2014.04.23. 13:25 – Lángoló

Itt a nagyon megváltozott a Beat Dis új EP-je

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megújult, vendégénekesek helyett állandó felállással dolgozik tovább a Beat Dis. Ez azoknak nem lehet meglepetés, akik mostanában látták élőben a zenekart, akik az új dalokon sokkal jobban előtérbe helyezik a gitárt. Alább bemutatjuk a csapat új EP-jét, ami a Revolt című negyedik nagylemez előfutára is egyben. Sőt, a dalokat Csigó Tamás főnök kommentálja is. EP-bemutató április 26-án a Gödörben.

Only A Bug

Kiszolgáltatottság, tehetetlenség a "hatalmasokkal" szemben, az akaratérvényesítés szinte már automatikus elviselése, amit próbáltam a témához képest sokkal könnyedebben megfogalmazni. Egy szerelmes bogárról szól, aki nem tudja vágyait beteljesíteni kedvesével szemben, mert egyfolytában figyelik, kísérleteznek vele, nem hagyják kibontakozni. Ráadásul a refrénben, még a szerelmét is széttapossák.

Stiff Styles

Ez a szám arról szól, hogy folyamatosan rohanunk, elmegyünk az élet mellett. Nem érdeklődünk a másik felől, nem hallgatjuk meg egymást. Az emberek nagy része nem tud kibontakozni, önmaga lenni, hiszen élete nagy részét munkahelyén tölti, ahol az elvárásoknak megfelelő álarcot kell felvennie, ami általában nem önmaga. Ha már egy kicsit kibújik ebből, deviánsnak könyvelik el.

Shit Green

Ezt a dalt akkor írtam, mikor kétségbeesetten feküdtem a kórházban, és arra vártam hogy kiszabaduljak onnan.

Foul Play

A Foul Play egy önironikus szöveg. Amikor rájössz, hogy egy csomó dologban te sem vagy különb azoknál akiket kinevetsz vagy elítélsz, akkor azt mondod hogy "Atyaúristen!" Aztán próbálsz változtatni. Ami vagy sikerül, vagy nem.


premier pop rock hír alternatív beat dis



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.