2014.01.20. 12:24 – Rácz Mihály

Mint egy spirál - Dresch Quartet-lemezkritika

Dresch Quartet - Kapu és kert (Fonó)

dresch-mihaly-dresch-quartet-kapu-es-kert.jpgDresch Mihály életműve hatalmas, a nyolcvanas évek közepe óta közel húsz albumot adott ki szólóban, duóban, vagy az aktuális quartetjével. Leginkább ez utóbbiakkal. Ennél is több a közreműködések száma, de most ne merüljünk el biográfiájában, a honlapján minden megtalálható. Az utóbbi évekre koncentrálva azonban látszik, hogy a sokféleségben utazva tartja frissen és energikusan magát. Legutóbb például zenekarának cimbalmosával, Lukács Miklóssal adott ki duólemezt, amit nagyon szerettünk, és ennek hangot is adtunk itt. Lukács Miklós persze közel sem csak a Dresch Quartet cimbalmosa, de most ebbe sem mennék bele jobban, mindenesetre érdemes utánanézni pályájának, amit hangszerével művel, az kimeríti, sőt jócskán ki is bővíti azt, amit erről el bírunk képzelni. Az a Labirintus duólemez csodálatos hangfolyam visszahallgatva is, megannyi valós és megálmodott tájékot bejár, és ha már belevágtunk, lépjünk még hátrébb, és vegyük elő újra a 2011-es Fuhunt, ami pedig az előző Quartet album. Azon azt találjuk, hogy Dresch Mihály cseppet sem őrlődött fel az évek sűrűjében, és sűrűjétől, én például rendszerint megadom neki a bizalmat, hagyom magam sodortatni akárhová – és mindig máshová visz. Dresch zenéjének egyik kulcsa, hogy vele tényleg nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Persze ez adódik a nagy ívű és léptékű szólók, improvizációk sorából is, de nem csak, és nem feltétlenül műfajából következően.

Az ő atmoszférikus muzsikáját persze be lehet sorolni a jazz, vagy ethno-jazz címke alá, csak nem érdemes, mert akkor pont a lényeget tesszük tönkre, a dolog élő lüktetését merevítjük be, szárnyalását hamvasztjuk el, mintha a szivárvány színeit dicsérnénk egy fekete-fehér képen. A Kapu és kert album, ha lecsupaszítjuk, nem más, mint elődei. Nem nyújt különösebb új kunsztokat sem zeneileg, sem pedig technikailag. Pedig dehogynem. Viszont ahhoz, hogy meghalljuk mélységeit nem szabad gombostűre tűzni és úgy vizsgálni. Nem érdemes megölni és felboncolni. Mert ha megértjük szavát, akkor egészen fantasztikus dolgokról mesél. Emberi megélésekről és tapasztalatokról, közelségekről és távlatokról, örömekről és bánatokról. Végül is mi másért szoktunk elmélyedni arra érdemes muzsikákban, ha nem azért, hogy átéljünk olyasmit, amit mi magunk nem tudunk megfogalmazni művészi módon?

Dresch Mihály szerzeményei és a Dresch Quartet zenéje az egyik legjobb dolog, amit ez a zenei univerzum adni tud nekünk, hívjuk is bárminek. Tényleg nem újdonságában erős ez az album, hanem abban, hogy azt, amit a zenészek fel tudnak fogni a világból, olyan módon tudják közölni, amivel megemelik hallgatóikat, olyan élményekhez juttatják, amiért neki magának alig kell tennie valamit. Valamit azért mégis kell tenni ehhez. Nem szabad például háttérzeneként hallgatni, nem érdemes semmiféle előítéletet alkotni és magunkkal vinni az utazáshoz. Nem is olyan könnyű egyébiránt megtenni ezt. Hogy egy filmből hozzak példát, Tarkovszkij Stalkerének vége felé, a vezető (maga a sztalker) könyörgése ellenére a Tudós a lényeget feltáró szobába magával viszi pisztolyát, így a megvilágosodás elmarad. Hagyjuk hátra tehát gondolkodási sémáinkat a Kert és kapu esetében is, és sosem hallott élményben lehet részünk.

Ezzel együtt azonban nem vitás, hogy ezek a muzsikusok technikailag is egyre tökéletesebbek, az a rengeteg tapasztalat, együtt zenélés mind összeadódik, és olyan szinten valósul meg, ami hatalmas szabadságot ad nekik. Ezt szerencsére arra használják, hogy egyre játékosabbak legyenek és még akkor is benne maradjanak a történetekben, amikor a legszélsőségesebb tempójú szólókat nyomják. Apró kikacsintások, régről ismert dallamtöredékek térnek vissza, minden ismerős és otthonos. Olyan ez az életmű, mint egy spirál, mindig ugyanaz megy, csak egyre beljebb, egyre feljebb jutunk általa.

A Quartet felállása itt: Dresch Mihály tenor és szoprán szaxofonon, valamint fuhunon játszik, sőt néha énekel is, Lukács Miklós cimbalmozik, Hock Ernő nagybőgőzik, és Baló István dobol. 


lemezkritika jazz ethno dresch quartet ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doktoredgar 2014.01.20. 17:26:16

Dresch papa egy félisten. Nemtom szabad-e reklmáozni, de szombaton lemezbemutató lesz a Fonóban.