Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mit csinál egy ember, aki kitalálja, hogy márpedig ő mostantól zenélni fog, és ráadásul még nem is olyan, mint Kurt Cobain, aki egyes pletykák szerint nem nagyon tudta elviselni, hogy szeretik őt, hanem még be is akar futni? Vagy legalábbis törekszik arra, hogy minél több emberhez szóljon. Szóval mit csinál ez az ember? Hogyan kezd bele a legegyszerűbben? Vesz egy laptopot.
A technológia fejlődése egyszerre két dolgot csinált: megölte a zeneipart, mert ma már senki nem vesz lemezt, és borzasztó olcsóvá tette a zene előállítását. Ahogy a Vakondok dokumentumfilm-sorozat harmadik részében, az Út a felszínre címűben is elhangzik, a hatalmas, többszobás stúdiók ma már laptop méretűre zsugorodtak, simán készíthető velük olyan felvétel, amiről meg nem mondja senki, hogy egy hálószobában rakták össze. Damon Albarn például ezt odáig vitte a Gorillaz eddigi utolsó albumával, hogy egy Ipaden írta és rögzítette az egészet egy turné alatt (majd mellesleg ingyen szórta ki a netre).
Röviden, tömören ez a Vakondok 3 - Út a felszínre című dokumentumfilm alap kiindulópontja. Ma már bárki könnyen előállíthat, akár nagyon jó zenét, az viszont más kérdés, hogy ez hogyan jut el a közönséghez, mert a fióknak (merevlemeznek) nem akar gyártani senki, aki nem Kurt Cobain.
A Matusik Szilárd és Csépai Gábor filmje konkrét választ erre nem ad, vagy legalábbis nem szájbarágósan adja, hanem inkább rövid történeteken keresztül meséli el, hogy egy-egy zenélni vágyó ember mit tett azért, hogy minél nagyobb közönség előtt játszhasson. A rock- és metálzene ugyan teljesen kimarad a filmből, de kapunk helyette beatbox előadókat, szkreccselő és nem szkreccselő lemezlovasokat, producereket és hogy azért hangszeres zene is legyen, a Random Trip improvizálóit. Ők mondják el saját élményeiket, hogyan szerettek bele az adott dologba, hogyan utaztak el beatbox versenyre, hogyan vették meg első lemezjátszóikat a szülők segítségével, hogyan mérkőznek egymással és hogy hogyan próbálnak az undergroundból kitörni, hogyan akarnak minél több emberhez szólni.
Az utóbbi is egy fontos kulcskérdése az Út a felszínre filmnek. Megszólal benne Dub FX is, aki már szinte hazajár Magyarországra, minden évben van itt fellépése, akár több fesztiválon is. Ő mondja el, hogy egyrészt borzasztó kitartónak kellett lennie. Neki, személy szerint éveket kellett az utcán tölteni egyrészt ahhoz, hogy megéljen a CD-i eladásából, másrészt azért, hogy felfigyeljen rá egyáltalán valaki. A figyelem felkeltése Dub FX-nek a Youtube-on keresztül sikerült. A videómegosztón kezdtek el terjedni a zenéi, ott kezdték el megosztani az emberek, és emiatt zenélhet ma már ezreknek egy-egy fellépése alatt.
Szerinte és a dokumentumfilm megszólalói szerint is az önmenedzselésen van a hangsúly. Egy zenélni vágyó embernek ma már nem elég megalkotni a zenét, futtatnia is kell saját magát. Erre is megvan minden eszköze bárki számára az internet képében, tehát ha valaki jót, különlegeset csinál és kitartó, akkor egyszer talán az ő zenéje is megszólal egy amerikai rádióban.
A dokumentumfilm szereplői amúgy többnyire elégedettek a jelenlegi helyzetükkel. Dj Savage például csak csinálja, amit szeret, ha más is bírja, az csak a hab a tortán, de a legtöbben ugyanígy vannak ezzel. Egyedül talán Devol Jávor Random Trip-dobos szidja túl szenvedélyesen a mainstreamet és a fogyasztói társadalmat, pedig hát, ha nem ilyen lenne a világ, akkor senkinek nem kellene a Random Trip.
Az undergroundot egyébként maga a Vakondok sorozat is remekül szimbolizálja. Egyszerű, kevés pénzt felemésztő módszerekkel, de mégis lebilincselően, szimpatikusan rakja elénk a nem szájbarágós mondanivalót, és még a vicces átkötések sem erőltetettek. Tisztára mintha a haverod filmjét néznéd egy házibulin.
A Vakondok egy dokumentumfilm-sorozat, az első részben öt szubkulturális arcot mutattak be, a második részben a demoscene kultúrát járták körbe, és itt lehet megnézni teljes hosszában, Itt egy kis kedvcsináló az új epizódhoz: