2013.10.27. 12:52 – Raffer Attila

Odahajol és arcon hány - friss magyar zenék

dalmegosztás

nm.jpgMúlt héten magyar gitárzenét között válogattunk, most viszont elektronikusra váltunk dalmegosztásban, és gyakorlott svédasztalos zabagép módjára igyekeztünk a hazai színtér minden szegletéből kotorászni, szóval aki egy háromórás ambient DJ-szett ívét akarja a tovább mögött viszont látni, az rossz helyen keresgél. A hajtás után kiderül, mi köze van egymáshoz a Radírfejnek és a Brooklyn Bounce-nak, milyen a NEO egyharmada amikor indie-elektrót tol, hogyan remixel Puskás Petit Andro, na meg az is, hogy hogy nézne ki a Mary Popkids, ha deep house-ban utazna.


elektronikus trap deep house nobody moves kovary möbel pillow pops rapsaam



2013.10.25. 16:04 – Lángoló Gitárok

Így kell kicseszni egy metálzenekarral, ha nem fizetik ki a hangtechnikust

a hangmérnök bosszúja

metalcore.jpgA MusicFeeds oldalon találtuk (illetve találta nekünk Pándi Balázs kolléga) azt az imádni való történetet, ami az Altitude metalcore együttesről és annak hangmérnökéről szól A sztori lényege, hogy a fogszabályzós hörgéssel operáló zenekar egész egyszerűen nem fizette ki a munkáját tisztességesen végző hangtechnikust, aki ezért bosszúból borzalmas rágógumi popot csinált a keménykedő terpeszt-guggol-terpeszt-guggol metálból.


metál hír dance elektronikus metalcore hangmérnök



2013.10.25. 14:43 – Szponzoráció

Klubszemle 7. - Zúzda Rock Kert

Rezangyal_Klubszemle_Small_2.jpg

Klubszemle rovatunkban minden pénteken egy olyan szórakozóhelyet mutatunk be nektek, ahová nem csak hétvégi bulizás miatt érdemes lemenni.  A sorozatban megismerhetitek az adott hely történetét, fő profilját, zenei kínálatát, valamint néhány mostanában aktuális programot is ajánlunk nektek. Ezen a héten a Zúzda Rock Kert mutatkozik be, kérdéseinkre Szappanos Zoltán sajtóreferens válaszolt.

IMG_5161.JPG


ajánló program szponzoráció rézangyal klubszemle zúzda rock kert



2013.10.25. 14:00 – Hirdetés

Madlib DJ Set - Nyerj páros belépőt a bulira!

madlib1.jpg

Jövő kedden a Trafóban lép fel a számtalan alteregót használó rapper/producer, Madlib, aki a kilencvenes évek óta követhetetlen mennyiségű kiadványt jelentetett meg, és akit a kortárs hiphop egyik leginkább meghatározó alakjaként tart számon a szakma. A koncertre most egy páros belépőt nyerhetsz, amennyiben helyesen válaszolsz a játékban feltett kérdésre! Részletek a hajtás után!


hirdetés játék hiphop trafó madlib



2013.10.25. 13:13 – Juhász Edina

A halott apjával énekel duettet - Natalie Cole-interjú

A többszörös Grammy-díjas énekesnő, Natalie Cole november 8-án a Művészetek Palotájában mutatja be idén júniusban megjelent, első spanyol nyelvű albumát, a Natalie Cole Españolt. Az R&B és dzsesszénekesnőnek régi álma vált valóra azzal, hogy édesapja – a legendás Nat King Cole – nyomdokaiba lépve a latin kultúra előtt egy spanyol nyelvű albummal is tisztelegjen. A koncerten a kortalan latin sztenderdek, mint például a Bésame Mucho és az Oye Como Va mellett a technika segítségével – ahogy 1991-ben az év felvétele címet elnyert Unforgettable című dalban – édesapjával is énekel egy duettet. Erről, és még másról is kérdeztük az énekesnőt az alábbi interjúban.


interjú dzsessz r&b natalie cole



2013.10.25. 11:37 – Lángoló Gitárok

A Smiths készítette minden idők legjobb nagylemezét

az NME szerint

the-smiths-the-queen-is-dead-frontal.jpgAmikor a szerkesztőségben még most is azon megy a vita, hogy egyáltalán mennyire van értelme foglalkozni bármilyen listával, az NME kihozza a saját "minden idők" válogatását, ahol az 500 legjobb albumot sorolják. Most tényleg hagyjuk, hogy mindenbe listába bele lehet kötni és egyébként sincs az egésznek semmi értelme, az NME egyébként is egyre cikibb dolgokat művel, ha a legeket próbálja rangsorolni. Brit magazin révén nem csoda, hogy javarészt a helyi legendákat kultiválják, ezért egy korsó sörben biztosan fogadtam volna, hogy a végső győztes valahol a Bowie-Joy Division-Morrissey hármas közül fog kikerülni.


nme the smiths hír



2013.10.25. 11:02 – Lángoló Gitárok

Ilyen volt Marge előadása a trafóban

Már csak egy kicsi van hátra, amíg érkezik Marge új klipje, addig viszont itt van a Trafóban debütált Under the Visible Line Show rövid koncertvideója. Az előadásban Marge Chaoss Paddal effektezett vokálját DJ Nara lemezjátszóval és time code rendszerrel kíséri élőben. A látványt vizuális szakemberek és kortárs táncművészek teszik teljessé. A díszletek egy részét a Parametric | Art 3D-nyomtatott LED lámpái biztosítják; az egyedi világításért a Kitchen Lab vizuális szakembere, Korai Zsolt felel speciális vetítéstechnikai megoldásaival, de hangsúlyos szereplők Forrai Bea és Likovics Alexandra koreográfus, táncművész, illetve Kántor Kata táncos is. Marge új nagylemeze amúgy 2014 elejére várható.


pop hír electro marge



2013.10.25. 09:07 – Lángoló Gitárok

Beats Per Minute Vol3: Techno

techno.jpgAz eleketonikus zenei műfajokat bemutató és kommentáló Beats Per Minute (BPM) kisfilmek havi két alkalommal kerülnek a közönség elé, most az atmoszférikus drum and bass történetét és jelenét áttekintő Liquid Science és a Noisia brit hiphop körüli zenei világa után megjelent a harmadik rész. Ez a techno múltját és jelenét foglalja össze a magyar techno legautentikusabb figurái: Bernáthy Zsiga, Ágoston Dániel, Subotage és Tolo segítségével. Az Oroszlány melletti sűrű sötét erdőben zajlott forgatás a jelenleg virágzó techno-revivalre reflektál, melynek alfajai tech-funktól a minimalig mind hallhatók a Corvintető novemberi partykínálatában. "Számomra ez az álommunka. Mindenki, aki szereti a technót, pozitív és barátságos. Nem igazán van különbség az országok között, mert bárhová is megyek, kedves emberekkel találkozom, akik élvezik a zenét. Barátokat szerezni bárhol, ahova megyek, olyan, mint szerelmesnek lenni." - mondja ezt a belga Timmo a szombati corvintetős bulija előtt. Az új BPM-kisfilm a hajtás után.


hír elektronikus techno bpm bernáthy zsiga



2013.10.24. 20:50 – Lángoló Gitárok

Az Antarktiszon ad koncertet a Metallica

Pár napja már felröppent a pletyka, hogy a Metallica újabb nagy húzása egy antarktiszi koncert lesz, de hivatalossá csak most vált a dolog. Az egész amúgy egy óriási Coca-Cola Zero-reklámkampány, a buli neve is az lesz, hogy Música Zero. Természetesen nem csak a pingvinek és a kutatók hallhatják majd a bulit, hanem az argentin, chilei, kolumbiai, Costa Roca-i és mexikói rajongóknak is esélyük nyílik, hogy december első felében a legdélebbi kontinensen nézhessék meg a metálzenekart. A szerencsések december 3-án hajóznak ki Argentínából, az egész túra pedig tíz napig tart majd. Maga a koncert is különleges lesz, ugyanis erősítők nélkül játszik majd a csapat, a közönség pedig fülhallgatókon keresztül hall majd mindent, illetve a latin-amerikaiaknak élő közvetítés is lesz. Később természetesen meg lehet majd nézni a buli felvételét más országokban is. A koncert amúgy december 8-án lesz az argentin Carlini bázison.


metál hír metallica



2013.10.24. 17:16 – Lángoló Gitárok

Még Morrisseynek is túl drága volt a saját koncertje Budapesten

morrissey_5_a_h.jpgÉrdekes szövegrészlet bukkant fel Morrissey nemrég megjelent önéletrajzi könyvében. A zenész ebben arról ír, hogy meglepetten tapasztalta a félházat 2006-os budapesti koncertjén, de aztán a fellépés után rájött, hogy 85 fontért még ő sem vett volna jegyet a saját bulijára. Az is szóba került, hogy a 85 font kicsit túlzás, nagyjából negyedannyiba kerültek csak a jegyek. A Cinken azt a kedves kis történetet is megemlítik, amikor Morrissey elment itthon a Media Marktba, hogy megvegye a saját lemezét, de végül nem találta meg azt. Sajnos erről már nem mesél a könyvében.


budapest morrissey hír