Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elkészült az első hivatalos videoklip a Zagar idén áprilisban megjelent nagylemezéhez. A hetvenes évek sci-fi filmjeinek világát idéző videót Barcelona mellett forgatták, a dalhoz egy remixlemez is megjelent a német Mole kiadó gondozásában. A videót Kostil Danila rendezte. "Egy ideje már terveztük, hogy együtt dolgozunk, de aztán nemrég álltak össze a dolgok a forgatáshoz. Egy földöntúli drámai világot akartunk megjeleníteni a hetvenes évek sci-fi filmjeire jellemző analóg technikákkal" - mondta Zságer Balázs zenekarvezető. A forgatás külső helyszíne a Barcelonához közeli cardonai sóbánya, illetve cseppkőbarlang volt, de egy argentin és egy katalán csapat segítségével makettek is készültek a filmhez, ezeket egy barcelonai stúdióban rögzítették. "A végső inspirációt Tarkovszkij híres Solaris című filmje jelentette. A klipben a spanyol Edu Evia és az amerikai Amanda Goldsmith a két főszereplő, illetve a kislányom, Zságer Liza, aki a Light Leaks című Zagar-album borítóján is szerepel" - fejtette ki Zságer. A videó költségeinek fedezéséhez jelentős hozzájárulást jelentett a Zagar úgynevezett crowdfunding kampánya, amelynek keretében a rajongók anyagilag is hozzájárulhattak a videó elkészüléséhez. Hajtás után mutatjuk a klipet és a werkvideót.
Lehet, hogy Kanye West a hiphop Jézusaként 
Jövő év elején jelenteti meg a Coral Flower című nagylemezét a budapesti Carbovaris zenekar, amiről most itt van két új dal. A Sand and Dust kicsit olyan, mint egy újkori Foals-szám félig Brian Molko, félig Brandon Flowers énekével, az Automatic/Pragmatic pedig néhol a White Lies illetve a Hurts hatásait hordozza magán. Az együttes december 12-én tartja a lemezbemutató koncertjét az A38-on a Biebers, a Battery Band és az osztrák Streaming Satellites társaságában. Ráadásul a bulira vásárolt elővételes jegyért bónuszba jár a mostani két dal digitális kiadása is. A hajtás után megmutatjuk a Sand and Dust és az Automatic/Pragmatic című számokat, amikhez a Carbovaris küldött egy rövid leírást, fölösleges zenekari hasonlítgatásoktól mentesen. (fotó: Hencz Péter)
Miközben közeledünk a decemberi uborkaszezonhoz számos rapper hoz ki új dalokat annak ellenére, hogy például Joey Bada$$, Rockie Fresh és Mac Miller is a közelmúltban jelentkezett friss lemezzel vagy mixtape-pel. A mindössze 18 éves Joey Bada$$ a J Dilla Foundationnek hála az elhunyt producer egy kiadatlan beatjére rakta össze a halál laza Two Lips című számot, aminek a teljes bevételét jótékonysági célokra fordítják. Mac Miller az amerikai Hálaadás napja alkalmából készítette el az I Come In Peace című számot Big Jerm és P. Fish közreműködésével. Decemberben debütál Rockie Fresh és az Odd Future-alapító Casey Veggies közös projektje a Fresh Veggies, amiről elkészült az első, hihetetlenül infantilis dal. A Sacrifice alapja nagyjából egy négyéveseknek szánt Gameboy-játék menüzenéjére hasonlít, miközben a két rapper talán összesen nem mondd tíz mondatot, nemhogy egy rendes verzét. Joey Bada$$ száma a Rolling Stone
Nemrég
Az Underachievers a virágzó New York-i hiphop újhullám egyik legizgalmasabb párosa, és már Flying Lotus is felfigyelt a srácokra, hogy aztán leszerződtesse őket a kultikus Brainfeeder kiadóhoz. AK és Issa Gold nemrég hozta ki a Lords of Flatbush mixtape-et, amin a mostani Leopard Shepherd klipes dal is szerepel, és egyébként ingyenesen letölthető