2014.04.20. 13:32 – Lángoló Gitárok

Csak utazni kell, nem zenélni - A Grand Mexican Warlock baltikumi útja

Pörög mostanában rendesen a Grand Mexican Warlock. Megjelent a második lemezük, kijött egy új klipjük, és elmentek a Baltikumba turnézni. Ez utóbbiról szól az alábbi írás. A frontember Undos élménybeszámolója, képekkel (amikre kattintva még több kép jelenik meg).

Elöljáróban annyit megállapítanék, hogy vannak még vicces helységnevek.

A balti turné már indulását tekintve is máshogyan alakult, mint a tavalyi 3 hetes kanyarunk, ugyanis a korábbi turnén nem törték fel előző éjjel a bérelt buszunkat és nem lopták ki belőle a rádiót. Ezenkívül nem a kiadónk, a MamaZone vezetője vitt minket majd 4000 km-en keresztül, kisebb-nagyobb megszakításokkal.


Négy bulit adtunk a Baltikumban, ebből egy, a Tallinn Music Week meghívásos volt, a többi három pedig Érsi (Érsek Gábor, Insane-dobos) barátunk áldozatos közreműködésével került leszervezésre. A Varsó - Riga- Tallinn - Alytus - Vilnius - Krakkó vonalon haladva tudtuk le ezt a rövidnek tűnő turnét, ebből Varsó és Krakkó pihenőállomásként szolgált, a rettentően nagy távolság miatt, amit egyben lenyomni nem olyan jó buli.


A fentebb említett autórádió-tolvajlás kissé elodázta az indulásunkat, betört ablakkal csak nem kelünk útra. A kora reggeli ablaküveg csere eltartott egy darabig, ezért csak késő este érkeztünk meg Varsóba. Az éjszakai városnézésnek sokszor jobb a hangulata, mint a nappalinak, nincsenek turisták például; ugyanakkor fény sincsen annyi, hogy mondjuk meg lehessen nézni a nevezetességeket teljes pompájukban, ezt cserébe nagyon jól oldják a kisutcás hangulatok. Varsó porból újjáépített replika-belvárosa tökéletes példája volt ennek. A város feltérképezése rendszerint azért történik éjjel, mert a nappalok utazással telnek. Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy a későbbiekben ne kelljen kitérni rá, mivel ez a városnézési forma volt a jellemző az egész turné során (nem kell aggódni, nem javultunk meg, poharazgatás is volt rendesen).

Varsóból Rigába eljutni kissé nyűgös volt, kockásra ültük a seggünket, Varsótól ugyanis nem jellemző az autópálya-építésre való törekvés. Van hogy csak pár kilométeres szakaszon jelenik meg csupán (biztos elfogyott a zloty, vagy nem tudom...) és ez jellemző az egész Baltikumra is. Rigában egy klasszikus és hírhedt rockklubban, a Depoban játszottunk és legnagyobb meglepetésünkre az első sorokban magyarok diákok mozgolódtak és kiabáltak, így teljesen olyan hangulat volt, mintha otthon játszanánk. Nagy poén volt, hogy találkoztunk volt dobosunkkal, Somló Danival is, aki pont egy doksit forgatott többedmagával, és így történt ez Tallinnban is.

Tallinn felé megálltunk egy kihajtóban, ahol egy füstölthal árusra leltünk és ezt a halebédet a tengerpart homokjában fogyasztottuk el; talán ez volt a legidillibb pillanat az egész turnén.


Sajnos a legjobban várt buli inkább csalódás volt. Lehet, hogy ez a rendezvény nagyon rangos a showcase fesztiválok körében, én ezt nem vitatom, viszont ami ebből látszik az egy nagy lufi. Úgy éreztük nem történt meg az, amiért odamentünk. Nem törtünk le természetesen, csak mi fejben erre a bulira készültünk a legjobban és ehhez képest nem igazán volt íze a dolognak. Viszont Page, az új dobosunk eléggé odatette magát. Koncert után belecsöppentünk egy Manowar-közönségtalálkozóba; a hatalmas, tagbaszakadt alakok talpig Manowar-relikviákba öltözve elég vicces látványt nyújtanak azért, valljuk be. Kajavadászat: pökhendi módon legyintés a klubhoz legközelebbi csirkésre, majd éhségtől elcsigázva 3 órát keresni a bármit, ami étel, majd vissza a csirkéshez. Megfogadtuk, ha gazdagok leszünk, akkor nyitunk egy olyan gyorsétterem-hálózatot, ami csak olyan helyeken van, ahol nincs semmi és senki, ha véletlen valaki arra tévedne, akkor is tudjon enni egy gyrost. Nyilván azért kell ehhez gazdagnak lenni, mert ez egy veszteséges vállalkozás.


Újabb 700 km megtétele után megérkeztünk Alytusba, ahol az iszonyatosan jó fej és lelkes helyi promoter, Darius elhalmozott minket mindennel, amire egy turnézó ember vágyhat. Maga a hely kicsit szürreális benyomást tett koncertezési szempontból, mivel egy kávézó volt, színpad nélkül. Jó korán érkeztünk, így volt időnk belőni a tökös, mégsem bántó hangerejű hangzást. Helyi technikus hiányában a zenekar tagjai közösen próbálták működésre bírni a PA-t, hihetetlen szakértelemről téve tanúbizonyságot... de a végére csak sikerült bekapcsolnunk a végfokot így el tudtuk kezdeni a koncertet, ami mellesleg a legjobb volt az egész turnén. A közönséggel együtt húztuk fel magunkat, igazi adok-kapok indult el és a végére ez addig fokozódott, hogy ők is meg mi is üvöltöttünk a gyönyörtől. Alytus sok látnivalót nem tartalmaz (hacsak nem számítjuk az egykori New York szállót és a zöld színű gimnáziumot, amire egy brossúra külön felhívta a figyelmet), így hát úgy alakult, hogy itt sikerült a legjobban berúgni és nem kerülhettük ki a litván rendőrök megértő bólogatását sem az út közepén való kőfocizás miatt, és még csak akkor indultunk el bulizni...

A reggeli omlett és a gyógysörök elfogyasztása után elcsigázva érkeztünk meg Vilniusba. Bár Somló Dani barátunk elmondása alapján kicsit tartottunk a várostól, de szerencsére kiderült, hogy leginkább azért nem tetszett neki a város, mert amikor ő ott járt esett az eső. Szerencsére a város gyönyörű volt és mivel nem kellett, csak 100 km-t utazni hozzá itt megejthettük első nappali városlátogatásunkat is.

A Pogo Bar, ahol játszottunk kellemes kis hely volt, bár a színpad mérete nem haladta meg egy kisebb méretű jakuzziét. A közönség asztaloknál ülve beszélgetett néhány centire a színpadtól, néha olyan érzésünk volt, mintha belerondítanánk zavaró csörömpölésünkkel az idillbe, De néhányan lelkesek voltak és jól is játszottunk, tehát nem volt teljesen hiábavaló.


Másnap reggel is korán keltünk, mivel Krakkó szintén nem volt túl közel, röpke 840 km. A lengyel-magyar barátság jegyében borzasztó nagy kamuból meg is büntettek minket Krakkó előtt nem sokkal 300 zlotyra, ez a módszer ismerős lehet az itthoni biztos urak eljárási módszeréből is.


Krakkói szállásunkra szintén a varsói paraméterek voltak jellemzőek, így megállapításra került az is, hogy csak ott voltak iszonyat jó szállások, ahol nem zenéltünk, a tanulság pedig az volt, hogy nem kell zenélni, csak utazni.


Reggel korán indultunk, mert hazaérkezés előtt, korábbi zenekari egyetértés jóvoltából ellátogattunk Auschwitzba. Ezt minden élő embernek látnia kell...


Iszonyatosan fáradtan érkeztünk haza éjszaka, de ezúttal nem éreztünk hiábavalóságot, csak borzasztó elcsigázottságot a napi 3-4 óra alvás és a temérdek finom sör és vodka hatása következtében. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Baltikumot, ha zenekarodban van külföldi turnéra való hajlam. Gyönyörű tájak, kedves emberek, takaros kis klubok, jó kaják, jó sörök, mi kell még?


rock grand mexican warlock turnébeszámoló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.