Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ákos szintirock-koncertsorozata másfél éven át tartott. A turné repertoárja a 2084 című stúdióalbum anyagából, valamint a legismertebb Ákos- és Bonanza-dalok újrahangszerelt változataiból állt össze. Az előadásokat több mint kétszázezren látták országszerte és a külföldön is. „Az eddigi leglátványosabb koncertsorozatunk kisebbfajta diadalmenet volt, mindenütt szeretettel, lelkesen fogadta a közönség, ennyi embert talán még egyetlen turnén sem mozgattunk meg. Nagy munka volt, megható eredménnyel, kár, hogy vége." – nyilatkozta Ákos a turné kapcsán. A felvételek dupla DVD-n kaptak helyet. Az első korong a múlt decemberi, Aréna-beli 2084-lemezbemutató teljes anyagát tartalmazza, a második korong pedig a jubileumi, 20. Sziget Fesztiválon adott koncert kibővített változatát, kiegészítve számos eddig kiadatalan felvétellel. Emellett sok extra tartalom került a második korongra: werkfilmek, a 2084 albumhoz kötődő összes videóklip, valamint rejtett extra is található rajta. A kiadvány ezúttal is Super Jewel Boxban, rengeteg fotót megjelenítő kísérőfüzettel jelenik meg. A DVD hanganyagát amúgy már az Ituneson is meg lehet vásárolni.
A Dillinger Escape Plan arra az A38-ra tér vissza több év után, amin egyszer annyira elszabadították a poklot, hogy Greg Puciato énekes bőven a közönség feje fölött szakította le az álmennyezetet. A rendkívül intenzív koncertjeiről, és a kifejezetten komplex dalairól ismert hardcore-zenekar október 6-án mutatja be a hajón az idén megjelent One Of Us Is The Killer című nagylemezét. Ben Weinman gitáros-főnökkel beszélgettünk (a képen ő jobbról a második).
Elkészült a kisebb-nagyobb megszakításokkal már harminc éve működő Európa Kiadó friss, Annak is kell című CD-je. Az albumon hat új dal, és a Három Judit négy Zsuzsa című klasszikus számuk aktuális feldolgozása hallható. A felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek. Az együttes ősszel országos turnéra indul, melynek első állomása, egyetlen budapesti helyszínként, az A38 Hajó. A lemezt a
Szerda este héttől, csütörtök este hétig lehet csak meghallgatni azt az Ivan and the Parazol-dalt, aminek Baby Blue a címe, és a februári nagylemezig ezután csak élőben lehet majd elkapni. "Az új dal egy megfoghatatlan nőről szól, Baby Blue-ról. Lehet létező is, de lehet fiktív is, de egy biztos, akármennyire is akarod, ezt a csajt sosem fogod megkapni." - mondja Vitáris Iván frontember a friss számról. A zenekar jövő héten New Yorkba indul turnézni: "A nemzetközi siker ahogyan az itthoni sikerek sem két hét alatt következnek be. Én nagyon sokat várok ettől az utazástól, mert olyan koncertlehetőségeket kaptunk, amikre eddig még nem volt példa. Bármi megtörténhet, de ahogy az előbb mondtam, ne ettől a két héttől várjuk a Grammy-díjat" - nyilatkozta Simon Bálint dobos, aki hozzátette - "Az SXSW-s szereplésünknek köszönhetően a CBGB szervezői szó szerint tárt karokkal vártak minket. Jelentkeztünk a fesztiváljukra, és szinte azonnal kapcsolatba is tudtunk kerülni a szervezőkkel, akik ezután kiemelt külföldi fellépőként kezeltek minket. Ennek köszönhető hogy a fesztiválon két koncertünk is lesz." Egyébként hat koncertjük lesz összesen a régióban. A zenekar egy új koncertműsort rakott össze New Yorkra, de a magyar rajongók sem maradnak le semmiről. Ők láthatják először az új set listet, hiszen október 3-án az A38-on azt adják elő azt, amit jövő héten Amerikában. Köztük az alább, 24 óráig hallgatható Baby Blue-t.
Némileg váratlanul bejelentette kilépését a Downból Kirk Windstein gitáros, aki alapítótagja volt a New Orleans-i doomzenekarnak. Némi előszele volt csak a dolognak azzal, hogy
Most pénteken a Club 202-ben lép fel Izrael legismertebb metálzenei exportcikke, az Orphaned Land. A zsidó, arab és keresztény hatásokat összeolvasztó progresszív metálzenekar saját rajongói körében már megteremtette a békét a Közel-Keleten: otthonuk problémáinak nyílt és bátor megközelítésével felekezettől függetlenül toboroztak maguknak rajongókat világszerte. A két év után ismét a Club 202-ben fellépő zenekar koncertjére egy páros belépőt sorsolunk ki most következő játékunkban. Részletek a hajtás után!
December 29-én ismét színpadra lép az Erik Sumo Band. A különleges, exkluzív koncertre az A38 Hajón kerül sor. A csapat Tövisházi Ambrus hálószoba-projektjeként indult 2004-ben, majd néhány év alatt ismert zenekarrá váltak Kiss Erzsivel, a nagyközönség számára akkoriban még ismeretlen Harcsa Veronikával, illetve a Péterfy Bori & Love Band későbbi szinte teljes legénységével. A mostani koncertet Erik Sumo Band Classic néven adják az A38 Hajón, utalva arra, hogy a csapat a legsikeresebb, klasszikus felállásában tér vissza – Tövisházi Ambrus, Kiss Erzsi, Harcsa Veronika, Drapos Gergő, Mészáros Ádám, Pápai Isrván, Farkas Zoltán - kiegészülve az utolsó albumon közreműködő Császári Gergely énekes-gitárossal, valamint néhány szám erejéig a korai korszak basszusgitárosával, Balahoczky Istvánnal. A kibővült tagságnak köszönhetően a setlist a zenekar összes korszakából válogat majd. Persze a sajtóanyag egyetlen koncertet említ, de ilyenkor szokott az lenni, hogy jön majd szépen a többi is. Ez viszont csak spekuláció a részünkről, a biztos dátum a december 29. Az Erik Sumo Band amúgy tavaly februárban állt le, Harcsa Veronika pedig még jóval korábban szállt ki a zenekarból.