2014.01.28. 09:41 – Lángoló Gitárok

Meghalt Pete Seeger folkzenész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

peteseeger.jpgKilencvennégy éves korában elhunyt Pete Seeger amerikai folkénekes, politikai aktivista, író. - írja az MTI. Seeger hétfő éjjel halt meg egy a New York-i kórházban - közölte Kitama Cahil Jackson, a világszert ismert előadóművész unokája. Seeger meghatározó alakja volt az amerikai folkzene újjáéledésének, nevéhez olyan  dalok fűződnek, mint a Where Have All the Flowers Gone, a Guantanamera és a We Shall Overcome.

Seeger művészcsaládba született 1919. május 3-án. Apja zenetudós volt, mostohaanyja pedig zeneszerzőnő, de szinte minden közeli rokona zenéléssel vagy más művészettel foglalkozott, így törvényszerű volt, hogy ő is erre a pályára lép. Saját bevallása szerint akkor változott meg végleg az élete, amikor 17 éves korában meghallotta, az öthúros bendzsó hangját.

Egész munkásságát annak szentelte, hogy másokon segítsen. Híres baloldali aktivista volt, ami miatt tiltólistára is került többször. Az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság majdnem azt is elérte, hogy börtönbe kerüljön, mivel nem adta ki politikai kapcsolatait, de fellebbezett, és végül nem kellett ülnie.

A zenélést egy pillanatig sem hagyta abba. Számos későbbi világsztárra volt óriási hatással. Bob Dylan a mentorának nevezte, ahogy Don McLean és Bernice Johnson Reagon is, de Bruce Springsteen is sokszor hivatkozik Seegerre. Springsteen még We Shall Overcome: The Seeger Sessions címmel nagylemezt is adott ki, amin olyan dalok szerepeltek, amiket Seeger tett népszerűvé.

Seeger amúgy nem igazán írt dalokat, életét inkább a folkzene népszerűsítésének szentelte. Emiatt tévéműsort is indított, ahol olyan vendégei voltak, mint Johnny Cash, June Carter, Mississippi John Hurt, Roscoe Holcomb, Stanley Brothers vagy Doc Watson. Ezen kívül részt vette a Broadside Magazine folkfanzine illetve a Sing Out! Nonprofit folkhíradó alapításában, illetve tevékenyen hozzájárult a Folway Records munkájához, akik az Anthology of American Folk Musicot is kiadták. Könyvet is írt, amik közül a legnépszerűbb a Hogyan játsszunk öthúros bendzsón című  mára már klasszikussá vált írás.

Számtalan elismerésben részesült. Több Grammy-díj tulajdonosa, de természetesen a Rock And Roll Hall Of Fame tagja is csaknem 20 éve. 1995-ben megkapta a Nemzeti Művészeti Emlékérmet is Bill Clinton akkori elnöktől.

Lényegében haláláig zenélt. Az utolsó éveiben leginkább történeteket mesélt, főleg gyerekeknek. 2009-ben Bruce Springsteen és unokája, Tao Rodriguez oldalán fellépett Barack Obama beiktatási ünnepségén, de féltestvérével, a mai napig zenélő Peggy Seegerrel is rendszeresen előadott. A 90. születésnapján a New York-i Madison Square Garden-ben köszöntötték.


folk hír gyászhír pete seeger



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása