2013.01.27. 17:02 – Sajó Dávid

Az unikornisoknak a pokolban a helye - klipmegosztás

LGklipszemle2_1.jpgElképesztő mennyiségű klip jelent meg az utóbbi időben, ezért a szokásos 8-10 helyett most kétszer annyit mutatunk be. Kezdésnek most az elektronikát választottuk, lesz Crystal Castles, Is Tropical és Xilenttől egy kis nintendostep illetve két remixünk is van, először a You Love Her Coz She's Dead dolgozta át Haezer zenéjét, majd Tiesto egy Passion Pit-számot. Utána előkerülnek a gitárok a Foals, a Cribs és a Deap Vally videójában, az Iceage nagyon sötétre vette a figurát, Papp Szabi és Baksa-Soós Attila pedig Londonba ment punkoskodni egy kicsit. A Fugu koncertje tele van groupiekkal, a Csaknekedkislánynak viszont még egy falábú nő sem jut, Bonobo átértelmezi a found footage műfajt, de kaptunk egy videót a Vajdaságból is. Két magyar rap is jutott, TSK és Bigmek keménykedik, MC Black pedig az összes borzasztó közhelyet ellövi, amit csak el lehet. A King Parrot kiakad a parkolóőrre, a Bring Me The Horizon nem, viszont bemutatjuk az unikornis metált. Végére még odafért Hien új klipje, amiből kiderül, hogy nem mindenki tehetségtelen itthon a tehetségkutatókban.


tiesto bonobo fugu crystal castles foals papp szabi hien klipmegosztás passion pit bring me the horizon bigmek haezer is tropical iceage cribs baksa-soós attila sin seekas tsk king parrot deap vally csaknekedkislány



2013.01.26. 15:54 – Lángoló Gitárok

Odacsap, aztán elenged - dalmegosztás

franpalermo_538572_346516452078020_1119314279_n.jpgNem zárjuk ki, hogy a nemrég indított dalmegosztás rovatunkba később esetleg kerülhet majd külföldi zenekar is, de azt sem, hogy nem szólunk, csak hazai anyagokról. Most is az a helyzet, hogy csak honfitársaink zenéi kerültek a válogatásba, amiben van grindcore, glitch hop, cigány punk, kelta punk, hálószobapop, electropop és indie folk is. Tessék hallgatni! (A képen a Fran Palermo szerepel.)


folk punk rock metál folk rock hardcore blade electropop glitch hop iamyank dnte mornin fran palermo polar dear dalmegosztás hálószoba pop one hand clap



2013.01.26. 11:16 – Lángoló Gitárok

By Crooked Steps - Itt a Dave Grohl rendezte Soundgarden-videó

soundgarden_by_stil.jpgHát persze, hogy már megint Dave Grohl! Na jó, erről már szóltunk hamarabb, úgyhogy annyira nem meglepő, hogy itt van a Soundgarden új videója, amit a Foo Fighters frontembere rendezett. A By Crooked Steps ráadásul rendelkezik is azzal a bárgyú humorral, ami jellemző Grohl vicceskedő munkáira, szóval aki bírja a mókás Foo Fighters-klipeket, az lehet ezt is fogja szeretni. 


rock hír soundgarden



2013.01.25. 14:32 – Lángoló Gitárok

A rasztafariánusok szerint Snoop gúnyt űz a vallásukból

Snoop.jpgSnoop nagy rasztafári reinkarnálódásában mi is sokáig kételkedtünk, aztán pár dal és egy nagyon betépett videó után már kezdtük elhinni, hogy ez most halál komoly. Azonban vannak, akik szerint ez az egész csak egy reklámfogás a rapper részéről és az egész rasztafári vallásból csak a fűszívás részt vette át. A jamaicai raszta közösség szerint Snoop Lion egy nagy kamu és a rapper nem méltó az oroszlán megnevezésre. Bunny Wailer, Bob Marley zenekarának utolsó élő tagja szerint tisztességtelen és hazug, ahogyan Snoop a rasztafári közösség szimbólumait használja úgy, hogy semmilyen módon nem kötelezte el magát a közösség mellett. Az Ethio-Africa Diaspora Union Millennium Council - ami akár egy Flaming Lips-albumcím is lehetne - hétoldalas követelést küldött Snoopnak, amiben pénzt és morális támogatást követelnek tőle, nyílt bocsánatkérést a közösségtől és azt, hogy többé ne hívja magát Snoop Lionnek, aminek annak idején még a vallás egyik legmagasabb rendű papja nevezte el. Ha ezeket nem teljesíti a bírósághoz fordulnak, mivel véleményük szerint attól még nem lesz valaki rasztafári, hogy füvet szív és szereti Bob Marleyt.


reggae hír snoop dogg



2013.01.25. 14:21 – Lángoló Gitárok

A Black Flag is koncertezik idén

ron-and-greg_42-590x391.jpgÉpp tegnap írtunk arról, hogy Greg Ginn volt Black Flag-gitáros-főnök új zenekart indított Good For You néven, ma pedig jött a hír, hogy Ginn az 1986-ban feloszlott Black Flaggel is ad koncertet idén. Eddig csak egy angliai dátumot jelentettek be a Hevy Festre, ahol az a Ron Reyes lesz majd a frontember, aki csupán az 1979-es Jealous Again EP öt dalát énekelte lemezre a zenekarban töltött egy éve alatt. Hogy mellettük még kik lesznek a zenekarban, azt egyelőre nem tudni. Ginn 2003-ban már összehozott három Black Flag-koncertet, akkor az annak idején Reyest váltó Dez Cadena énekelte a legtöbb dalt, kivéve a már Henry Rollinsszal készült My War lemezt, amit Ginn mostani Good For You-s zenésztársa, Mike Vallely nyomott el. A dobos akkor Robo, a basszusgitáros pedig C'el Revuelta volt, ők mindketten megfordultak a Black Flagben annak idején. Közben amúgy, ahogy ezt tegnap is írtuk, másik három régi Black Flag-tag, köztük az énekes-alapító Keith Morris haknizik ős Black Flag-számokkal, igaz ők nem Black Flag néven, mert Ginn nélkül joguk sem lenne hozzá. Mellesleg kezd ez az egész hasonlítani a Misfits ügyeire, igaz ott Ginn-nel ellentétben pont a klasszikus éra egyedüli dalszerzője, Glen Danzig kényszerül az eredeti név nélkül Misfits-dalokat játszani.
FRISSÍTÉS: A Ginn nélküli társulat FLAG néven kezd neki a turnézásnak, és a Black Flag összes korszakából játszanak majd számokat. (Fotó: Femke Van Delft)


punk black flag hardcore hír



2013.01.25. 12:41 – Lángoló Gitárok

Idén végre rendes stúdióalbummal jelentkezik a Flaming Lips

lips.pngA 2009-es Embryonic óta a Flaming Lips jegelte egy időre a klasszikus értelemben vett zenekari stúdióalbum ötletét és inkább érdekes kollaborív lemezeket készítettek, mint három éve a The Flaming Lips and Stardeath and White Dwarfs with Henry Rollins and Peaches Doing The Dark Side of the Moon vagy a tavalyi The Flaming Lips and Heady Fwends. Idén viszont végre ismét összeállnak egy tisztességes nagylemezre, aminek The Terror lesz a címe és április másodikán jelenik meg. A kilencszámos albumról a lemezen amúgy nem szereplő Sun Blows Up Today kislemez január 29-től lesz elérhető. Ekkortól lehet előrendelni az albumot, ráadásul az említett dal a február harmadikai Super Bowl szünetének egyik reklámjában is elhangzik majd, de azt egyelőre nem tudni melyikben.
FRISSÍTÉS: A Sun Blows Up Today már meg is hallgatható lentebb, bár még nagyon nincs 29-e.


rock hír flaming lips



2013.01.25. 11:37 – Lángoló Gitárok

Tizedszer lép fel Ákos a Volton

Az eddigi húsz Volt fesztiválból Ákos kilencen fellépett, úgyhogy az nem hír, hogy idén is ad Sopronban egy koncertet. Az már kicsit jobban az, hogy a múlt év végi sportarénás koncertjének anyagát viszi majd színpadra, így nem csak egy sima turnéprogramot kapnak majd a fesztivál látogatói. "A VOLT-ra szinte hazajárok, 2013-ban már a tizedik alkalommal játszom a fesztiválon. Vendégként is sokszor jártam itt, de olyan is előfordult már, hogy irodalmi estet tartottunk egy sátorban. Tavaly éppen a VOLT-on debütált az elektronikus programunk – nagy sikerrel. A szervezők már akkor jelezték, hogy idén is visszahívnak. A 2013-as turné kiemelt állomása lehet a soproni, ha a komplett arénás koncertműsort eljátszhatjuk. Ez a szokásos fesztiválprogramnál hosszabb, több mint kétórás előadás, amelyet eddig csak a Budapest Sportarénában mutattunk be" – mondta el a hír kapcsán Ákos. (Fotó: Galambos Máté)


pop hír ákos



2013.01.25. 10:18 – Lángoló Gitárok

Agresszív zenét ír a háromtagú Sigur Rós

sigurros_561740_10151294280374124_1771921829_n.jpgEgyszer már írtunk arról, hogy a Sigur Rós Kjartan Sveinsson nélkül indult turnéra, mivel a multihangszeres zenész a saját dolgaival akar foglalkozni. Most kiderült, hogy Sveinsson már nem csak szabin van, hanem végleg kiszállt az izlandi zenekarból, így a Sigur Rós most már csak három tagú. Harag nincs, mindenki csinálja azt, amit szeretne. A Sigur Rós pedig most éppen agresszívabb zenét szeretne, így meg is mutattak egy részletet abból, amin éppen egy Los Angeles-i stúdióban dolgoznak. Igen, állítólag a tavaly megjelent Valtari után máris új valamit gyártanak az izlandiak, ami az alábbi videóból ítélve tényleg messze van a legutóbbi lemez túlzott lebegésétől. A videó egyébként a következő turné beharangozója is egyben.


poszt pop rock hír sigur rós



2013.01.24. 15:40 – Lángoló Gitárok

Delta Machine címmel jön az új Depeche Mode

deltamachine_398004_10151433523410329_2116556785_n.jpgMárcius 26-án Delta Machine címmel jelenik meg a Depeche Mode új nagylemeze a Columbia Records gondozásában, az első kislemezt, a Heavent pedig február elsején mutatja be az angol zenekar, méghozzá klip formájában. Az új dalokat 2012-ben rögzített a zenekar a kaliforniai Santa Barbarában és New Yorkban Ben Hillier producer segítségével. Ahogy azt Andy Fletcher Párizsban elmondta nekünk, a lemez deluxe kiadásban is megjelenik. Ezen még négy új dal, illetve a borító is ki lesz bővítve 28 oldalasra. Utóbbit szokás szerint Anton Corbijn készítette. Martin Gore fő dalszerző egyébként csupán azt szeretné, ha az emberek jól, valamiféle békében éreznék magukat a lemez hallgatása közben. Alább a Delta Machine dallistája is elolvasható, fönt pedig a borító látható. Ja, és természetesen a zenekar továbbra is várja szeretettel a rajongókat a május 21-ei budapesti koncertjére.


pop hír depeche mode



2013.01.24. 15:13 – Lángoló Gitárok

Good For You néven indít zenekart a volt Black Flag-gitáros

goodforyou_.jpgLife is Too Short to Not Hold a Grudge címmel február 26-án jelenik meg a Good For You első nagylemeze, ami Greg Ginn volt Black Flag-gitáros és a civilben leginkább profi gördeszkás Mike Vallely (aka. Mike V) énekes közös projektje. A két zenész már nem először dolgozik együtt. 2003-ban Ginn hívta meg Mike V-t, hogy énekelje el elejétől a végéig a Black Flag My War című lemezét, így talán nem csoda, hogy a Good For You első kislemeze erősen hasonlít a Black Flag kísérletezőbb vonalára. A Hanging Aroundot meg lehet hallgatni alább. A lemezt Ginn saját SST kiadója adja ki vinylen és digitálisan. Közben egyébként a Black Flag másik három tagja is a legendás, 1986-ban feloszlott hardcore-zenekar korai, még Henry Rollins nélküli dalaival haknizik itt-ott. Keith Morris énekes, Chuck Dukowski basszusgitáros és Bill Stevenson dobos a Descendentsből ismert Stephen Egertonnal áll színpadra a májusban tartott Las Vegas-i Punk Rock Bowling fesztiválon.


rock black flag hardcore hír good for you



2013.01.24. 12:34 – Hirdetés

Fat Cat az Akváriumban

FatCat-8196.jpgJanuár 24-én, azaz ma este újra országhatáron belül, az Akváriumban lép fel a budapesti székhelyű, ám szinte csak Ausztriában koncertező Fat Cat. A hetvenes évek pszichedelikus gitárzenéjében mozgó csapat igazi koncertzenekar. A beszámolók szerint elvetemült gitárzörejek, katartikus pillantok és a produkcióból áradó nyers energia összessége teszi minden fellépésüket sodró erejűvé. A banda január 24-én a kettőnégyes blues-rockban utazó, osztrák Mississippi Queennel osztja majd meg a színpadot, akik - habár külföldön játszottak már a Fat Cat oldalán - először járnak Magyarországon. A koncertre a belépés ingyenes.


rock hír fat cat



2013.01.24. 10:30 – Lángoló Gitárok

Újabb zenekar lemezét dobolta fel Dave Grohl

2013RDGLDGRN-Dave230113.jpgKi hallott már a RDGLDGRN-ről? Nem? Senki? Na ez majd most megváltozik, hiszen a hiphop-csapat Dave Grohllal doboltatta fel első nagylemezét, így nem csak róluk beszélhetünk, hanem újra szóba hozhatjuk a Foo Fighters főnökét is, aki lassan már a rockzene Timbalandja lesz, annyi helyen feltűnik. A washingtoni zenekar tavaly vette fel a lemezét a Los Angeles-i Sound City Studiosban, ahol az éppen dokumentumfilmet forgató Grohl hogy hogy nem beléjük botlott. Annyira haverok lettek, hogy a Nirvana volt dobosa még a turnéra is elkíséri majd őket. Közben amúgy Grohl azt nyilatkozta, hogy már az új Foo Fighters-lemezhez is vannak tervei, de erről még ne beszéljünk, inkább hallgassuk meg a RDGLDGRN Million Fans című dalát.


hiphop hír dave grohl RDGLDGRN