2013.03.01. 08:43 – Lángoló Gitárok

Akár ki is takarít a rajongóknál az Óriás zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Orias_ HenczPeter.jpgTűz, víz, repülő címmel április 2-án jelenik meg az Óriás harmadik nagylemeze. "A korábbi albumainkhoz képest az új lemez kompaktabb, lényegretörőbb és érettebb, hangvételében pozitívabb, általános tempóját tekintve pedig gyorsabb lesz. Tizenegy új dal szerepel majd rajta, és az anyag gerincét pörgősebb, energikusabb dalok alkotják" – mondta Egyedi Péter, az Óriás frontembere. A zenekar Facebookját olvasó rajongóknak talán már feltűnt, hogy a tagságban változás történt, ugyanis Hortobágyi László billentyűs (aki amúgy alapesetben az Isten Háta Mögött dobosa) már nem zenél a trióval. "Lacival teljesen baráti volt a válás, ezt bizonyítja az is, hogy az IHM-ben továbbra is együtt alkotjuk a ritmusszekciót. A billentyűt most Menyhei Ádám kezeli a zenekarban, akit a Kamikaze Scotsmenből már ismerhetnek páran" - nyilatkozta a Lángolónak Egyedi.


rock hír óriás



2013.02.28. 23:59 – kovács m. dávid

"Muhammad was a Punk Rocker" – avagy a taqwacore újraértelmezi a Koránt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Létezik egy vakmerő, kortárs irodalmi alapokon nyugvó műfaj, amely új muzulmán ifjúsági kultúrát teremtett. Fegyvere a punk, erejét Allah tanításaiból nyeri, határai és körülményei pedig éppoly zavarosak, mint a fundamentalizmus és a punk devianciájának összehangolása. Legalábbis az arra törekvő kísérletek.


punk taqwacore



2013.02.28. 17:08 – Lángoló Gitárok

Kiújult Anastacia mellrákja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Anastacia1 (1).jpgTíz évvel ezelőtt egyszer leküzdötte a mellrákot Anastacia, most azonban az énekesnő a Facebookján jelentette be, hogy ismét daganatot diagnosztizáltak nála. Emiatt a 44 éves előadónőnek le kellett mondania az idei európai turnéját, ami áprilisban kezdődött volna. A betegség azonban nem gátolja abban, hogy új dalokat írjon és rögzítsen. Az első daganatot 2003-ban vették nála észre egy mellkisebbítő műtét előtt, de csak egy videoklip leforgatása után feküdt a műtőasztalra. Egy majdnem nyolcórás operáció után az énekesnő mellének 40%-át távolították el, majd alakították át. A kemoterápia után új nagylemezhez kezdett, létrehozott egy mellrák alapítványt, de a hírek szerint ismét rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében. Az énekesnő nem csak ezzel a betegséggel küzd. Amellett, hogy ritka szívproblémája miatt állandó gyógyszerezésre szorul, még Crohn-betegséggel is kezelik.


pop hír anastacia



2013.02.28. 16:14 – sajó d.

NME Awards - Avagy, hogyan ne osszunk zenei díjakat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

one-direction-2013.jpgSzeretünk díjakon és listákon csámcsogni, hiszen mindenki szereti csoportosítani a kedvenceit, legyen szó zenéről vagy basznivaló egyiptológusokról. Az NME listáit külön ki is szoktuk emelni, hiszen kétségtelenül a legnagyobb nem amerikai zenei sajtóorgánum, ezért itt sokszor kifejezetten érdekes, néha furcsa döntések születnek. A mostani NME Awardsra ez totálisan igaz, mivel ennyire borzalmas, teljesen érthetetlen szempontok alapján kiválasztott díjazottakat a Fonogram-gálán is ritkán látni. Persze tudjuk, hogy a britek foggal-körömmel ragaszkodnak a sokadik tingli-tangli Libertines-kópiákhoz, de az számunkra is óriási talány, ki gondolta a legjobb albumnak a Maccabees tavalyi lemezét olyan előadók albumaihoz képest, mint a Vaccines, Frank Ocean, Tame Impala vagy az Alt-J. Hasonló módon nagy kérdés, mit esznek annyira a britek a Biffy Clyrón - mondjuk ebből a kritikánkból lehet sejtésünk - hogy a legjobb brit zenekar legyenek megelőzve az Arctic Monkeyst, a Kasabiant vagy éppen a Vaccinest. Ebből kifolyólag gondolnánk, hogy a legjobb külföldi együttes a Black Keystől az Odd Future-ig bárki lehetett volna, ehelyett a tavalyi bántóan gyenge albummal jelentkező Killerst választották. A kötelező puszipacsi díjak után (istenadta zseni: Johnny Marr, legjobb élő zenekar: Rolling Stones, kiemelkedő zenei hozzájárulás: The Cribs, év hőse: Barack Obama) érdemes rátekinteni a kevésbé szokványos kategóriákra.


nme hír biffy clyro nme awards one direction maccabees



2013.02.28. 15:28 – Lángoló Gitárok

Thom Yorke szeret táncolni - Itt az Atoms For Peace első klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

atomsforpeace_yorke_dance.jpgTalán emlékeznek rá a Lángoló Gitárok olvasói, hogy a Radiohead legutóbbi lemezéhez csupán egy klip jött a Lotus Flowers képében. Ebben Thom Yorke frontember letáncolja a csillagokat is az égről, és ez úgy látszik annyira bejött a zenésznek, hogy a most megjelent Atoms For Peace-lemezhez is táncolós videót készítettek. Itt viszont Yorke már nem egyedül ropja, hanem Fukiko Takase japán származású táncművésszel. Ennek megfelelően kicsit művészibb hatást kelt ez az Ingenue című dalhoz összerakott klip, mint a Radioheadé, és nem csak azért, mert elegánsan öltöztek fel benne a szereplők. Alább meg is nézhető a Wayne McGregor koreografálta és Garth Jennings rendezte előadás.


pop rock hír electro atoms for peace



2013.02.28. 13:10 – Dankó János

Túl sok – Soilwork-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

soilwork-the-living-infinite.jpgSoilwork - The Living Infinite
(Nuclear Blast)

Amikor elkezdtem hallgatni az új Soilwork-lemezt, kíváncsi lettem, hogy vajon az olyan oldalak, mint például a Wikipedia, milyen stílusba sorolják a csapatot. A hallottak alapján a progresszív szót kerestem, és meglepő módon nem találtam, pedig a skatulyák hívei már régen lecsaphattak volna egy ilyen magas labdát. Most a Soilwork lecsapja maga, legalábbis szándékozik.

A svéd metálzene egyik legismertebb képviselője már a kezdetekben is előrébb nézett, mint sok társa. Nem volt egyszerűen death, sem thrash, sem klasszikus metál, hanem mindez egyszerre. Ráadásul ki is nyúlt ezekből, bár nem túl bátran. Annyira nem, hogy az utóbbi lemezek a saját paneleken kívül nem is nyújtottak mást. Ráadásul a zenéjük rendkívül sterillé vált, szépen lekockázott riffekkel, és menetrendszerű dallamos refrénekkel. Amikor jött a hír, hogy az új lemez dupla lesz, egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy ez a kiszámítottság működni tud majd’ két órán át. Nem azért mondom, mert én megmondtam, de képtelen működni.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (2,8/5)

lemezkritika metál soilwork



2013.02.28. 11:17 – Lángoló Gitárok

Kitették Scot Weiland szűrét a Stone Temple Pilotsből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

weilandphotoshoot20121.jpgMindössze egy egymondatos sajtóközleményben tudatta a Stone Temple Pilots a nagyvilággal, hogy a zenekar és Scott Weiland frontember útjai ezennel elválnak egymástól. Azonban erről egyedül Weilandet felejtetették el a tagok tájékoztatni, aki semmit nem tud kirúgásának hátteréről vagy indítékáról. Később ő is egy közleményben válaszolt, amiben nem érti, hogyan lehetne csak így kitenni a zenekar alapítóját, frontemberét és rengeteg dal szerzőjét, de ezt majd akkor az ügyvédek elintézik egymás között, ahogyan a tökös rockerek szokták 50 fölött a tengerparti nyaralójukból. Az ügy furcsasága, hogy nemrég Weiland még a Rolling Stone-nak cáfolta, hogy kirúgták, kilépett vagy feloszlott volna a Stone Temple Pilots. A zenész azonban most a saját turnéjára koncentrál, ahol javarészt STP-számokat játszik.


rock hír stone temple pilots scott weiland



2013.02.28. 10:38 – sajó d.

Vad, ázsiai motoros szexbanda - Új Hanni El Khatib-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hanni_1.jpgHanni El Khatibbal korábban egy kisebb bemutató írásban foglalkoztunk már, és a palesztin-filippínó rockgitáros most új klippel jelentkezett a Family című számához. A dal az április végén megjelenő Head In The Dirtön szerepel majd, amely El Khatib második nagylemeze és - ahogyan ennek a dalnak is - az egész albumnak az idén négy Grammyt bezsebelő Dan Auerbach a producere a Black Keysből. A Family egy blues ihlette zabos rock and roll szerzemény, amelyben a dalszerző-gitáros hangja megtévesztésig hasonlít a Black Keys énekesére. A nyers dögösséghez egy klassz kis ZS-filmes videó is készült, amelyben egy ázsiaiakból álló vad motorosbanda száguld egy szál nagyibugyiban az utakon, cigiznek, söröznek, majd megállnak egy kósza numerára egymással, hogy a végén a tábortűz mellett beszélhessék meg honnan szereznek legközelebb pénzt. A hajtás után megmutatjuk a klipet illetve egy autóreklámot is, ahonnan sokaknak már ismerős lehet Hanni El Khatib, akinek nagyon várjuk már az új nagylemezét.


rock hír blues garázs hanni el khatib



2013.02.28. 09:03 – Lángoló Gitárok

Visszatér a Kaukázus

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kaukazus_1.jpgÁprilisban visszatér a jó ideje inaktív Kaukázus zenekar, akik egy koncerttel kezdik az újraalakulást a Budapest Parkban. Kardos-Horváth János együttese nyáron fesztiválokon is fellép majd, ahol többek között a késszülő nagylemezükről is játsszanak dalokat. A Kaukázus legutoljára 2010 januárjában lépett fel. "Három éve adtuk az utolsó koncertünket, ezalatt sok minden megváltozott, mi is változtunk, de reméljük, hogy nem változott az a feszültség, ami a közösségünk reaktora. Belevágunk és bízunk benne, hogy menet közben újra beindul a szinergia, és lesznek belőle dalok. Nem csak nosztalgiázni akarunk, hanem új korszakot próbálunk - legalább magunk számára - nyitni. Új nagylemezt is tervezünk, amely zeneileg mindannyiunk számára izgalmas kihívás, és könnyen lehet, hogy egyáltalán nem leszünk hűségesek a régi viselt dolgainkhoz, ugyanakkor a közönségünkkel továbbra is ötletes, pezsgő viszonyra törekszünk. Az már csak szerencsés véletlen, hogy ez a szándékunk éppen egybeesik a zenekar megalakulásának tizedik évfordulójával" – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere.


rock hír alternatív kaukázus



süti beállítások módosítása