2014.02.07. 15:15 – Dankó János

Egy adag spleen – Vad Fruttik-lemezkritika

Vad Fruttik - Darabok (Megadó Kiadó)

81719131212051613_vf-darabok_cover_web.jpgA Vad Fruttik a magyar zenekarnevek közül talán a legrosszabbat viseli. Nagyjából egy szinten van a Depresszióval. Nem is azzal van a baj, hogy nem jelentenek semmit, vagy utóbbi esetén nagyon is mondanak valamit, hanem hogy az a mondanivaló semennyire sem kapcsolódik a produkció komolyságához és erejéhez. A Vad Fruttik már jó ideje építi magát, és ez nem csak a külsőségeket jelenti, hanem a zenei irányt. Mostanra az egyik leginkább mai, aktuális gitárpopzenekar lettek Magyarországon, már ha az aktualitást a brit színtér jelenti. A Darabok minden hibája ellenére, szintén komoly produkció.

A kezdő Darabokban például talán a legfajsúlyosabb szám a zenekar karrierjében. Jó a felépítése és mindenekelőtt van hangulata, és ezt utoljára említjük, de ez a hangulat a lehető legtávolabb van attól, amire a Vad Fruttik név alapján az egyszeri hallgató elsőre asszociál. A zene fojtogató és első hallásra zavarba ejtő, de karakteres.

Az már korábban is tiszta volt, hogy a zenekar Likó Marcell énekes vízióit valósítja meg, és ebben a vízióban már nincs helye a klasszikus popzenei elemeknek, illetve ha van, azokat előszeretettel koszolja be. Ez a megfontolt szerzői szándék néha talán már túlságosan is szembetűnik. A zenében is és a szövegekben is. Divatosan modorosságnak hívják ezt.

Likó Marcell gyakran marcangolja szét magát a szövegekben, de a gondolatai néha sehová sem tartanak, egy-egy sorban váltakoznak az őszintének tűnő („a rossz boroktól olyan érzelgős leszek, ellágyulva hallgatom a tücsköket”) és az erőltetett, bölcsészkedő („egy adag spleen, amit begyűjt az este”) mondatok. Ráadásul bár korábban nem volt ennyire feltűnő, de Likó hangszíne, sőt a néha könyörgésig eltúlzott énekstílusa éppen Ákosra hasonlít, aki a dalaiban szinte mindig túl komolyan veszi magát, még amikor viccel is.

Az album az ének és a szövegek tekintetében olyan, mint amikor egy romkocsmában odaül melléd egy félrészeg bölcsész, és elkezd lelkizni, és te amúgy nyitott vagy éppen rá, meg szórakoztat is néhány okos gondolata, de aztán a végére úgy lefáraszt, mintha 40 percen keresztül szívták volna véred. Számonként sokkal emészthetőbb ez a lemez, mint egyben.

A zene sem sokat segít a helyzeten, mert alapvetően nem barátságos. Van két fontos eszköze: a monotonitás és a fokozás. Több esetben fordul elő az a megoldás, hogy a dal közepén, végén egy amúgy egész jól elkapott dallamot fokoznak a csúcspontig. A már említett kezdő és címadó szám is ilyen, és baromira működik is. Itt ugye az ember még nem tudja mi vár rá a következő nagyjából háromnegyed órában, de később a fokozás már nem hoz olyan katarzist, mint az elején. Aztán persze vannak az egyenes vonalú dalok, mint például a Válaszok nélkül, amit meg a zajongó sampler torzít el, vagy ott van a Másodpercek és decibelek, ami egy fiatalos, punkos indie rock sláger, még dubstep vartyogás is van benne. Az Éjszaka aztán egy refrén nélküli szintis, muse-os dal.

Innen látszik, hogy a számok kellően változatosak, de a már említett egységes hangulat miatt mindet körüllengi a feszengés, a kényelmetlenség. Emiatt aztán csak abban az esetben ajánlható ez a lemez bárkinek, ha a szorongásos szövegeket jól viseli, és a popzenétől egyébként távol álló zenei megoldásokkal is meg tud barátkozni. Az pedig külön öröm lenne, ha a lemez alapján a magyar közönség nem csak a Vad Fruttikkal ismerkedne meg behatóan, hanem az album ihletőivel, akkor talán a Petőfi Rádió sem olyan lenne, mint most.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,1/5)

lemezkritika pop rock vad fruttik



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.