Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Aktuális turnéja eddigi leghosszabb – kb. háromnegyedórás – koncertjét adta az ifjú dánokból álló Iceage a Dürerben. Két évvel ezelőtti debütálásuk után a nemzetközi könnyűzenei szaksajtó hajlamos volt a punk- és/vagy rockzene megmentőiként tömjénezni a négy koppenhágai fiatalembert. Aztán jöttek a pletykák, és egyre többet lehetett hallani, illetve olvasni a zenekar gyatra koncertteljesítményéről, Zara-zakós ripacskodásáról és nemtörődöm pepecseléseiről. Rövidesen persze megérkeztek a jóindulatú cáfolatok is: a srácok időközben megtanultak zenélni, egyre jobb számokat írnak, elég csak megfülelni az idei You’re Nothing című lemezüket stb. A budapesti koncertre is sokan kétségekkel, szkeptikusan, ám rendkívül kíváncsian érkeztek. Félő volt, hogy a koncert során kidurran a lufi, és kínos momentumok szemtanúiként adhatjuk fel rockzenébe vetett hitünk utolsó végvárait is. (fotók: fenytkepezo.tumblr.com)
Az avantgárd alternatív rock legnagyobb német kultuszfigurája, Blixa Bargeld – aki az 1980 óta működő Einstürzende Neubauten frontemberi vezetése mellett 2003-ig még Nick Cave zenekarának, a Bad Seedsnek is gitáros-vokalista alaptagja volt, és mindkét minőségében is többször fellépett Magyarországon – ezúttal egy különleges produkcióval tér vissza hozzánk: az olasz multiinstrumentalista-komponista Teho Teardo társaságában készített Still Smiling c. új albumának anyagát mutatja be a Trafóban.
Five Finger Death Punch - The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1

Egyik napról a másikra robbant be a hazai zenei életbe a magyar underground slágereket előadó Budapest Voices. A kórus ez idáig Tankcsapda-, Quimby- valamint Kispál és a Borz-átdolgozással állt a nyilvánosság elé. A hétvégi Hangfoglaláson is fellépő Budapest Voices művészeti vezetője, a dalokat hangszerelő és azokat a kórusnak betanító Warnusz Zsuzsa nyilatkozott a Lángoló Gitároknak.