2013.11.28. 15:47 – [MTI]

Elkészült Zagar közösségi finanszírozásból készült klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zagar2.jpgElkészült az első hivatalos videoklip a Zagar idén áprilisban megjelent nagylemezéhez. A hetvenes évek sci-fi filmjeinek világát idéző videót Barcelona mellett forgatták, a dalhoz egy remixlemez is megjelent a német Mole kiadó gondozásában. A videót Kostil Danila rendezte. "Egy ideje már terveztük, hogy együtt dolgozunk, de aztán nemrég álltak össze a dolgok a forgatáshoz. Egy földöntúli drámai világot akartunk megjeleníteni a hetvenes évek sci-fi filmjeire jellemző analóg technikákkal" - mondta Zságer Balázs zenekarvezető. A forgatás külső helyszíne a Barcelonához közeli cardonai sóbánya, illetve cseppkőbarlang volt, de egy argentin és egy katalán csapat segítségével makettek is készültek a filmhez, ezeket egy barcelonai stúdióban rögzítették. "A végső inspirációt Tarkovszkij híres Solaris című filmje jelentette. A klipben a spanyol Edu Evia és az amerikai Amanda Goldsmith a két főszereplő, illetve a kislányom, Zságer Liza, aki a Light Leaks című Zagar-album borítóján is szerepel" - fejtette ki Zságer. A videó költségeinek fedezéséhez jelentős hozzájárulást jelentett a Zagar úgynevezett crowdfunding kampánya, amelynek keretében a rajongók anyagilag is hozzájárulhattak a videó elkészüléséhez. Hajtás után mutatjuk a klipet és a werkvideót.


hír elektronikus klip zagar



2013.11.28. 14:01 – Lángoló Gitárok

Tényleg Eminem a rapisten

inkább trap god

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

eminem2_1.jpgLehet, hogy Kanye West a hiphop Jézusaként tekint magára, de Eminem maga a rap istene, legalábbis ez derül ki a Rap Godhoz készült videóból. A Berzerkhöz hasonlóan Eminem itt is megidéz jó pár veterán rappert (Busta Rhymes, 2Pac, N.W.A., Lakim Shabazz), sőt, a 4:26-tól hallható kegyetlen hadarás J.J. Fad '88-as Supersonic című száma előtt tiszteleg. A klip elején a rappert annak a Max Headroomnak öltöztették, aki a világ első virtuális műsorvezetője volt 1984-ben, majd később egy gépre csatlakoztatják, amitől szuperereje lesz és rohadt gyorsan kezd el gesztikulálni. A hatperces szám egyébként még mindig lehengerlő, elképesztően jól áll Eminemnek még ez a vijjogós trapes alap is. Hajtás után mutatjuk a klipet, ami tényleg mindenkinek kötelező.


hiphop hír rap klip eminem



2013.11.28. 11:36 – Lángoló Gitárok

Itt van két új dal a Carbovaristól

premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2.jpgJövő év elején jelenteti meg a Coral Flower című nagylemezét a budapesti Carbovaris zenekar, amiről most itt van két új dal. A Sand and Dust kicsit olyan, mint egy újkori Foals-szám félig Brian Molko, félig Brandon Flowers énekével, az Automatic/Pragmatic pedig néhol a White Lies illetve a Hurts hatásait hordozza magán. Az együttes december 12-én tartja a lemezbemutató koncertjét az A38-on a Biebers, a Battery Band és az osztrák Streaming Satellites társaságában. Ráadásul a bulira vásárolt elővételes jegyért bónuszba jár a mostani két dal digitális kiadása is. A hajtás után megmutatjuk a Sand and Dust és az Automatic/Pragmatic című számokat, amikhez a Carbovaris küldött egy rövid leírást, fölösleges zenekari hasonlítgatásoktól mentesen. (fotó: Hencz Péter)


indie premier pop rock hír exkluzív carbovaris



2013.11.28. 10:24 – Dankó Gábor

Ghostchant néven jön az új magyar underground metál supergroup

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Ghostchant metálos, durva hardcore punkot játszik. Ők zenélnek benne: Jakab Zoltán énekes (Newborn, Bridge To Solace), Nagy Gábor gitáros (Newborn, The Idoru), Czetvitz Norbert gitáros (Nadir), Kósa Dániel basszusgitáros (Nadir) és Kocsis Máté dobos (The Idoru). Az első EP-jük hamarosan megjelenik, a fenti képre klikkelve viszont azonnal meghallgatható a Shards című első daluk. Röviden ennyi a hír, de a dal sem hosszú, és amúgy megéri meghallgatni, mert jó.


punk metál hardcore hír grindcore ghostchant



2013.11.28. 09:36 – Lángoló Gitárok

Jön a harmadik Wackor-lemez, itt egy dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Van egy viszonylag kisszámú, de annál lelkesebb ember Magyarországon, aki rajong a Wackor zenekarért. Na nekik nagy örömhír, hogy jön az egyedi hangzású székesfehérvári metálzenekar új nagylemeze III címmel, amiről egy dalt itt fentebb meg is lehet hallhatni. A nyolcszámos album amúgy decemberben jelenik meg, és ingyen le lehet majd tölteni. Egyébként írtunk mi már a Wackorról, többször is, csak olyan régen, hogy mi sem emlékeztünk rá, szóval ezt az új dalt nevezhetjük egyfajta feltámadásnak is.


metál hír wackor



2013.11.28. 08:41 – Lángoló Gitárok

Friss hiphop: Joey Bada$$, Mac Miller, Rockie Fresh

gettóblaszter

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joey.jpgMiközben közeledünk a decemberi uborkaszezonhoz számos rapper hoz ki új dalokat annak ellenére, hogy például Joey Bada$$, Rockie Fresh és Mac Miller is a közelmúltban jelentkezett friss lemezzel vagy mixtape-pel. A mindössze 18 éves Joey Bada$$ a J Dilla Foundationnek hála az elhunyt producer egy kiadatlan beatjére rakta össze a halál laza Two Lips című számot, aminek a teljes bevételét jótékonysági célokra fordítják. Mac Miller az amerikai Hálaadás napja alkalmából készítette el az I Come In Peace című számot Big Jerm és P. Fish közreműködésével. Decemberben debütál Rockie Fresh és az Odd Future-alapító Casey Veggies közös projektje a Fresh Veggies, amiről elkészült az első, hihetetlenül infantilis dal. A Sacrifice alapja nagyjából egy négyéveseknek szánt Gameboy-játék menüzenéjére hasonlít, miközben a két rapper talán összesen nem mondd tíz mondatot, nemhogy egy rendes verzét. Joey Bada$$ száma a Rolling Stone honlapján, a másik kettőt mutatjuk a hajtás után.


hiphop hír rap casey veggies joey badass rockie fresh mac Miller



2013.11.27. 17:12 – _Hóember_

Jó szándékkal elkövetett dezinformáció - Újabb öt minikritika magyar raplemezekről

ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hosok3.jpgNemrég sorra vettünk pár magyar raplemezt idénről, most pedig ideje volt még mélyebbre ásni itthon. Beszélünk Bigmek szólólemezéről, a Hősök áprilisban megjelent stúdióalbumáról, a Stíluspakk negyedik részéről illetve két feltörekvőről (DD Kobe, Masihiro) is.


lemezkritika hiphop rap hősök masahiro bigmek dd kobe



2013.11.27. 16:12 – Lángoló Gitárok

Leopard Shepherd - Új Underachievers-videó

#ezilyenelégkircsyrapzenevagymi

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

underachievers.jpgAz Underachievers a virágzó New York-i hiphop újhullám egyik legizgalmasabb párosa, és már Flying Lotus is felfigyelt a srácokra, hogy aztán leszerződtesse őket a kultikus Brainfeeder kiadóhoz. AK és Issa Gold nemrég hozta ki a Lords of Flatbush mixtape-et, amin a mostani Leopard Shepherd klipes dal is szerepel, és egyébként ingyenesen letölthető itt. Az imádnivaló fúvós hangmintára épülő számhoz forgatott klip Párizsban játszódik és sikerült nekik az a bravúr, hogy ennek ellenére egy Niggas In Paris hasonlat sincs benne. Hajtás után mutatjuk a klipet, amit a dal miatt kötelező megnézni.


hiphop hír rap klip underachievers



süti beállítások módosítása