2014.04.25. 14:41 – Dankó János

Nem akarom a hamisságot – 30Y-interjú Beck Zolival

30y_photo1794_RGB.jpg

A 30Y majdnem két évig legfeljebb az akusztikus, visszafogott Szentimentálé dalokkal jelent meg a nagyobb nyilvánosság előtt. Ugyan ezek a dalok koncerten is hallhatók voltak, a zenekar mégis eltűnt a 2013-as nyári fesztiválok repertoárjából, és zajos fellépéseik sem voltak. Ennek hátteréről, a most megjelent, új dalokról és a tervekről mesélt Beck Zoltán énekes-gitáros, olyan lendülettel és lelkesedéssel, hogy kérdésekkel szinte meg sem kellett szakítani. (Koncert legközelebb Budapesten szombat este a Budapest Parkban.)

2012-2013

Nincsenek igazságok, legfeljebb alakuló történeteink vannak. Ráadásul a zenekar annyira jelenvaló és intenzív a számunkra, hogy ebből az intenzitásból beszélek most ki.

2010-ben jelent meg a Városember. A lemezt turnéztattuk, kluboztunk, fesztiváloztunk, és azt gondoltuk, hogy minden marha jó. Közben mégis egyre inkább vesztettük el a motivációnkat. Hogy jól lehessen érteni, azt hozzáteszem, hogy szerintem a magyarországi színtéren nagyon nehezen jutnak el, vagy mernek eljutni oda a zenekarok, hogy magukra tekintsenek néha kívülről, és azt mondják maguknak, figyelj egy kicsit álljunk meg, mert valami nincs rendben. De ez a rákérdezés a magunk dolgaira nem morális választás. Egyszerűen alkalmatlanok vagyunk arra, hogy eljátsszuk a dalokat csak azért, mert el tudjuk játszani, vagy csak azért, mert népszerűek. A dalokat úgy jó játszani, hogy közben azok meg is történnek velünk, ha nem rajtunk kívül álló ügy a dalunk, hanem az mi magunk vagyunk. Szóval ehhez a rákérdezéshez jutottunk el 2012-ben.

Közben a Szentimentálé alakult a fejemben, a fejünkben, olyan dalokkal, amik nem kerültek a repertoárba. Azt akartam, hogy azok valahogy rögzítésre kerüljenek. Nem is lemezben gondolkodtam, és ez hallatszik is rajta, hanem dokumentálni szerettem volna a zenekarnak ezt a másik életét. Ennek 2013-ban nem is szerveztünk túl nagy turnét. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy párhuzamosan csinálunk két dolgot. Mert közben el kellett döntenünk, hogy mi is az valójában, amit szeretnénk, és a zenekarban szeretnénk csinálni. Szóval nem szünetelt a zenekar, a koncertek nagyszerűek és izgalmasak voltak, és közben időt hagytunk magunknak.

2013 januárjában azt mondtuk, üljünk le, szánjunk rá egy évet, beszélgessünk arról, mit akarunk attól, amit mi 30Y-nak nevezünk. Ebben szerepet játszott, hogy a zenekar 2005 óta turnézott, egyetlen lemeznél sem álltunk meg. Talán borzasztó gejl dolog, de ült öt hülyegyerek egymással szemben, és beszélgetett arról, hogy mit érez; mit gondol magáról és a másikról; mit gondol arról, amit eddig csináltunk; a lemezeinkről; arról az életről, amit élünk. Hosszasan és sokat beszélgettünk, amiből az lett, ami lett: zenekar maradtunk. E körül nem is akartunk csinnadrattát csapni, ahogy a zenekarban történt változás körül sem. Endi (Gradvolt Endre, gitáros) sokkal inkább fordult a vizuális művészetek felé. Az ő fejében sokkal kevésbé kezdett megfogalmazódni a világ dalokban, és sokkal inkább mozgóképekben. Ez jó ideje látszott is. Szerencsénk volt, hogy ezt nyugodtan meg tudtuk beszélni, és úgy tudtunk felállni, hogy nem vesztettük el egymást, mégis mindenki a maga választotta úton haladhat tovább.

Hangzásvilág, változás

Mi nem akarunk reprodukálni egy elképzelt 30Y-t. Amikor ez a változás bekövetkezett, át sem gondoltuk, hogy a zenekar hangzása miben fog változni, hogy a hangszerelésben milyen kérdéseket vet ez fel. Abban sem gondolkodtunk, hogy legyen a zenekarban egy másik gitáros. Pont erre épült az 30Y, hogy ez nem egy szimpla zenekar, amiben a zenekari tagok cserélhetőek. Evidens volt, hogy akkor mostantól a 30Y négy tagú. Nem a repertoár, a régi dalok átírásával, hanem az új dalokkal kezdtünk. Ott volt ez a négy fickó, aki mi mást is csinálna a próbateremben, mint hogy dalt ír. Nem egy munkahelyre mentünk be, ahol el kell végezni a feladatot: a tét az volt, hogy képesek vagyunk-e szabadon zenélni. Akkor nyugodtunk meg, amikor több mint harminc dalvázlat született, két hónap alatt. Persze, tök izgalmas az áthangszerelés, de nem ez volt a kérdés. A kérdés az volt, érdekel-e minket elemi módon az, amit csinálunk. Ha érdekel, akkor onnantól minden más csak technikai kérdés.

beckzoli_lékótamás (3).jpgFotó: Lékó Tamás

Bezzeg a kurva Beckek

A Bezzeg a kurva Beckek egyfajta terápia volt. A tesómmal már olyan régen együtt zenélünk, hogy nem kell egymásra hangolódnunk, zenélés közben össze sem kell néznünk, hogy hol lesznek a szünetek, hogy hol veszünk levegőt, mert együtt nőttünk föl. Tök egyértelműen jött, hogy jó lenne csinálni egy lemezt, amin csak ketten játszunk, amit ketten írunk, ketten énekelünk. Fel sem merült bennünk, hogy ez milyen lesz. Csak azt éreztük, hogy tök jó együtt csinálni valamit. Nem voltak körülötte tervek. Volt kevés koncert, hogy élőben is át tudjuk élni. Utólag ébredtem rá arra, hogy a Beckek feladata végülis a 30Y ügye volt. Ahhoz a bátorsághoz, ami most bennünk dolgozik, azt hiszem kellett az Beckek bátorsága. Hogy olyan ajtókat nyitogassunk magunkban, amiket békén hagytunk, vagy nem vettünk észre eddig. Ugyanígy csináltuk hozzá a képi anyagokat. Csomó képi ötletet hánytunk hozzá össze.

Közben elkezdtünk dolgozni Pamuki Krisztiánnal és Takács Bélával. Régóta ismertük már egymást, Pécs nem olyan nagy város, és dolgoztunk is már együtt. Velük együtt kezdett el összeállni egy kreatív csapat, amelyik képben, grafikában, zenében, színpadban egyszerre gondolkodik. Ez a négy+két ember elkezdett beszélgetni, meg dobálni az ötleteket. Olyan is megesik, hogy bejön Béla a próbaterembe, lehoz pár sört, és végigüli a próbát. Nem azért, mert az a dolga, hanem mert azt gondolja, hogy ha nincs ott, akkor nem ismeri meg azt a nyelvet, amin mi beszélünk. Szeretne érteni minket, ahogy Krisztián is. Ez biztosan pátoszos, de szerintem most történik az, ami a zenekar csinálásának leglényegibb eleme. Hogy ténylegesen az számít, amit létrehozol, csak a produktum a kérdés.

EP-k

Az volt az alap, hogy a zenénk legyen ingyen elérhető. Volt ez a lemezcsere programunk, ami a kétezres évek második felében végig futott a zenekarral. Nagyon megértő és jófej volt a kiadónk, mert elfogadta azt a baromságot, hogy azt mondtuk, hogy bárki másolhatja a zenénket, de utána hozza el, és adunk neki egy eredetit. Még mindig megvannak a próbateremben, nagy kartondobozokban a CD-k. Ha valakinek kellenek, jelentkezhet értük. Az emberek nem a hét forinttal tartják életben a zenét, amit fizetnek, hanem azzal, hogy érdekli őket. Az egyik szempont ez volt, amikor EP-ket kezdtünk el csinálni.

A másik szempont, hogy szinkronitásvágy van bennünk. Ha egy lemezt csinálsz, akkor nem vagy egészen szinkronban magaddal. Mire elkészül, mire az első megírt daltól eljutsz odáig, hogy a lemez megjelenik az akár egy év is lehet, és az még egész gyors. Közben rengeteg kompromisszumot kötsz. Egy lemez az nagyon nagy zenei anyag. És ehhez, azt hiszem, nekem például nincs türelmem. Nincs is olyan lemezünk, amire azt mondanám, hogy az elejétől a végéig olyan, mint amilyennek elgondoltam, vagy amilyennek lennie kell. Szóval az új daloknál nagyon szinkronban akartunk lenni azzal, amit csinálunk. A Szentimentálé ehhez képest éppen időutazás volt. Ott a Tüzet raktam 1999-ben született. Azt még akkor írtuk, amikor nem is létezett a 30Y. Szóval ez eleve akkora ugrás volt az időben, hogy most ehhez egyikünknek sem volt kedve. Aztán talán hülyén hangzik, de az is fontos, hogy a közönségünknek nagyon hamar meg akartuk mutatni, hol tartunk éppen.

Új 30Y

Szükségszerűen más lett a zenekar. Van ennek oka. Az emberek java része egyszer eljut odáig, amikor tisztában lesz magával, felismeri bizonyos gesztusaiban, mondataiban saját magát. Szóval eljutottam egyszer csak oda, hogy tudok 30Y-dalt írni. Ez kb. 2010 környékén volt. Tudom, hogy mi az a stiláris jegy, amitől valami 30Y lesz. Ez egyfelől jó, mert szerencsére van ilyen. Másfelől nem jó, mert nem akartam abba a csapdába gyalogolni, hogy egy 30Y-dalt előállítok. És ez a dal nem okoz csalódást, nem kavar fel semmit, probléma sem lesz vele. Mindenki örül, és mindenki utazhat velünk a jó kis biztonságban. Szerintem ezeket a dalokat már megírtuk. Nem úgy írtuk meg, hogy tudtuk, hogy mi a 30Y-dal. Azt az állítást megismételni most, nem lenne egészen igaz.

Egy nagylemezben benne tudnak lenni a tipikus dalok. Például a Városemberen ott van a Mecseki sétányok, ami egy tipikus 30Y-dal, ami persze elég jó dal, de mi nem akartuk nyomni, nem csináltunk hozzá klipet, nem próbáltuk benyomni rádióba, és a koncerteken se nagyon játszottuk: valahogy nehéz volt egybeesni azzal a dallal – persze, a számunkra. De mi nem akarjuk utánozni magunkat, nem akarom ezt a fajta hamisságot. Persze, az évek során jó színészek lettünk. Ádi (Varga Ádám, basszusgitáros) mondta egyszer, hogy milyen szomorú, hogy minden zenekar eljut egyszer oda, hogy el tudja játszani a színpadon, hogy koncertezik. De mi koncertezni akarunk, nem úgy csinálni, mintha.

Hangszerelés

Amikor elkezdtük a felvételeket, megkerestünk zenész barátokat, hogy beszélgessenek velünk a dalainkról. Tényleg sok zenészről van szó, őket meg lehet találni az EP mellé rakott borítón felsorolva. Aztán kitaláltunk egy új metódust, ami nagyon izgalmassá tette a dalszerzést. Úgy képzeltük el a próbatermet, hogy nem zenészek vannak a hangszereikkel, hanem hangszerállások vannak, ahova bármelyikünk odamehet. Tulajdonképpen mindenki tud minden hangszeren egy picit játszani. Amilyen ötlet alakul, azt pont azon a hangszeren mutatjuk meg a többieknek, amelyikhez tartozik. Én például nagyszerűen zongorázom fehér billentyűkön, akkor eljátszom, hogy hátha mégis van értelme. És ebből a Papa (Sárközy Zoltán, billentyűs) csinálhat valami jobbat. Az EP-n lévő négy dalból kettő is olyan, amin Ádi gitározik és én basszusgitározom. Van, hogy a billentyűzés mellett Papa ritmust is hoz egy kolomppal. Aztán most már sokkal inkább gondolkozunk úgy, hogy nem én vagyok egyedül énekes, hanem mind a négyen azok vagyunk. Azt csináljuk, hogy emberi hanggal helyettesítünk szintetizátort, vagy akár a gitárokat. Ez a kalandozás sokat lendített rajtunk. Nagyon izgalmas számunkra ez az egész.

Közönség és az új dalok

Soha nem érzett szabadságélménnyel zenélünk most. Az Ahogy elképzeltem a zenekar legrövidebb idő alatt koncertslágerré váló száma. Megdöbbentő élmény volt Miskolcon, ahol kezdtük a turnét, hogy elkezdtem gitáron játszani, onnantól nem kellett énekelnem a refrént. Akkor hat napja voltak kint a dalok. A Disszidálok tipikus koncertdal, és úgy látom, hogy a közönség is szeret rá túrni. A Lyukra vetődni-t nem játszottuk még, és szerintem azt is lesz a legnehezebb koncertre átrakni. És még van a Csak most el ne baszd, illetve nem is, az végül Csak most ne lett, hogy legalább a címben ne legyen káromkodás. Ide tartozik, hogy a négy dalból mindegyik rádió editet kívánt, mert egyik sem mehetett le sípolás nélkül. Szóval a Csak most ne egy helyen hangzott el, mert a közönség kérte, pedig még nem is csináltuk meg.

Tervek

Mindig elképzelek előre valamit, és aztán ezt szeretem megváltoztatni. Májusban kijön a következő EP, még a dalok mennyiségét sem tudjuk. A zenekar koncertben van egész évben, már az őszt is látjuk, nagyjából az is összeállt. Valamikor ősz elején szerintem lehet egy új EP. Az meg mégiscsak izgat, hogy legyen egy nagylemez, de azt semmiképpen nem szeretnénk, hogy ami addig EP-ken szerepelt, azt egyszerűen egyberakjuk. Azt hiszem, szeretném, ha élőben rögzítenénk a dalokat – egyelőre az van a fejemben, hogy lesz ott velünk pár ember, meg bor meg harapnivaló, nem kéne izgulni, hogy éhen halunk. 


rock 30Y



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.