyermekére), Erika Forster pedig saját szólókarrierjét építgette, többek között
Rockzenével kezdi a hetet a Zöld Pardon, kedden például a Sex Actionből alakult Action zenél a szórakozóhelyen. Szerdán a Csodatanker melegít, hogy aztán a Kalapács váltsa őket, majd csütörtökön jön Nagy Feró és a Beatrice. Pénteken a Back II Black lép színpadra nem is akárhogyan, hiszen a koncert mellé habparty is dukál majd az egybegyűlteknek. A hét utolsó koncertje az egy ideje Írországban élő Jamie Winchesteré lesz szombaton, aki után DJ Viki és a She Fire csapata zenél. Részletes programok a hajtás után.
Beperelte volt zenésztársait Greg Ginn, aki szerint ő illetve az SST kiadó az egyetlen jogtulajdonosa a Black Flag nevének és logójának. A punkzenekar alapítóját az zavarja, hogy Chuck Dukowski, Dez Cadena, Keith Morris és Bill Stevenson FLAG néven turnéznak és Black Flag-számokat játszanak, illetve használják a csapat lógóját és grafikai megoldásait. Eközben amúgy pörög a rendes Black Flag is Ginn vezetésével, de szerinte az általa alapított SST birtokolja egyedül a névhasználati jogot és a logót is. A gitáros azt szeretné, ha bírósági határozattal állítanák le a másik zenekar turnéját, aminek szándékosan megtévesztő a neve és zavart okozhat a rajongókban. Itt még azonban nincs vége, ugyanis Ginn azzal vádolja Keith Morrist és Henry Rollinst is, hogy szándékosan félrevezették a jegyzői hivatalt a regisztrálásnál és az ő stúdiójának lemezborítóival és hamis Black Flag-pólókkal próbálták bizonyítani, hogy ők a jogtulajdonosai az együttesnek. 2007-ben egyébként Dukowski perelte Ginnt a Black Flag-jogok használata miatt, de az ügy végén Dukowski beleegyezett, hogy semmilyen módon nem profitál a zenekar nevéből és logójából. Érdekességként a hajtás után elrejtettünk egy dokumentumfilmet, ami arról a Raymond Pettibonról szól, aki a Black Flag logóját, plakátjait és lemezborítóit tervezte.