Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
James Blake nyerte a britek legnagyobb zenei elismerésének számító Mercury Prize-díjat köszönhetően az idén megjelent Overgrown című nagylemezének. A díjat, amit 1992 óta zenei szakemberek, újságírók, zenészek ítélnek oda az elmúlt egy év legjobb brit (illetve ír) lemezének, az Arctic Monkeys és David Bowie elől happolta el, ami azért is meglepő, mert nekik köszönhetően idén 10 éves csúcsot ért el a bakeliteladás Nagy-Britanniában. A legjobb lemezért járó díjért 20 ezer fontot kapott, amit saját bevallása szerint lerészegedéssel fog megünnepelni. A zsűri azzal indokolta a döntést, hogy a digitális korszak késő esti zenéjét alkotta meg Blake, amely egyszerre innovatív, megrendítő és költői. Vicces adalék, hogy James Blake nevét elrontották, James Bluntot mondtak helyette, pedig hát, van különbség. Egyébként a jelöltek között rengeteg elsőlemezes előadó volt, mint a még mindössze 19 éves Jake Bugg, a Disclosure, a Savages, Rudimental és Laura Mvula, a fogadóirodák pedig mindössze 20-1 arányban láttak esélyt Blake győzelmére. Hajtás után megmutatjuk a győztes nagylemezt.

Kollégánk nyáron már
Imádjuk Snoopot, teljesen mindegy, hogy
Carcass - Surgical Steel
A közvélekedés szerint az Akela rossz zenekar. Mi ezt nem így látjuk. Itt az ideje, hogy kijelentsük, ebben az országban kevés hozzájuk hasonlóan szórakoztató csapatot találhat az, aki nyitott a rakendrollhoz nélkülözhetetlen egészséges tuskóságra, önreflexióra és humorra. A zenekar csütörtökön a Farkastörvények lemez huszadik születésnapját ünnepli, ahol az egész albumot eljátsszák egy dal kivételével. Hogy melyik ez a dal, és hogy miért nem játsszák, az sok más mellett kiderül az alábbi interjúból. Kérdéseinkre maga Katona „Főnök” László válaszolt.
2014-re halasztotta európai turnéját a Motörhead, miután Lemmy még mindig nem bizonyult elég erősnek a koncertezésre. Ezt ő maga jelentette be hivatalosan egy közleményben, amiben egyrészt sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, másrészt elmondja, hogy csak száz százalékosan akar színpadra állni, a közepes bulik kizártak a Motörheadtől. Azt is elárulta, hogy elég rendesen át kellett alakítania életének egy részét, de nem kell aggódni, nem reklámozza majd az egészséges életmódot. Lemmy szívgondjáról először a nyár elején