2013.01.24. 15:13 – Lángoló Gitárok

Good For You néven indít zenekart a volt Black Flag-gitáros

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

goodforyou_.jpgLife is Too Short to Not Hold a Grudge címmel február 26-án jelenik meg a Good For You első nagylemeze, ami Greg Ginn volt Black Flag-gitáros és a civilben leginkább profi gördeszkás Mike Vallely (aka. Mike V) énekes közös projektje. A két zenész már nem először dolgozik együtt. 2003-ban Ginn hívta meg Mike V-t, hogy énekelje el elejétől a végéig a Black Flag My War című lemezét, így talán nem csoda, hogy a Good For You első kislemeze erősen hasonlít a Black Flag kísérletezőbb vonalára. A Hanging Aroundot meg lehet hallgatni alább. A lemezt Ginn saját SST kiadója adja ki vinylen és digitálisan. Közben egyébként a Black Flag másik három tagja is a legendás, 1986-ban feloszlott hardcore-zenekar korai, még Henry Rollins nélküli dalaival haknizik itt-ott. Keith Morris énekes, Chuck Dukowski basszusgitáros és Bill Stevenson dobos a Descendentsből ismert Stephen Egertonnal áll színpadra a májusban tartott Las Vegas-i Punk Rock Bowling fesztiválon.


rock black flag hardcore hír good for you



2013.01.24. 12:34 – Hirdetés

Fat Cat az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

FatCat-8196.jpgJanuár 24-én, azaz ma este újra országhatáron belül, az Akváriumban lép fel a budapesti székhelyű, ám szinte csak Ausztriában koncertező Fat Cat. A hetvenes évek pszichedelikus gitárzenéjében mozgó csapat igazi koncertzenekar. A beszámolók szerint elvetemült gitárzörejek, katartikus pillantok és a produkcióból áradó nyers energia összessége teszi minden fellépésüket sodró erejűvé. A banda január 24-én a kettőnégyes blues-rockban utazó, osztrák Mississippi Queennel osztja majd meg a színpadot, akik - habár külföldön játszottak már a Fat Cat oldalán - először járnak Magyarországon. A koncertre a belépés ingyenes.


rock hír fat cat



2013.01.24. 10:30 – Lángoló Gitárok

Újabb zenekar lemezét dobolta fel Dave Grohl

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2013RDGLDGRN-Dave230113.jpgKi hallott már a RDGLDGRN-ről? Nem? Senki? Na ez majd most megváltozik, hiszen a hiphop-csapat Dave Grohllal doboltatta fel első nagylemezét, így nem csak róluk beszélhetünk, hanem újra szóba hozhatjuk a Foo Fighters főnökét is, aki lassan már a rockzene Timbalandja lesz, annyi helyen feltűnik. A washingtoni zenekar tavaly vette fel a lemezét a Los Angeles-i Sound City Studiosban, ahol az éppen dokumentumfilmet forgató Grohl hogy hogy nem beléjük botlott. Annyira haverok lettek, hogy a Nirvana volt dobosa még a turnéra is elkíséri majd őket. Közben amúgy Grohl azt nyilatkozta, hogy már az új Foo Fighters-lemezhez is vannak tervei, de erről még ne beszéljünk, inkább hallgassuk meg a RDGLDGRN Million Fans című dalát.


hiphop hír dave grohl RDGLDGRN



2013.01.24. 09:30 – Lángoló Gitárok

Feloszlott a Mars Volta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The-Mars-Volta-824.jpgFél nappal azután, hogy Omar Rodriguez Lopez (balra) új zenekara, a Bosnian Rainbows kiadta első stúdiófelvételét, Cedric Bixler-Zavala (jobbra) bejelentette, hogy kiszáll a Mars Voltából, így a zenekar lényegében fel is oszlott. Bixler-Zavala Twitter-folyamából kiderül, hogy az énekes ráunt arra, hogy Lopez folyamatosan más zenekarokkal foglalkozik a Mars Volta helyett, így valószínűleg nem véletlen, hogy ezt a közleményt is akkor adta ki, mikor egykori zenész- és szerzőtársa épp új zenekarával büszkélkedik. Az énekes saját bevallása szerint keményen turnézott volna a legutóbbi Mars Volta-lemez, a tavaly márciusban kiadott Noctourniquet után, de a gitáros inkább a Bosnian Rainbows izgatta, így hagyta a Mars Volta dolgait. Bixler-Zavala eredeti zenekarukat, a tavaly újra turnézó At The Drive-Int is megemlíti, aminek továbbra is a tagja marad, bár ez annyira nem meglepő, hiszen azt ő alapította Jim Ward gitárossal, Lopez csak évekkel később szállt be hozzájuk. Mellesleg az At The Drive-In tavalyi összes koncertfelvételén is olyan Lopez, mint aki a pokolba kívánja az egészet. Zavalának egyébként még az is terve volt, hogy a Mars Voltába visszahozza Isaiah Ikey Owens eredeti billentyűst és Jon Theodore-t, az első három Volta-lemez dobosát, de ez így már nem valósulhat meg. Az énekes közleményében még megköszöni mindenkinek a támogatást, és elmondja, hogy hamarosan ő is lemezzel jelentkezik, amiről egyébként itt már posztoltunk.


rock hír mars volta



2013.01.23. 17:02 – Lángoló Gitárok

Torn Maps - A Bosnian Rainbows bemutatkozó dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bosnian_12226_305025039608427_1455092636_n.jpgAz a név, hogy Bosnian Rainbows, valószínűleg senkinek nem mond sokat. Az már annál inkább, hogy ez Omar Rodriguez Lopez gitáros új zenekara, ami jelenleg a zenész fő projektje. Lopez ugye a Mars Volta gitárosa volt, illetve még mindig az, csak épp az a csapat most épp annyira inaktív, hogy sem a gitárosnak, sem Cedric Bixler-Zavala énekesnek nincsenek tervei a folytatást illetően. Szóval most van ez a Bosnian Rainbows, amiben Lopezen kívül Deantoni Parks Mars Volta-dobos, Teri Gender Bender Le Butcherettes-énekes és Nicci Kasper billentyűs van benne. A zenekarnak hamarosan megjelenik az első nagylemeze, ennek a beharangozója most a Torn Maps című dal, aminek alapján ez lesz Lopez eddigi legpoposabb produkciója, hiszen csak kicsit, nem zavaróan fedezhető fel benne a rá jellemző, sokszor emészthetetlen disszonancia (bár ha a youtube-os videókat is megnézzük, kicsit árnyaltabb lesz a kép). Szóval egyelőre a Bosnian Rainbows inkább alternatív pop, mint progresszív rock, aztán lehet ez lesz az egyetlen ilyen szerzemény a lemezen, Lopeztől kitelik. Lejjebb lehet meghallgatni az új dalt.


pop rock hír bosnian rainbows



2013.01.23. 15:41 – [MTI]

Boys Noize, Nicky Romero, a Seeed és Azealia Banks is fellép a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Visszatérő zenekarok és új nevek is gazdagítják a 2013-as Sziget fesztivál fellépőinek bővülő névsorát. A fesztivál szerdán jelentette be, hogy többek között Boys Noize, Nicky Romero, a Die Ärzte, a Seeed és Azealia Banks (képünkön) is fellép az augusztus 5. és 12. között megrendezendő Szigeten.


fesztivál sziget hír



2013.01.23. 13:23 – Lángoló Gitárok

Screw Driver - Új dal Prince-től

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

prince_1.jpg

Saját honlapján tette közzé legújabb dalát Prince, amihez még egy élő felvétellel vegyített szöveges videó is készült, az énekes stílusához annyira passzoló élénk színekkel. A Screw Driver című szám rövid időn belül a második kislemez Prince-től, korábban Rock and Roll Love Affairrel még Jimmy Kimmel műsorát is megjárta. Az igazi dögös, szexi rock and roll szerzemény alapján egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a három évvel ezelőtti 20Ten után új stúdióalbum közeleg az énekestől. Az új Prince-dalt megmutatjuk a hajtás után.


hír prince rock and roll



2013.01.23. 12:41 – Lángoló Gitárok

Assholes Rules The Navy - Iggy Pop is beszállt a kalózkodásba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iggy_1.jpgJohnny Depp kalózdalokat tartalmazó feldolgozáslemezéről korábban megmutattuk már Tom Waits és Ketih Richards részeges óbégatását, most pedig Iggy Popon a sor, hogy egy harmonikával megtámogatva énekelje el, mekkora seggfejek vezetik a haditengerészetet. Mondani sem kell, hogy lelki szemeink előtt látjuk a hajó főárbócának tetején bujkáló Iggy Popot, ahogy magában dünnyögve énekli a dalt, majd néha-néha húz egy nagyot a flaskájából, amit 10 perce töltött meg a legénységi rumhordóból, persze mindenféle engedély nélkül, aztán unalmában azt játssza, hogy fentről leköpdös a fedélzetre azt figyelve, mikor találja el végre azt a seggfej kapitányt. Hajtás után tehát jöjjön az Assholes Rules The Navy.


hír iggy pop kalózdal



2013.01.23. 11:14 – KirschAndrás

Circle pit Szent Patrikkal – Dropkick Murphys-lemezrkitika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Signedandsealedinblood.jpgDropkick Murphys - Signed And Sealed In Blood
(Born & Bred Records)

A Dropkick Murphys hatására a hallgató hasonló metamorfózison eshet át, mint Woody Allen Zeligje az ír kocsmában: vörös szakállat növeszt és a krumplitermesztésről kezd értekezni. Márpedig ez komoly teljesítmény egy olyan formációtól, mely ízig-vérig bostoni és csak elvétve rendelkezik Paddy vagy Sean névre hallgató felmenőkkel. Ettől függetlenül azonban joggal titulálhatók a kelta punk legnagyobb császárainak (ha már a Pogues a folkos oldaláról közelíti meg a műfajt.) Going Out In Style című legutóbbi lemezük hallatán talán csak annak nem szottyant kedve némi ittas circle pithez, aki előzőleg egy zsák Lego-alkatrészen ugrókötelezett a gyerekszobában. Nos, az új lemez esetében is kísértetiesen hasonló a helyzet, még ha első nekifutásra az új dalok egy része is tűnik annyira fogósnak, mint a 2011-es szerzemények.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika folk punk rock kelta dropkick murphys ezt hallgasd



süti beállítások módosítása