2013.09.27. 08:43 – raffera

Red Rack'em új kislemezt készít

RedRackem.jpgA brit Red Rack'em-et egyszerre ismerjük a visszafogott, könnyen emészthető zenéjéről, de bemutatta már párszor az elborultabb oldalát is, és úgy néz ki, hogy a következő kislemezén sem a szofisztikáltabb énjét fogja hozni. Az október 28-ára időzített I Trusted You/Converse nevű kétszámos maxiról utóbbi dalt osztotta meg, amit egy keményvonalas német technoarénából sem rugdosnának ki. Ajánljuk annak, aki egy kis szeleteléssel akarja nyitni a reggelt, de például kávé helyett is tök jól megteszi.


hír elektronikus techno



2013.09.26. 16:33 – sajó d.

Itt van Flying Lotus rádióállomásának teljes adása a GTA 5-ből

miért romlott el az xboxom pont most? :(

gta-v-soundtrack.jpgElég sokat áradoztunk már a GTA 5 zenei részéről, most se teszünk másképp, hiszen felkerült a Youtube-ra Flying Lotus virtuális rádiós műsorának a teljes adása. A FlyLo FM egyórányi hanganyaga között a producer saját zenéi között olyanoktól találunk eddig nem hallott zenéket még, mint a nemrég pofás videoklippel jelentkező Machinedrum vagy az Outkast, de Flying Lotus saját bevallása szerint megpróbált kiadatlan Burial-, J Dilla-, és Aphex Twin-számokat is szerezni, sajnos sikertelenül. A hajtás után nem csak a fiktív rádióállomás teljes hanganyagát, hanem a pontos dallistát is megmutatjuk, ami Shadow Child 23 című számával kezdődik.


hír elektronikus flying lotus gta 5



2013.09.26. 15:24 – Hirdetés

Szezonzáró hétvége a ZP-ben

junkies.jpg

Itt van az ősz, itt van újra, ez pedig sajnos azt jelenti, hogy jó időre bezárja kapuit a Rákóczi híd budai lábánál fekvő Zöld Pardon. Mielőtt azonban téli álomba szenderülne, ezen a hétvégén egy nagyszabású szezonzáró hétvégével várja a vendégeket Budapest legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelye. Pénteken a Junkies, szombaton pedig a hard rock legenda Lord gondoskodik az óriási buliról!


ajánló program zp zöld pardon junkies lord szezonzáró



2013.09.26. 14:37 – Raffer Attila

Parasztvakítás mesterfokon - Avicii-lemezkritika

avicii-true.jpgAvicii - True
(PRMD / Universal Island)

A hivatalos megjelenés előtt a töménytelen rádiós felvételről és a márciusi Ultra Music-os fellépéséről (ahol kb. 40 percet játszott az albumról, élő hangszerekkel megtámogatva, amiért ott helyben meg is kapta a magáét) már szinte valamennyi számot meg lehetett ismerni Avicii új lemezéről, a True-ról, most mégis furcsa így face-to-face szembesülni azzal, hogy 2013-ban egy elektronikus lemez félig-meddig countryra és annak tábortűzbarát változatára, a bluegrassre épül. Avicii-t még abban az időszakban ismertem meg, amikor a Myspace nem csak egy döglődő romhalmaz volt, hanem tele volt a hálószobaproducerek igazi kincseivel, és amikor a Daft Punk Alive-turnéjával elindított elektróhullám sorban termelte ki a Deadmau5-hasonmásokat világszerte, de főleg a tengerentúlon. Kezdetben a svéd producer sem tűnt többnek egy ilyennél, jött az önmagát komolyan nem vevő jópofa electrohouse-ával, nagy összegben mertem volna rá fogadni, hogy ő is beszürkül a Chris Lake-ek és Steve Dudák közé (komolyan, rájuk emlékszik még valaki?), de végül nem így lett.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (1,5/5)

lemezkritika house elektronikus edm avicii



2013.09.26. 13:20 – Lángoló Gitárok

Mintha zuhannál - Új szöveges videó az Uzipovtól

uzipov_sajto2013_girls.jpgHárom éve zajlanak a munkálatok az Uzipov lemezén, most pedig a budapesti noise rock zenekar elérkezettnek látta az időt, hogy bemutasson róla egy új számot. A Mintha zuhannál Schram Dávid felügyelete alatt készült és a supernemes Kubányi Bálint dobolta fel, igaz, azóta Hargita Gabi került a helyére, aki már részt vesz az Uzipov nemsokára megjelenő négyszámos EP-jének munkálataiban is. A dalhoz egy minimalista szöveges videó is készült, ezt megmutatjuk a hajtás után.


rock hír noise rock uzipov



2013.09.26. 12:16 – Lángoló Gitárok

Halott Pénz és Mary PopKids közös koncert szombaton az A38-on

lemezbemutatók, lemezbemutatók mindenhol

mary2.jpgEgy kisebb fesztivállal nyitja meg az őszt szeptember 28-án a Mary PopKids, akik az A38-on mutatják be először az új EP-jüket, többek között Halott Pénz társaságában, aki a nemrég nálunk debütált nagylemezével lép fel a hajón. A tavalyi év legjobb klipjét - és az erre a címre idén is esélyes Nightdrive videóját - készítő csapatnak ez lesz az első hivatalos megjelenése, amit az elővételes jegyet vásárlók még a koncert előtt meghallgathatnak, és a helyszínen meg is vehetik. A Mary PopKids és Halott Pénz előtt a Muriel illetve a Live Large zenekarok játszanak, hogy aztán főfellépők után a We Plants Are Happy Plants és a Buddhasmile szettjére vezethesse le a közönség a felgyülemlett energiát. Az eseményen minden bizonnyal egy közös dalt is eljátszik a Mary PopKids és Halott Pénz utóbbinak új stúdióalbumáról, amit most meg is mutatunk a hajtás után egy kis kedvcsinálóként a szombati bulira.


koncert hír a38 mary popkids halott pénz



2013.09.26. 11:43 – sajó d.

Weekday Hangover - Új bluesrock EP a Frozen Steaktől

részeges garázsblues

frozen2.jpgItt a Lángoló Gitárokon többször is írtunk már a Frozen Steak kétfős garázsblues formációról, például az első nagylemezükről, illetve a legutóbbi négyszámos EP-jükről. Most ismét itt van négy új dal tőlük, amiről Borza László frontember annyit mondott nekünk, hogy: "A feljátszás előtti este berúgtam egy New Yorkba emigráló komám tiszteletére, ezért lett ez a címe, volt kézremegés meg minden. Recsegős, punkos, dülöngélős, ritmikában kicsit talán színesebb az eddigieknél." Az első hallgatás után nem is kételkedünk ebben, hiszen például a Take This Hammer tényleg úgy szól, mint aki a saját gyomorsavával küzd éneklés közben. Ahogy az eddigiek, úgy a mostani dalok is tradicionális bluesszerzemények és más előadók számainak feldolgozásai, most éppen Jimmy Reedtől, Bukka White-tól, na és persze a Cocaine Blues, amit eredetileg Reverend Gary Davis írt meg először. Akik szeretik a Black Keyst és más hasonló mai bluesrock együtteseket, azok nem fognak csalódni az ingyenesen letölthető Weekday Hangoverben sem, amit elrejtettünk a hajtás után.


hír blues bluesrock frozen steak garázsblues



2013.09.26. 10:34 – Lángoló Gitárok

Nem játszhatta a Master of Puppetset a Metallica Kínában

Metallica-Chinese-Flag-620x319_1.jpgA Metallica nemrég a Howard Stern Show vendége volt, ahol meséltek arról, milyen is volt nekik Kínában koncertezni. Kirk Hammett állítása szerint a kínai kormány a teljes dallistájukat elkérte, amit a fellépésre szántak, majd végül elmondták, ezek közül mit játszhatnak és mit nem. Köztük volt például a Master of Puppets is, amelynek szövegét találták túl kockázatosnak ahhoz, hogy a kommunista országban eljátszhassák. Persze James Hetfield szerint ennek semmi értelme, hiszen az ilyen tiltások még nagyobb figyelmet adnak az ehhez hasonló daloknak. Ettől még eszükbe sem jutott lemondani a kínai fellépést, hiszen 40 ezer rajongó várta őket, márpedig Ulrich szerint csak is kizárólag ez a lényeg, mindegy milyen korlátok közé szorítják őket. Hammett azt is elárulta, hogy a saját kis szólózós részénél azért ügyelt arra, hogy a Master of Puppets és más betiltott számok gitárriffjeit becsempéssze a koncertre. Tették ezt úgy, hogy a kínai rajongók tisztában voltak a korlátozásokkal, hiszen még a kormány honlapjára is felkerült azon szerzemények listája, amit nem játszhat a Metallica Kínában. A sanghaji Metallica-koncertekről videó is készült, ezt megmutatjuk a hajtás után.


kína metál hír metallica



2013.09.26. 09:07 – Lángoló Gitárok

Árulják Kurt Cobain gyerekkori házát

cobain.jpgA Washington állambeli Aberdeen városa sok mindenről nevezetes, innen származik a vírusírtók királya, Peter Norton, itt forgatták John Wayne-nel a Mr. Q egyes részleteit, na meg csak úgy mellékesen itt nőtt fel Kurt Cobain is, valahol egy kis East 1st utcai házban. Ezen a házon most Cobain anyja és testvére kerek 500.000 dollárért szeretne túladni, abban reménykedve, hogy valami lelkes vevő múzeummá alakítja majd. Az eladást azzal is indokolják, hogy a család már rég elhagyta Washington államot, tehát már bőven itt az ideje elengedni a házat is. Az ingatlan amúgy mintegy két órára van Seattle-től, van benne egy-két bútor, amiket Cobain maga is használt, és állítólag a szobájának falain még megtalálhatók olyan zenekarok nyomai, mint az Iron Maiden vagy a Led Zeppelin. Szóval akinek van felesleges félmillió dollárja, és mindig arról álmodott, hogy ugyanazt a vécét használja, mint a Nirvana egykori énekese, ne hezitáljon olyan túl sokáig az ajánlaton.


rock hír nirvana kurt Cobain